Főoldal Filmek A Netflix előfizetőinek száma már meghaladja a 200 milliót
Filmek

A Netflix előfizetőinek száma már meghaladja a 200 milliót

Újabb mérföldkőhöz ért a Netflix.

390
Netflix

Méltán nevezhetjük a streamingszolgáltatók koronázatlan királyának a Netflixet, hiszen a világ legnagyobb szolgáltatója egy újabb rekordot állított fel. A platform előfizetői bázisa nemrég 8,5 millió új előfizetővel bővült, ezzel pedig az előfizetők száma átlépte a 200 milliót is a 2020 negyedik negyedévében. A Netflix bődületes növekedéséhez hozzájárult a COVID-19 is, hiszen az elmúlt egy évben a mozik szinte világszerte bezártak, az emberek otthonukban „fogyasztották” az új filmeket és sorozatokat.

A legutóbbi negyedéves pénzügyi jelentésükben a Netflix bejelentette, hogy átlépték a 200 millió előfizetőt, ami mérföldkőnek számít fennállásuk óta. Az egész évre vonatkozóan pedig egy másik rekordot is felállítottak, mégpedig azt, hogy egy évben 37 millió új előfizetővel bővült a szolgáltatás. A platform éves bevétele elérte a 25 milliárd dollárt, az üzemeltetési profit pedig csaknem 76%-kal, azaz 4,6 milliárd dollárral nőtt.

Ha eddig kétségeink lettek volna afelől, hogy a Netflix a legnagyobb streamingszolgáltató, akkor a 200 millió előfizetővel minden kétséget eloszlattak. Egyre nagyobb háború kezd kibontakozni a szolgáltatók között, s ez a jövőben sem fog változni. A Disney tavaly arról számolt be, hogy 86 millió előfizetővel rendelkezik a Disney+ streamingszolgáltató.

Csak sejtjük, hogy a dobogó harmadik fokára az HBO Max ért fel, mert a WarnerMedia nem közöl számokat, hogy a 2020 májusában indult szolgáltatás hány aktív felhasználóval bír. Az HBO Max inkább azzal hívta fel magára a figyelmet a tavalyi évben, hogy elsőként fogják alkalmazni a hibrid modellt, vagyis egy napon fogják a mozikban és digitálisan bemutatni a 2021-es filmeket. Nagy visszhangot váltott ki ezzel a példátlan bejelentéssel a WarnerMedia, amivel nemcsak a mozikat, hanem a rendezőket és színészeket is magukra haragítottak ezzel.

A verseny az idei évben is folytatódik majd. Az HBO Max olyan alkotásokkal szeretné növelni az előfizetők számát, mint a Godzilla vs. Kong, a Mátrix 4., a Dűne vagy a The Suicide Squad – Öngyilkos osztag. A Disney+ a mainstream tartalmakban látja a fejlődést, főként a Marvel Studios sorozataival, illetve több élőszereplős Star Wars sorozattal leszünk elhalmozva a következő időben. Ami pedig a Netflixet illeti, a szolgáltató az idei évben sem ül majd babérjain, hiszen alig néhány napja jelentette be, hogy az idei évre minden hétre jut majd egy film.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Becoming Karl Lagerfeld
Sorozatok

A Karl Lagerfeldről szóló sorozat június 7-én lesz elérhető a Disney+-on

Daniel Brühl főszereplésével érkezik Karl Lagerfeldről szóló sorozat a Disney+-ra.

Disney+
Filmek

Bob Iger elárulta, a Disney+ mikor vet véget a jelszómegosztásnak

Azon előfizetők napjai meg vannak számlálva, akik megosztják a Disney+ előfizetésük jelszavát...

Kívánság
Filmek

Rég várt gyermektartalmakkal vár a Disney+ áprilisban

A gyerekeknek nagysikerű műsorokkal készül áprilisban a Disney+.