Főoldal Előzetesek A Fűrész X előzetese már magyar szinkronnal is elérhető
Előzetesek

A Fűrész X előzetese már magyar szinkronnal is elérhető

Fűrész hűséges segítője is felbukkan a 10. rész első előzetesében.

35

Tobin Bell által alakított Kirakós egy teljesen új, halálos rejtvényekkel és csapdákkal teli, csavaros játékkal tér vissza a franchise tizedik részében. Előző héten már kaptunk posztert és képet is a főszereplőről, majd hétvégén befutott az első előzetes is a Fűrész X című filmhez, amihez most elkészült a magyar szinkronos változat is.

A film idővonalát is megerősítették, a Fűrész X az első két film eseményei között fog játszódni, és “egy beteg és kétségbeesett Johnra összpontosít, aki Mexikóba utazik egy kockázatos és kísérleti orvosi beavatkozásra, a rákja csodaszerének reményében – csakhogy rájön, hogy az egész művelet egy átverés, amivel a legkiszolgáltatottabbakat akarják átverni. A hírhedt sorozatgyilkos új céllal felfegyverkezve tér vissza a munkájához, és a rá jellemző zsigeri módon, fondorlatos, elborult és zseniális csapdák segítségével veszi a szélhámosok fejét.”

Ám hamar rájön, hogy az egész művelet egy átverés. “Annyi embert átvághattak volna, de pont John Kramert szemelték ki?” – teszi fel a kérdést valaki a videó elején. A hírhedt sorozatgyilkos egy új játékkal tér vissza ősszel, amely tele van Kirakósra jellemző fondorlatos és rémisztő csapdáival, most a szélhámosok ellen fordul a kocka. “Egy játékot fogunk játszani.” – kezdi a sorozatgyilkos. “A gyógykezelés szélhámosság volt, ami viszont magukkal fog történni, az véresen komoly.”

A filmhez kiadott rövid leírásból kiderült tehát, hogy Fűrészt inkább egy bosszúálló antihősként, mint egyenesen gonosztevőként próbálnák meg ábrázolni az új részben. A népszerű horrorfranchise tizedik részét Kevin Greutert (Fűrész VIFűrész VII) rendezi Peter Goldfinger (FűrészSpirál) és Josh Stolberg forgatókönyve alapján.

Bell is újra elővette karakterét a készülő filmben, miután a 2004-es első részben ő alakította Kirakóst, de a Fűrész III-ban meghalt. A stáblistán szerepel még Synnøve Macody Lund, Steven Brand, Michael Beach, Renata Vaca, Paulette Hernandez és Octavio Hinojosa. Visszatér egy másik szereplő is, a trailer végén felbukkan Shawnee Smith Amanda Young szerepében.

A Fűrész X 2023. október 5-én kerül a mozikba.

Fűrész
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Argylle: A szuperkém
Előzetesek

A Kingsman rendezője nem spórolt a sztárokkal – az Argylle: A szuperkém előzetesében Dua Lipa elcsavarja Henry Cavill fejét

Kibújt a macska a zsákból, bemutatták az Argylle: A szuperkém őrületes előzetesét,...

Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája
Előzetesek

Magyarul is megnézheted a véres játékok kezdetét Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája második előzetesében

Nézd meg magyar szinkronnal Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája második...

Marvelek
Előzetesek

A Marvelek harmadik előzetese már magyar szinkronnal is elérhető

Nézd meg a Marvelek új előzetesét magyar szinkronnal.

Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája
Előzetesek

Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája új előzetese bemutatja Panem disztópikus világát

Rachel Zegler és Tom Blyth életükkel daccol Az éhezők viadala: Az énekesmadarak...