Bődületes mennyiségben kelt el a PlayStation 5

A Sony legújabb pénzügyi jelentésében részletezte a PlayStation eladásait.

Faragó Dániel
Olvasási idő: 4 perc
Forrás: Sony

A Sony remek pénzügyi évet zárt, szinte minden téren növekedést ért el a japán szórakoztatóipari és tech cég. A vállalat egyik zászlóshajója a PlayStation konzol és a hozzákapcsolódó szolgáltatások. A jelenlegi PS5 konzol, bár elég rögös úton indult 2020-ban, az eladások azóta szépen kezdik beérni az elődöt, vagyis a PS4-et. A Sony számai szerint a PS5-ből a megjelenése óta már elkelt több mint 80 millió darab világszinten, amely hatalmas teljesítmény. Mindezt úgy, hogy a konzolra alig jelent meg belsős fejlesztésű exkluzív játék.

Nagyon jól fogy a PlayStation 5

A Sony augusztus 7-én prezentálta részvényeseinek a legutóbbi pénzügyi negyedév (FY 2025 Q1) eredményeit. A jelentésből kiderül, hogy a vállalat erős negyedévet zárt, szinte minden szegmensük jól teljesített, annak ellenére, hogy az amerikai vámok őket is sújtották. A vámok hatása a becslések szerint azért 30 milliárd yen csökkenést okoznak majd, de a Sony összprofitja mégis 970 milliárd yennel (6,6 milliárd USD) zárt, amely több mint a korábban becsült 930 milliárd yen.

Különösen jó eladásokat produkált a videójáték szegmens, vagyis a PlayStation, amelynél a japán konglomerátum szerint „a felhasználói elkötelezettség továbbra is erős lendületet mutat”. A hír hallatán a vállalat részvényei több mint 6%-kal emelkedtek a tokiói tőzsdén.

A PS5 konzol különösen szépen teljesített, ugyanis a 2020-as megjelenése óta világszinten elkelt belőle 80, 3 millió példány, amely hatalmas eredmény és minden idők 10 legtöbbet eladott konzolja közé sorolja már a PS5-öt. Ez 4,1 %-os növekedést jelent a negyedévben. Az eladási időarányosan alig marad el a nagyon sikeres PS4-től. Az alap PS5 mellé nemrég érkezett az erősebb PS5 Pro konzol, a kettő együtt teszi ki a számokat.

A Sony további számai szerint a hardvereladások mellett a játék és online szolgáltatások eladásai is emelkedtek 8%-kal, a PSN havi aktív felhasználói 6%-ot növekedtek. A PlayStationnek így már 123 millió aktív felhasználója van, amelybe a mostani PS5, PC-s és a korábbi PS4, PS3 konzoltulajdonosok is beletartoznak.

Kevés belsős exkluzív PS5-re, majd a GTA VI számít sokat?

A Ps5 eladásai remekül alakulnak, annak ellenére hogy effektíve elég kevés belsős fejlesztésű, vagyis a PS Studios csapatai által készített játék érkezik. Idén a Ghost of Yotei érkezik a konzolra, korábban jött a Days Gone Remastered, a korábbi években az Astro Bot vagy a Marvel’s Spider-Man 2, de ez évi alig 1-2 játékot jelent. A fejlesztési idő kitolódott, a Sony a kimaradó játékokat úgy pótolja, hogy külsős fejlesztők játékaira vásárol exkluzivitást. Így jött a konzolra exkluzívként a Rise of the Ronin, a Stellar Blade, a Helldivers 2 vagy idén a Death Stranding 2: On The Beach.

A PS5-öt viszont nem csak az exkluzív címekért veszik, hiszen a külsős fejlesztésű és kiadású, úgynevezett third party címek is rendkívül kelendők és sokszor ezek dobják meg az eladásokat. Itt olyan sikercímekre tessék gondolni, mint a Call of Duty, a Fortnite, az EA Sports FC, a Minecraft vagy a GTA. Újabban a korábbi Xbox exkluzívok is elkezdtek érkezni a konzolra, amelyek szintén nagyon jó eladásokat produkálnak, olyanok, mint a Forza Horizon 5 vagy Sea of Thieves.

És ha már GTA. 2026 májusában jön PS5-re és Xbox Series X/S-re a GTA VI, amely már most az évtized legjobban várt játéka. Az elemzők szerint minden bizonnyal megdobja majd a konzoleladásokat is, hiszen PC-re egy jó ideig nem lesz elérhető még. A PS Studios viszont továbbra is készül exkluzívokkal, olyan játékok készülnek kizárólag PS5-re, mint a Saros, az Intergalactic: The Heretic Prophet vagy a Marvel’s Wolverine.

PlayStation Studios
Forrás: PlayStation

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×