A Hóember, ami még azelőtt elolvad, hogy beülnénk rá, és a krimi, ami még azelőtt megoldódik, hogy gyilkosunk feltűnne.
Van egy sorozatgyilkosunk, akit a hóesés indít be, és egy tapasztalt nyomozónk, akit Harry Holenak (Michael Fassbender) hívnak. Hole hosszú idő óta könyörög már a rendőrkapitánynál egy jó ügyért, ami feledtethetné vele a mindennapok problémáit, azt, hogy alkohol függő lett, elvesztette családját, valamint hogy visszanyerje kollégái tekintélyét. Pont kapóra jön egy rejtélyes ügy: eltűnt egy nő, kertjében csak egy hóembert hagyott hátra a tettes. A nyomozásba bevonják a kezdő, de lelkes kolléganő szerepét betöltő Katrine Brattet (Rebecca Fergusson), akiről később kiderül, hogy sokkal szorosabban kötődik az ügyhöz, mint azt elsőre mutatta, ám ez csak a kezdet, mert a nyomozás vége felé a szálak belsőbb körökben futnak össze, és főszereplőinket személyes vágyak hajtják.
Jo Nesbø a skandináv krimi királya, aki eddig összesen 11 könyvet írt sorozatgyilkosokról, és amely sorozat hetedik darabja, a Hóember. A könyvre most Hollywoodban is felfigyeltek. Sajnos én nem olvastam az írótól egy könyvet sem, emiatt nem tudom fajsúlyosabban mérlegelni a könyv és a film párhuzamát, így csak azok véleményére tudok alapozni, akik megosztották gondolataikat a könyvről. Akik olvasták bármelyik könyvet is, ők úgy fogalmaztak, hogy a mű szépsége nem abban mutatkozott meg, hogy az író mennyire izgalmas történetet mesél el, hanem hogy mennyire részletesen oldja meg a bűntényt, ahogy elmeséli a sorozatgyilkosok tetteit, és ez tette a norvég író könyveit bestselleré. A krimi főszerepében a pár sorral feljebb említett Harry Hole áll, aki szebb időket is megélt már: a Hóemberben úgy ismerjük őt meg, mint egy alkoholfüggő, „nyugdíjazott” nyomozót. Ismerős lehet, hiszen magunk is egy ilyen világban élünk, ahol hasonló társadalmi problémák sújtják az emberiséget, tehát még azonosulhattunk is volna a főszereplővel, de a film talán túl durván adja vissza a detektív életét (megromlott a kapcsolata kollégáival, elhagyta feleségét és fiára is kevés időt szentel), aki jó pár dolgon ment keresztül, mire eljutott a hetedik könyvig, de sajnos a film két órás játékideje képtelen volt visszaadni ezt úgy, hogy a nézőben bármiféle kötődés alakuljon ki, empátiát érezzen felé, ellenben hatalmas szakadék húzódik meg a mozi és a közönség között.
Több okból kifolyólag is nagyon bíztunk a Hóemberben. Kezdve Tomas Alfredson rendezővel (Engedj be!), aki sajnos most megmutatta azt, hogy bizony még a tapasztaltabb rendezők keze is megremeg olykor. Hiába segítették munkáját olyan nagy nevek, mint Martin Scorsese vagy éppen maga a könyvet író Jo Nesbø, a thriller már az első percekben halára volt ítélve. A rajongóknál talán kiveri majd a biztosítékot, hogy a film mennyire felületesen érinti az eredeti művet, merthogy képtelenek voltak a regény sorait átültetni a képernyőre, és aki nem látta, vagyis a néző pedig azon fog kifakadni, hogy mennyire hullámzik a történet, a több szálon futó cselekmény mennyire rosszul vezeti át, vagy köti össze a narratívát, tetejében még a főszereplőt sem képes bemutatni nekünk – elhitetni velünk, hogy mi mindenen kellett keresztül mennie Hole-nak, hogy a téli fagyos éjszakákat miért egy üveg alkohol társaságában egy parkban vagy az utcán tölti -, de talán a film legnagyobb hibája akkor is az, hogy már az első percekben egy visszaemlékezésben elárulják nekünk, ki áll a gyilkosságok mögött. A műfajtól elvárnánk – csak is akkor, ha az jó! -, hogy az utolsó percekig találgassunk a gyilkos kilétéről, ehhez képest itt erre már rögtön az elején fény derül, de főszereplőinknek csak a film végén áll össze a kép.
A szereposztásba nem lehet belekötni, mert olyan nagy nevek játsszák a mű szerepeit, mint Michael Fassbender, Rebecca Fergusson, Val Kilmer vagy J.K. Simmons, azonban nekik sem sikerült életet vinni karaktereikbe, ahogy a történet cseng az értelmezhetetlen ürességtől, úgy az ő figuráik is élettelenek a vásznon, nem képesek érzést kiváltani a nézőkből. A történetet is próbálták modernizálni a könyvhöz képest, de akkor miért kell a rendőrségnek egy táska méretű személyi számítógépet magukkal vinni minden bűntényhez, mikor okostelefonok és társai korát éljük?
VÉGSZÓ
A művet olvasók tuti biztosan kiakadnak majd a produkció hibáin, de még a műfajt kedvelő nézők is rossz szájízzel hagyják el a vetítést, mert a thriller rosszul tálalja a műfajt (előbb megoldják a bűntényt, mint a detektív), bukdácsol önhibáin, a karaktereket pedig végig személyes bosszúvágy hajt.
Szólj hozzá!