Főoldal Filmek A Godzilla Kong ellen már 358M dollárt hozott szemben a Mortal Kombat szolid nyitóhétvégéjével
Filmek

A Godzilla Kong ellen már 358M dollárt hozott szemben a Mortal Kombat szolid nyitóhétvégéjével

Még mindig mindenki a Titánok harcára kíváncsi.

162
Godzilla Kong ellen

Adam Wingard rendezőtől Godzilla Kong ellen továbbra is megállíthatatlan a kasszáknál, és minden korábbi várakozást felülmúl a film. A filmet több országban is bemutatták a mozikban az HBO Max premier mellett, és bár volt egy kis félelem a pandémia után, de a jegyeladások igazolták, hogy a mozikra továbbra is szükség van.

A Deadline jelentése szerint a Godzilla Kong ellen zsinórban harmadik hétvégén uralja a nemzetközi piacot, miután múlt hétvégén 24,1 millió dollárt hozott a konyhára a tengerentúlon. A film nemzetközi viszonyításban pedig már 288,2M dollárnál jár. Összesítésben pedig a bevétel már a 357,8 millió dollárt is meghaladta, amiről talán még maga a stúdió sem álmodott, amikor műsorra tűzték a filmet. Már biztos, hogy a tavaly nyár végén bemutatott Tenet sikerét felülmúlják a Titánok, de talán ami ennél is fontosabb, hogy igazolja a WarnerMedia döntését, amikor úgy döntöttek, hogy 2021-ben az összes filmet az HBO Maxon online és moziban is bemutatják.

Egymásnak ellentmondásos lépésnek tűnt a hibrid-modell, de ezzel a döntéssel tetemesen megnőtt az HBO Max streamingszolgáltató előfizetőinek száma, miközben még a mozik jegypénztáraiból is jelentős bevétel folyt be. Bár eleinte nem hittek benne, sokan örültek volna, ha a marketingre fordított kiadásokat fedezni tudják a moziból befolyt összegből. Ezek után nem csoda, hogy a Marvel Studios hasonló lépésre szánta el magát, amikor a Fekete Özvegy júliusra halasztott bemutatójánál a Disney+ platform által kínált Premier Access és mozis modell mellett tették le voksukat.

De egy másik Warner Bros. filmet is bemutattak a mozikban. Múlt héten debütált a Mortal Kombat, ami picit szerényebb kezdést vett, mindössze 11 millió dollárt hozott a 17 országban bemutatott film, köztük Oroszországban, Szaúd-Arábiában és Tajvanon. A film április 23-án érkezik a streamingszolgáltatóra.

Mortal Kombat

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

HBO Max
Filmek

Novemberben az HBO Max kínálatából a következő műsorok kerülnek ki

A Transformers-rajongóknak nem marad sok idejük újranézni a filmeket, mert az HBO...

Harry Potter
Sorozatok

A sorozat producere elárulta, miben lesz más a Harry Potter új feldolgozása

Sorozat készül a Harry Potter-könyvekből, de miben lesz más, mint a filmekből?

streaming services
Filmek

Egy felmérésből kiderült, melyik streaming szolgáltatás törli a legtöbb sorozatot

Egy felmérésből kiderül, hogy tényleg a Netflix törli a legtöbb sorozatot?

Flash: A Villám
Filmek

A Black Adam streaming-bemutatójánál is rosszabbul kezdett a Flash: A Villám

Tényleg ennyire rossz lett a Flash: A Villám, hogy még az HBO...