Főoldal Filmek Matt Reeves megerősítette, hogy Jeffrey Wright lesz Gordon rendőrfőnök
Filmek

Matt Reeves megerősítette, hogy Jeffrey Wright lesz Gordon rendőrfőnök

Bár a szakma nagyjai már korábban beszámoltak Jeffrey Wright szerepéről, Matt Reeves rendező csak most látta itt az idejét.

564
Gordon rendőrfőnök

Bár a szakma nagyjai már korábban beszámoltak Jeffrey Wright szerepéről, Matt Reeves rendező csak most látta itt az idejét.

A The Batman rendezője, Matt Reeves közösségi oldalán erősítette meg a korábbi hetek egyik pletykáját, miszerint hogy a Westworld és a Hold the Dark című sorozat főszereplőjét is alakító Jeffrey Wright kapta a Sötét lovag egyik szövetségesének, Gordon rendőrfőnök szerepét, s ezzel ő lett az első fekete színész, aki megkapta a DC képregények egyik ikonikus szerepét.

Valójában Reeves ilyen későre tett megerősítése azt igazolhatja, hogy csak most írták alá a papírt, eddig csak tárgyaltak a szerepről, s közel sem volt biztos, hogy Wright lesz Gordon a DC Moziverzum egyik legnagyobb közelgő alkotásában. Legjobb tudomásunk szerint még két főkarakter szerepe nem talált gazdára, az egyik Alfréd szerepe, a másik pedig a szintén sokat pletykált Pingvin, aki szintén Batman mindennapját igyekszik megnehezíteni majd a galériára elegendő gonosztevő között.

A hírportálok jóval korábban megírták már, hogy Wright kapta a szerepet, akivel immáron négyre nőtt a The Batman megerősített szereplőgárdája, miután az Alkonyat vámpírjával azonosított Robert Pattinson elhappolta a főszerepet mások elől, Paul Dano Rébusz szerepét lopta el Jonah Hilltől, de Macskanő is feltűnik majd a filmvásznon, akit ezúttal Zoë Kravitz kelt életre.

A The Batman bemutatóját 2022. június 25-ére tűzték ki.

Jeffrey Wright
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Superman
BREAKINGFilmek

James Gunn megmutatta Superman teljes jelmezét

A kép alapján tökéletes Superman lesz David Corenswet.

Joker: Kétszemélyes téboly
Előzetesek

Magyar szinkronnal is észvesztő lett a Joker: Kétszemélyes téboly előzetese

Úrrá lesz az őrület a Joker: Kétszemélyes téboly nagy előzetesében.

Megfojtott virágok
Filmek

Zack Snyder és Leonardo DiCaprio tárgyaltak Lex Luthor szerepéről, végül egy jó ötlettel álltak fel

Szerepet nem kapott, de Leonardo DiCaprio ötletét végül Zack Snyder filmre vitte.