Főoldal Filmek A Lucasfilm cáfolja, hogy parkolópályára kerültek volna a Star Wars spin-offok
FilmekBREAKING

A Lucasfilm cáfolja, hogy parkolópályára kerültek volna a Star Wars spin-offok

A héten derekén jelentek meg pletykák arról, hogy a Solo-film bukása után a Lucasfilm felfüggesztett minden antológiafilmet.

1.6k
Obi-Wan Kenobi

A héten derekén jelentek meg pletykák arról, hogy a Solo-film bukása után a Lucasfilm felfüggesztett minden antológiafilmet.

A Collider forrása adott hangot elsőként annak, hogy a Lucasfilm a Solo: Egy Star Wars-történet hatalmas bukása után leállított minden tervezés alatt álló spin-ottot, és a Star Wars: Episode IX, illetve Rian Johnson által készülő új trilógia került fókuszba. Ennek ellenére a stúdió most cáfolta a pletykákat, és elmondásuk szerint továbbra is dolgoznak a spin-offokon.

Az ABC forrásai a héten megjelent pletykát „alaptalannak” és „találgatásnak” nevezték, mert valójában a stúdió több olyan Star Wars-filmen is dolgozik a háttérben, amit hivatalosan még nem jelentettek be. Ezek az új filmek teljesen különállók lesznek a most ismert Skywalker-sagatól, merthogy az új trilógia a galaxis egy új területére repít, ahol eddig nem ismert új karakterekkel találkozunk. És nem szabad megfeledkezni a Trónok harca két producere Star Wars-filmjéről sem, hiszen David Benioff és D.B. Weiss is készít a jövőben filmet.

Természeten a most megjelent cáfolat még még nem jelenti azt, hogy bizonyos változtatások nem fognak megtörténni a háttérben, de az borítékolható, hogy a Han Solo nem kap több folytatást, és a pletykált Lando Calrissian spin-off sem készül már el. Csak remélni tudjuk, hogy az Obi-Wan Kenobi projekttel nem álltak le, s nagy erőkkel dolgoznak a filmen, még úgy is, hogy pletykák szerint elvesztették a rendezőt. Bár a Lucasfilm hivatalosan eddig nem jelentette be a jeidmester önálló részét.

Szerző
Kévés Bence Mihály

Imádok elveszni a filmek és sorozatok világában, ahol minden jelenet egy új kaland, és minden karakter egy új barát. Nálam mindig forog a “lejátszás” gomb.

Szólj hozzá!

Még több a témában...

Lego Star Wars The Skywalker Saga
Játékok

A teljes Skywalker Saga Lego kiadását adják ingyen a Star Wars Nap alkalmából

Az Epic Games Store ingyen kínálja a Lego Star Wars: The Skywalker...

Andor
Sorozatok

Krennic igazgató mégis ott lehetett – legalábbis a széke – a klasszikus Star Wars-trilógiában

Egy üres szék a Halálcsillag konferenciatermében újabb rajongói teóriát indított el Krennic...

Star Wars III. rész – A Sith-ek bosszúja
Sorozatok

Andor készítője elmagyarázza, miért nem szerepel Darth Vader és Palpatine császár a sorozatban

Andor alkotója, Tony Gilroy szerint Darth Vader és Palpatine császár szándékosan nem...