Patty Jenkins

A Wonder Woman első napjai alatt belső háború dúlt Patty Jenkins, a Warner Bros. és a vezetők között

Bizonyos dolgokban nem értettek egyet a felek.

A Wonder Woman forgatásáról már faggatták korábban a rendezőt, ám Patty Jenkins nem volt hajlandó beavatni abba, hogy milyen volt a munka a Warner Bros. és közte. A rendező nem érezte úgy, hogy ki kell teregetni a szennyest a közönség előtt, most azonban a Wonder Woman 1984 bemutatója után ismét előkerült néhány kérdés az első rész munkájáról.

Marc Maron podcast adás vendége volt a direktor, aki meglepő őszinteséggel vallott, hogy milyen megpróbáltatásokon ment keresztül a Wonder Woman franchise első rész munkálatai előtt. A beszélgetés rávilágított arra, hogy egy időben nagyjából harminc forgatókönyvet is készítettek a filmhez, és ezekben különböző megközelítést alkalmaztak a karakter és a sztori bemutatására. Jenkins visszaemlékezett arra is, hogy a 2003-as A rém című film után új kihívásokat keresett, így talált rá a Wonder Womanre. A stúdió először 2004-ben kereste meg a projekttel, hogy filmet forgasson az amazonokról, majd évente összeültek átbeszélni a projektet.

A rendező arra is emlékszik, amikor a Warner Bros. hivatalosan bejelentette, az addig gördülékenyen ment munka egyik pillanatról a másikra feszültséget szült.

Úgy akartak felvenni, mint egy szakállt [ezzel is utalva arra, hogy nem akartak hallgatni rám]. Azt akarták, hogy nőként sétálgassak a forgatáson, és ez volt a történetük és az ő víziójuk. És az én ötleteim? Még a forgatókönyvemet sem akarták elolvasni. Olyan bizalmatlanság alakult ki, hogy dolgokat csináljunk egy másik módon és egy másik megközelítésből. Ez határozottan így történt. Amikor először csatlakoztam a Wonder Womanhez, az is olyan volt, hogy ’Ú, igen, rendben, de csináljuk ezt máshogy’. De én úgy voltam vele, hogy ’a nők nem akarják megnézni ezt. Az amazonokat durvának és nyersnek beállítani, és emberek fejét levágni nem az, amit egy Wonder Woman rajongóként látni akarok.’ Mégis tapintható volt a feszültség az én és az ő nézőpontjuk miatt.Patty Jenkins

Az interjúban Jenkins továbbá azt is elárulta, hogy miért őt választották végül, miután egy rövid időre elhagyta a projektet egy másik filmért – amiről tudjuk, hogy a Thor: Sötét világ volt -, ezzel pedig lehetőséget adott Michelle MacLaren előtt, hogy egy másik történetet meséljen el a stúdió.

Végül eljött a pillanat, amikor a Warner azt akarta, hogy én készítsem el a filmet, és volt egy pillanat, amikor egy olyan történetet akartak elmesélni, amire nem én voltam a megfelelő személy, szóval [éreztem és] mondtam, hogy ’nem lehetek én’, így egy kis időre valaki mást [MacLaren] kértek fel. Elmondtam nekik, hogy milyen filmet akarok csinálni. Azt mondtam, hogy ’nem hiszem, hogy ez az a sztori, amit el kellene mesélned Wonder Womannel’, és nem akartam az lenni, aki évekig harcban áll majd.Patty Jenkins

Ez egy másik fontos pontra is rámutat, mégpedig arra, hogy kezdetben a stúdió mennyire nem hitt a projektben és a női szuperhősökben, hiszen a Wonder Woman bemutatójáig még a Marvel Studios sem gondolta, hogy sikeres lehet egy női szuperhősfilm.

Abban az időszakban olyan sok forgatókönyv készült, hogy a falon láttam az írásokat. Egy belső háború dúlt minden szinten, hogy milyennek kellene lenni a Wonder Womannek.Patty Jenkins

A fordulópont akkor jött el, amikor MacLaren távozott a projekt éléről, s a Warner Bros. engedett, és azzal keresték meg Jenkinst, hogy még mindig benne lenne-e elkészíteni ezt a filmet az ő elképzelése szerint. Ez pedig elég csábító volt Jenkinsnek, s igent mondott rá.

Wonder Woman Patty Jenkins
Total
3
Shares
Previous Article
Miután

Josephine Langford és Hero Fiennes Tiffin videójából kiderült, hogy leforgatták a Miután összecsaptunk két folytatását

Next Article

Ez már tényleg a végleges Far Cry 6 megjelenési dátum?

Related Posts

Ne maradj le a hírekről, kövess minket a Facebook-on is!