Főoldal Előzetesek A Godzilla Kong ellen végső előzetese nemcsak utal rá, meg is mutatja Mechagodzillát
Előzetesek

A Godzilla Kong ellen végső előzetese nemcsak utal rá, meg is mutatja Mechagodzillát

Végre bekapcsolták Mechagodzillát.

1.2k

Kínában egy új poszter és előzetes is megjelent a március 31-én debütáló Szörnyuniverzum következő menetéből. Ebben a filmben Godzillát és Kongot eresztik össze, ám lesz egy titokzatos harmadik fenevad is a filmben, akire már több utalást is kaptunk.

Az éles szemű rajongók már az első trailerben kiszúrták egy pillanatra, a mai videóban pedig annak lehetünk szem- és fültanúi, ahogy aktiválják ezt a gépet. Alig néhány napja mutattunk egy rövid kis videót a korábbi előzetesből, aminek végén Godzilla sötét szemében Mechagodzilla is feltűnt. A most megjelent új előzetesben az eddigi legjobb képet kaptuk erről a szörnyről, aki a film valódi főellensége lesz majd. Az előzetesben a szörny tüskéit is látjuk a hátán, illetve a kaiju hatalmas mechanikus fém lábait is megmutatják.

Godzilla vs. Kong - Chinese Ultimate Trailer

A történettel kapcsolatban továbbra is maradtak kérdések, például, hogy Godzilla és Kong miért kezdi egymást püfölni a filmben, mi ugrasztotta őket össze, de a jelek szerint ez csak egy darabig lesz így, mert amikor feltűnik az új ellenség, akkor összefognak, s közös erővel néznek szembe a fenyegetéssel.

A Szörnyuniverzumban a Godzilla Kong ellen lesz a negyedik a sorban. 2014-ben bemutatták a Godzillát, 2017-ben a Kong: Koponya-szigetet, és 2019-ben a Godzilla II. – A szörnyek királyát. A Godzilla Kong ellen március 31-én érkezik egyszerre a mozikba és VOD-formában az HBO Maxon.

Szerző
Kévés Bence Mihály

Imádok elveszni a filmek és sorozatok világában, ahol minden jelenet egy új kaland, és minden karakter egy új barát. Nálam mindig forog a “lejátszás” gomb.

Szólj hozzá!

Még több a témában...

Harry Potter
BREAKINGSorozatok

Bejelentették az HBO Harry Potter sorozatának címszereplőit

Megtalálták a színészeket az HBO saját gyártású Harry Potter-tévésorozatába Harry Potter, Hermione...

The Last of Us
Sorozatok

Esik az HBO sorozatának nézettsége? Ennyien nézték a The Last of Us 2. évadzáróját

Lement a The Last of Us 2. évad premierje, mennyien követték Ellie...

The Last of Us
Sorozatok

Joel visszatérhet a The Last of Us 3. évadában – de csak egy feltétellel

A The Last of Us 2. évada ugyan fájdalmasan búcsúzott el Joel...