Wide Screen
Image default
Filmek

A Bosszúállók: Végjáték karakterposzteri tisztázták, ki halt meg és ki élte túl a Megtizedelést

Egy hónappal a Bosszúállók: Végjáték bemutatója előtt még mindig kérdőjeles volt, hogy kik élték túl Thanos megtizedelését.

Azonban úgy tűnik, hogy a legújabb karakterposzterek után már nem kell további teóriákat gyártanunk arról, hogy kik élhették túl Thanos csettintését – hivatalos nevén a Megtizedelést – a Bosszúállók: Végtelen háború végén. Délután folyamán a színészek karakterük saját rajongói oldalán kezdték el osztogatni a posztereket, amelyeknek hála nemcsak a Föld legnagyobb hőseiről kaptunk képet, hanem visszatértek azok a szuperhősök is, akik nem voltak jelen a Végtelen háborúban, mert az univerzum egy másik pontján tartózkodtak éppen az események alatt, így róluk eddig nem derült ki, hogy életben maradtak-e.

A stúdió két ízben mutatta be a posztereket, vannak a színesek és vannak a fekete-fehér tónusban készültek, értelemszerűen az utóbbiak azokat a hősöket ábrázolják, akik nem élték túl az univerzum megfelezését. A Végtelen háború nagy fináléja egyértelművé tette, hogy az univerzum pontosan fele elporladt, csak éppen abban nem voltunk biztosak, hogy a hat eredeti Bosszúálló mellett kik élték még túl a Végtelen Kövek pusztító erejét. A sok szereplő között visszatért Happy Hogan (Jon Favreau), és a Thor: Ragnarökben debütált Valkűr (Tessa Thompson) is kapott egy-egy színész plakátot, ami azt jelenti, hogy ők minden bizonnyal túlélték a Megtizedelést, akárcsak Miss Potts (Gwyneth Paltrow), Tony Stark jegyese. Sajnos azonban Fekete Párduc testvérére, Shurira (Letitia Wright) nem számíthatnak a Bosszúállók a folytatásban, pedig sokáig mindenki abban a hitben volt, hogy ő lehet az új Tony Stark a Marvel Moziverzumban. Nick Fury (Samuel L. Jackson) is hasonló cipőben jár, miközben ő legközelebb abban a Pókember: Idegenben tér vissza, ami néhány perccel a Végjáték után kezdődik.

 

Súlyos események sorozatát indította el Thanos, amelyeknek köszönhetően az univerzum fele elpusztult, a Bosszúállók sorai pedig darabjaikra hullottak. Mindez arra készteti az életben maradt Bosszúállókat, hogy egy utolsó nagy harcba induljanak a Marvel Studios nagy fináléjában, a 22. filmjükben, a Bosszúállók: Végjátékban.

A Bosszúállók: Végjáték országos bemutatója április 25-én lesz.

Még több a témában...

Stan Lee megerősítette a Fekete Özvegy-filmet

Kévés Bence Mihály

Marvel Kapitány rendezői alig várják, hogy Thanos mihez kezd Marvel Kapitánnyal

Kévés Bence Mihály

Az író elárulta, hogy ki lesz Doctor Strange következő ellenfele

Kévés Bence Mihály

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Elfogad Tovább