Főoldal Filmek A Végtelen háború egyik törölt jelenetében Fekete Özvegy és Hulk találkozását látjuk
Filmek

A Végtelen háború egyik törölt jelenetében Fekete Özvegy és Hulk találkozását látjuk

Újabb törölt jelenetet mutattak be a The Infinity Saga gyűjtői kiadásból, ezúttal Hulk és Fekete Özvegy találkozóját látjuk.

1.4k
Hulk Bruce Banner

Újabb törölt jelenetet mutattak be a The Infinity Saga gyűjtői kiadásból, ezúttal Hulk és Fekete Özvegy találkozóját látjuk.

A Végtelen háborúban Bruce Banner és Hulk problémákkal találták szembe magukat, mert miután Thanos legyűrte a nagy zöld melákot a film elején, Hulk besértődött a vereség miatt, s csak Bruce Banner segítségére számíthattak a Bosszúállók, azonban a Végjátékban újra találkoztunk Hulkkal, igaz addigra teljesen átalakult.

A Végtelen háború egyik törölt jelenete azt igazolja, hogy Hulk eredetileg szerepelt volna a filmben, ahogy láttuk a Végtelen háború előzetesében is, bár mint azt utólag elárulták a Russo testvérek, bizonyos jeleneteket csak a trailer kedvéért forgattak. Bruce Bannert a vakandai csatában a Hulk buster páncélban láttuk, Hulk nélkül kellett megvívni a csatát, azonban a mostani felvételek szerint Hulk és Fekete Özvegy újra találkoztak volna a csata után.

A felvételen Mark Ruffalo motion-cap ruhában látható, vagyis a készítők tényleg szerették volna Hulkot előcsalogatni a harmadik Bosszúállók-film végén, de csak a nyers anyagig jutottak, a jelenetet nem fejezték be soha, mert végül jobbnak látták, ha a Végjátékra tartogatják, ott ugyanis már Professzor Hulkként tért vissza.

Avengers: Infinity War/Thor: Ragnarok - DELETED SCENES (NO AUDIO)

A Professzor Hulk képregények alapján, a folytatásban Hulk sokkal intelligensebb lett, amiről azóta is vitáznak a rajongók. Sokan úgy gondolják, hogy nem is azt a Hulkot láttuk, akit megszerettünk, mert Mark Ruffalo önmagát alakította a történetben. Ezt a véleményt osztja az eredeti Hulk színész, Lou Ferrigno is, aki a Végjáték után többször is kifejezte csalódását.

Ami pedig Natasha Romanoff szerepét illeti a filmben, a Végjáték forgatókönyvírói, Stephen McFeely és Christopher Markus elárulta, hogy az eredeti tervük szerint nem Fekete Özvegy áldozta volna fel magát a Vormiron, hanem Sólyomszem, ám jobbnak látták, ha Nat hozza meg a legnagyobb áldozatot a Lélekkőért cserébe. A videóban egyébként még a Thor: Ragnarök egyik újraforgatott jelenetét is látjuk: Thor és Loki az első változatban egy sikátorban talált volna rá Odinra, de Taika Waititi az újraforgatások alatt egy meghittebb helyszínt választott a családi összejövetelre.

Szerző
Kévés Bence Mihály

Imádok elveszni a filmek és sorozatok világában, ahol minden jelenet egy új kaland, és minden karakter egy új barát. Nálam mindig forog a “lejátszás” gomb.

Szólj hozzá!

Még több a témában...

Doctor Strange az őrület multiverzumában
Filmek

A Mennydörgők* rendezője X-Ment dirigálhat?

Máris megtalálta volna rendezőjét a reboot?

Mennydörgők*
Filmek

A Mennydörgők* kihagyott egy fontos részletet Őrszem eredettörténetéből – és ezért a Pókember a „hibás”

A Mennydörgők* direktora szerint a Pókember: Nincs hazaút miatt kellett kihagyni Őrszem...

Fehér Vízió
Sorozatok

A Marvel új irányt vehet a Disney+ sorozatokkal – és nem biztos, hogy mindenki örülni fog

Egy friss pletyka szerint a Vision lehet az utolsó sorozat, amelyben nagy...