Főoldal Filmek A Tőrbe ejtve: Az üveghagyma klipjében a gyanúsítottak névsorán megyünk végig
Filmek

A Tőrbe ejtve: Az üveghagyma klipjében a gyanúsítottak névsorán megyünk végig

Nagy nevekből ezúttal sem lesz hiány, de ki lesz a tettes?

697
Tőrbe ejtve: Az üveghagyma
Forrás: Netflix

A Netflix a TUDUM virtuális rendezvényen bemutatta az első klipet a várva várt Tőrbe ejtve: Az üveghagyma című folytatásból. A klip az új gyilkossági gyanúsítottakat mutatja be, akik után Benoit Blanc nyomoz. A főszerepben ezúttal is Daniel Craig látható Blanc szerepében. A karaktert még 2019-ben mutatta be Rian Johnson rendező az első részben.

A Tőrbe ejtve hatalmas siker volt, több mint 300M dollárt hozott a 40 millió dolláros költségvetésből készült film. A sikerhez nagyban hozzájárult, hogy csupa A-listás szereplőkkel büszkélkedhetett, köztük Jamie Lee Curtis, Christopher Plummer és Chris Evans, Ana de Armas karriejét pedig a sztratoszférába repítette, így olyan szerepet kapott meg később, mint A szürke ember kémthriller vagy a Szőke című Marilyn Monroe-dráma, amely szeptember 28-án érkezik a Netflixre.

A Netflix tegnap este a TUDUM rajongói eseményén megosztotta az első klipet a filmből. A jelenetben közelebbről is megnézhetjük Blanc gyanúsítottjait.

A sajtóközlemény szerint a Tőrbe ejtve: Az üveghagyma című második részben Daniel Craig visszatér a különc nyomozó, Benoit Blanc szerepében, aki Görögországba utazik, hogy megoldjon egy új rejtélyt. Görögországban Blanc egy teljesen új szereplőgárdával is találkozik majd, többek között Edward Nortonnal, Janelle Monáe-val, Dave Bautistával, Kathryn Hahnnal, Leslie Odom Jr.-ral, Kate Hudsonnal, Jessica Henwickkel és Madelyn Cline-nal.

A Netflix még idén januárban 450 millió dollárért megvásárolta a Tőrbe ejtve két folytatását – tehát Az üveghagymát és egy be nem jelentett harmadik filmet. Tőrbe ejtve 2. hivatalos címét júniusban fedték fel, miközben a folytatásról először 2020 elején olvashattak a rajongók, miután olyan pletykákat olvashattunk, hogy Johnson már a folytatás forgatókönyvén dolgozikKésőbb megerősítették, hogy érkezik a második rész Daniel Craig főszereplésével, ezután pedig lecsapott rá a legnagyobb streaming szolgáltató, a Netflix.

A filmet korlátozott ideig a mozikban is be fogják mutatni az Egyesült Államokban.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események