Főoldal Kritikák/tesztek KRITIKA: Gyújtogatók
Kritikák/tesztek

KRITIKA: Gyújtogatók

Lee Chang-dong legutóbbi mozija, mely egyben karrierjének koronája.

985
burning2

A COVID-nak köszönhetően filmes felhozatalból eddig egészen szerény választékot kaptunk idén. Reménykedhetünk abban, hogy a mozik hamarosan újranyitnak, és jöhet az újabb dömping, az igazság viszont az, hogy az év fele már lement, és még mindig alig volt mozi, amiről úgy igazán lehetne beszélni. Azonban ez a filmrajongóknak ilyenkor sem tragédia, hiszen elő lehet venni az olyan alkotásokat, amik az elmúlt években esetleg kimaradtak, akár időhiány, akár lehetőség miatt. A dél-koreai rendező, Lee Chang-dong filmje, a Gyújtogatók szerencsére már széles körben elérhető, és nem is lehetne jobb időpontot találni arra, hogy bepótoljuk ezt a korszakos mesterművet.

Decade Susanne Burning f

Mielőtt Bong Joon-ho betört Hollywood-ba, és tarolt mindent az Élősködőkkel, a koreai film már szárnyalt egy ideje. Pontosabban úgy 20-25 éve. Most említhetnénk akár maga Bong műveit is, mint alapvető, kihagyhatatlan filmtörténeti klasszikusokat (erre talán majd egy másik cikkben kitérünk), azonban most szerintem érdemesebb elővenni Lee modern klasszikusát, mely már azelőtt megdobogtatta a filmesek szívét, hogy Bong előállt volna utánozhatatlan klasszikusával. Lee már a kezdetek óta azzal a diszkrepanciával foglalkozott, ami a koreai félsziget történelme, és a hirtelen betörő gazdasági fejlődés között áll. Hogyan is haladhatna előre egy olyan ország, egy olyan nemzet, melynek a történelmében, a lelkiismeretén és a múltjában annyi sötét folt található? Hogyan örülhet a gazdasági fejlődésnek, miközben a saját csillogásába a legújabb generáció majd belerokkan? Hasonló témákat boncolgatott a korai klasszikusában, a Peppermint Candy-ben, vagy a 2010-es Poetry-ben, azonban sehol sem tette azt olyan effektíven, mint ahogyan azt a 2018-as, cannes-i válogatott Gyújtogatókban.

Lee egy szerelmi háromszöget, és ezáltal az óriási társadalmi különbségeket helyezi filmjének középpontjába. Adott a főhős, Jong-su aki szegény, paraszti háttérből érkezik. Jong-su beleszeret Hae-mi-be, akinek szintén szívfacsaróan egyszerű és értelmetlenül kilátástalan élete van, és csak igyekszik egyről a kettőre jutni. A románc jól halad, egészen addig, ameddig Hae-mi meg nem ismerkedik Ben-nel (a Walking Dead-ből megismert Steven Yeun briliáns). Ben egy amolyan Gatsby-féle figura: nem tudjuk, mit dolgozik, honnan van ennyi idősen ekkora vagyona, és bár koreai, minden egyes megmozdulása idegenséget sugároz. Ahogyan Hae-mi egyre több érdeklődést mutat Ben iránt, úgy jönnek elő Jong-su számára is egyre sötétebb és zavarosabb darabkák egy végtelenül sötét kirakósból.

Szinte bűn bármit is elárulni a film történetéből, olyan hipnotikusan és megigézően vezeti végig a nézőt Lee a három főhős történetén. Jong-su képviseli azt a dühöt, amit a fiatal társadalom érez az újonnan betörő, elviselhetetlenül kegyetlen rendszer iránt. Hae-mi az a fiatal, akiben bár benne van az égető vágy, hogy valami igazit tapasztaljon meg, és láthassa az igaz szerelmet, életet, érzelmeket, bármit, még sincs benne annyi erő, hogy ellenálljon annak a gondtalanságot ígérő kísértésnek, amit Ben jelent. És itt jön a képbe Ben, aki maga a gazdag, jól működő rendszer a koreai társadalomban: egyszerre fényűző, titokzatos, és kegyetlenül hideg, aki hátrahagy és eltipor mindent és mindenkit. Nem azért, mert ilyen a kedve, pusztán azért, mert olyan jeges kalkuláltsággal működik, mint maga a rendszer, ami megszülte őt.

burning

A három karakteren keresztül láthatjuk kibontakozni az ország embereiben forrongó dühöt, az égő vágyat a múlt hátrahagyásáért és a jövőbe való integrációért, a szintúgy égető bűntudatot azért, amit maguk mögött hagynak, és a döntésképtelenséget, melybe a sors és a történelem taszította őket. Mindezt olyan szuggesztív audiovizuális idegenvezetéssel teszi a rendező, hogy képtelenek vagyunk ellenállni mágiájának. A borzasztóan lassan “égő” mozi az utolsó képkockákban szinte felrobban, magával ragadva az összes addig felgyülemlett érzelmet minden karakterben – és magában a nézőben is. Addig azonban élvezhetjük a gondosan és szinte már idegtépően felépített, szenvedélyesen adagolt, feszült történetet, melyet szinte azon nyomban újra akarunk majd nézni. A filmből ugyanis egy alkalom nem elég. Minden egyes megtekintéssel újabb és újabb értelmezésnek ad teret, és egyre mélyebbre kerülhetünk magában az ország történelmében, úgy, ahogyan a kisebb színtéren zajló, lelkekben dúló háborúkban is.

Nagyon kevés olyan film készül manapság, mint Lee alkotása. Tipikusan az a mozi, ami befészkeli magát az agyba és a szívbe, és ami miatt újfent fellángol bennünk a lelkesedés, hogy bizony a mozinak (mind művészeti, mind kommerciális szinten) van jövője. Ha már csak ilyen filmekért is, még akkor is, ha csak évente egy készül el, de érdemes újranyitni a mozikat, mert ezt leginkább csak másokkal egyetemben, a nagy csöndben, az óriási vásznon érdemes átélni, hogy szinte a nézőközönséget is lángra lobbantva szippantsa be ez a végtelenül sokrétű, modern klasszikus.

Szerző
Orosz Ferenc

Filmes újságíró, hazai és külföldi kiadványoknál egyaránt. Általában kritikákat közlök, valamint filmfesztiválokról tudósítok. Emellett filmesként is tevékenykedem, többnyire írói/rendezői pozícióban.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Steven Yeun
Filmek

Steven Yeun bocsánatot kért, amiért nem tudja vállalni a Mennydörgők szerepét

A Mennydörgők színésze sajnálja, hogy nem tudja vállalni a szerepet.

Mennydörgők
Filmek

Steven Yeun állítólag nem tudja vállalni szerepét a Mennydörgőkben

Két hónappal a Mennydörgők forgatása előtt távozott a film egyik kulcsfontosságú színésze.

Steven Yeun
Filmek

A The Walking Dead egyik közkedvelt szereplője csatlakozott a Mennydörgők stábjához

Ismeretlen szerepben csatlakozott a The Walking Dead egykori színésze a Mennydörgőkhöz.