Főoldal Filmek Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet – Elemezzük ki a második előzetest képkockáról-kockára
Filmek

Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet – Elemezzük ki a második előzetest képkockáról-kockára

Kockáról kockára fogunk végigmenni, és megnézünk minden apró részletet a Zsivány Egyes második előzetesében.

870

Kockáról kockára fogunk végigmenni, és megnézünk minden apró részletet a Zsivány Egyes második előzetesében.

A trailer eszméletlen jóra sikerült, és ezek után csak remélni tudjuk, hogy nem rontják el a végére. A film új előzetesében új karaktereket, új helyszíneket láthatunk, és a történetéről is többet tudtunk meg. Ha figyelmesen nézzük az előzetest, akkor rengeteg utalást vélünk felfedezni benne. A most következő rész spoilereket és spekulációkat fog tartalmazni!

PHEzhsV4Id0dHI_1_l

A trailer egyből a Jedha bolygó képével nyit, amit isteni földnek is hívnak akik hisznek az Erőben. Tudjuk, hogy Donnie Yen (Chirrut Îmwe) karaktere nem jedi, de mégis ismeri azt, és tudja használni. Őt láthattunk abban a jelenetben, mikor egy bottal a kezében szembeszáll a rohamosztagosokkal. Gareth Edwards egy interjúban elmondta, hogy a Jedha fontos szerepet játszik a jedik történetében – itt bányásszák azokat a kristályokat, amikből a fénykardok készülnek.

PH2vAfqXlvOL63_1_l

A következő jelenetben már Forest Whitaker karakterét, Saw Gerrera-t hallhatjuk beszéd közben: „A világ tönkre fog menni.” Gerrera-val már találkozhattunk a Star Wars: Clone Wars animációs rajzfilmben, és most a Lázadók oldalán fog harcolni.

PHDtC5qvwjXnGM_1_l

Gerrera kommentálja tovább a sivatagi eseményeket. Ezt a helyet erőszeretettel használhatják a Birodalmi dolgozók szabad idejük eltöltésére, itt lóghatnak a bajtársaikkal – csak feltételezzük ezeket. Egy Csillagrombolót is láthatunk a távolban, talán a helyi helyőrség szerepét tölti be a hajó.

PHM7sh9BaZ6GPR_1_l

PHIQNNsDE8aKMN_1_l

Felicity Jones, azaz Jyn Erso lesz a film főhőse. A Szövetség egy embere arról kérdezi a lányt, hogy megbízhatnak-e benne a bilincs nélkül – korábban elítélték, ezt még az első trailerből megtudtuk. Ott sorolták fel a lány bűnlajstromát, akit érdekel íme: Birodalmi iratok hamisítása, lopott tulajdon birtoklása, súlyos testi sértés, és ellenszegülés. Tiszta lap, bizonytalanok a Szövetségesek, nem tudják, mit kezdjenek Erso-val, megbízzanak-e benne. Annak ellenére, hogy a Szövetség nem bízik meg a lányban, mégis hajlandók rábízni egy küldetést. A kételkedésnek talán valami köze lehet a lány családjához. Galen Erso (Mads Mikkelsen) egy tudós, aki érdekelt a Halálcsillag projektben, és mint a vezetékneve is árulkodik, a lány apja lehet a filmben, vagy legalábbis valami rokoni kapcsolat lesz kettejük között.

rNbq2gG - Imgur

Apropó! Halálcsillag és Csillagromboló. Zseniális az a kép, amikor a Halálcsillag árnyékából egy romboló bukkan fel. Ez egy fénypontja volt az előzetesnek, és ha hasonló ötletes és jól átgondolt dolgokkal lesz tele a film, akkor már a látványért megéri majd megnézni. A zene választás sem mindennapi, nagyon jól eltalálták azt, ám itt nem John Williams komponálja a film zenéit.

PHGVdr1EXxXUKO_1_l

„Ha tényleg benne vagy, szeretnék segíteni.” Ezek az első szavak, amik Cassian Andor kapitány (Diego Luna) száját elhagyják. Úgy tűnik, hogy annyira nem bízik az akció sikerében, de a küldetést akkor is megcsinálják. Ez Erso és Andor első akciója, illetve ők a csapat első emberei.

CZnWsFl - Imgur

A következő képen azt láthatjuk, amint az új szállítóhajó, a(z) U-Wing felszáll. Nem tudjuk, hogy ez a Jedha, vagy a Yavin 4, de inkább utóbbira esküszünk. Erso és Andor feladata, hogy vállalkozó szellemű önkénteseket keressenek a csapatba, és ellopják a Halálcsillag tervrajzait.

PHg9Ws8vvP7Sjo_1_l

Andor megjegyzi, hogy régóta toboroz katonákat a Lázadóknak, ezért is köthettek ki a Jedha-n. Nagyon valószínű, hogy a bolygó valahogy kapcsolódik a jedikhez. Békés helynek számított, míg a Birodalom emberei meg nem jelentek, és le nem rombolták. Szinte mindenki utálja a Birodalmat a Jedha-n.

PHKg17G9p72mMR_1_l

A következő, amit látunk, hogy a(z) U-Wing az eget szeli, éjszakába csapunk át, és úgy gondoljuk, hogy ezek a trailer végén látható jelenetekhez kapcsolódnak.

PHPmwVPErltyTU_1_l

A háttérben Baze Malbus (Wen Jiang) tűnik fel. A Birodalom lerombolta az otthonát, és most ezért felveszi a harcot ellenük. Elég jónak és erősnek festik le a trailerben a szerepét, pár rohamosztagossal végez is a (éjszakai) misszióban.

PHyJxGKaoTeeCz_1_l

Megint a U-Wing tűnik fel a videóban, talán a Jedha-n járhatunk most? Bárhol is vagyunk, teljesen mindegy, mert ez pont úgy fest, mint ami a trailer elején volt (a helyőrségnél).

PH4D3FzO49ZP7d_1_l

Mint egy kirakodóvásáron lennénk, van itt minden: tank, fegyveresek, civilek. Látszólag a Birodalom nagyon védi ezt a helyet, mert igazi nehéztüzérséggel óvja a várost.

PHaJNfhf8F8Tdf_1_l

Donnie Yen karaktere, Chirrut Îmwe sétál ki a tömegből – egy rohamosztagos mellett is elmegy (kép bal széle). „Nem félek semmitől. Minden úgy van, ahogy az Erő akarja.” – hangzik el. Ez az egész jelenet olyan, mintha Erso-t és Andor-t mentené meg a rohamosztagosoktól.

PH6mga1QZ6ZY9e_1_l

PHPwkUEVi8WATW_1_l

Jyn Erso először találkozik K-2SO droiddal, akit Alan Tudyk kelt életre. Ő egy újraprogramozott biztonsági droid, aki sokszor nincs tisztában a helyzettel. Erso-hoz lép: „A kapitány azt mondta, maga barát… Így nem öllek meg.” mondat is azt igazolja, hogy túl őszinte. A háttérben Andor figyeli az eseményeket, aki kifejezetten élvezi a szituációt.

PH7nWshAoAJkaf_1_l

Ez egy fergeteges jelenet, felvétel a Halálcsillagról. Fejjel lefelé láthatjuk az űrállomást, vagy nem? A képek alapján elkészült, üzemre képes a fegyvere.

PHfFtVDpr2BPjg_1_l

Egy olyan napfogyatkozás, amit a Halálcsillag okoz? Ez mindig rosszat sejtett. Az is lehet, hogy a trailerben látott éjszakai jelenetek nem is éjjel, hanem nappal zajlanak, csak a Halálcsillag eltakarja a Napot. Egy lehetséges magyarázat, hogy a csapat már közel van ahhoz, hogy megkaparintsa a terveket, de ezt a Birodalom még nem tudja, és szeretnék működés közben is látni a fegyvert, kipróbálni élesben.

PHnJdocuZB5Jqv_1_l

Orson Krennic igazgató (Ben Mendelsohn) és csapata a Halálcsillagról vizslatja a bolygót.

PHMfnQo3g6VUPV_1_l

Krennic igazgató nem valami boldog, vajon mivel bőszítették így fel? Rájött arra, hogy a terveket ellopták, vagy kárt tettek a fegyverben, s nem működik a Halálcsillag fegyverrendszere?

PHlI9C7l76Xcom_1_l

Scarif nevezetű bolygó tűnik fel. Egy „zárt világ”, ahol a kyber-kristályokat bányászhatják a Halálcsillaghoz. Hatalmas csata várható a Lázadók és a Birodalmi katonák között, még X-Wing repülőket is bevetnek a csatában. Pár másodpercig a Halálosztagosokat (Death Troopereket) is látni, amint bevetik fegyvereiket.

PHC66CUd2eo1EL_1_l

Az X-Wing erősítés feltűnik és csatlakozik a csapathoz. Ez az az esti jelenet lehet, amiről már beszéltünk. A pilóták földi támogatást is kapnak, és fordítva is elmondhatjuk ezt.

PHId1XQWaSbyML_1_l

PHKg2M2tqlypNO_1_l

Gyorsan vissza a Scarif-ra, ahol Malbus egy rakétavetővel épp befogja a közeli AT-ACT lépegetőt. Ez nem az a lépegető, amit a Birodalom visszavágban láttunk, mert sokkal erősebb páncélzattal rendelkezik, és szinte bármilyen terepen bevethető. Nagyobb is, mint az AT-AT lesz.

PH3A2Qoft9DY69_1_l

Valami óriási robbanás a háttérben, és becsapódik a földbe. Talán egy Csillagromboló? Erso és Andor a(z) U-Wing fedélzetén tartózkodnak, de teljesen kétségbe vannak esve. Valami elől épp menekülnek.

PHLy5iPCSlB4PL_1_l

Ismét az éjszakai csatajelenetben vagyunk, ahol az egyik Birodalmi katona épp a halállal néz farkasszemet.

xpAggeu - Imgur

Jyn Erso néz farkasszemet egy TIE-vadásszal, akiről nem tudjuk, barát vagy ellenség. A Scarif egén járhatunk, és könnyen megeshet, hogy Andor lopta el az égi járgányt.

PHhOEKdtYfbzli_1_l

Záróakkordban együtt a teljes csapat a(z) U-Wing fedélzetén, még K-S02O is ott van meggörnyedve a háttérben. Erso kérdezi a csapattól, hogy velem vagytok-e, mire Andor azt feleli, hogy mindvégig! Ez lehet az a jelenet, mikor ráeszmélnek, hogy mennyire veszélyes küldetésben vesznek részt, és mennyire fontos a siker. Nem biztos, hogy túlélik ezt.

rogue-one-darth-vader

És tényleg a legvégén egy cameo jelenet, amire mindenki várt: Darth Vader. Kíváncsian várjuk, hogy milyen szerepet tölt be a filmben, de ebben a jelenetben úgy tűnik, mintha a Halálcsillag kilövőállásán tartózkodna, és a célpontot mérnék be.

Ha még több képet szeretnél látni a filmből, akkor a lap tetején böngészhetsz a galériából. December 15-én érkezik a Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet film a mozikban.

Ha nem szeretnél lemaradni a későbbiekben sem a Star Wars-os hírekről, akkor kövesd az oldalt a közösségi médiában, és LIKE-old a hivatalos Star Wars Hungary Facebook oldalt!

star-wars-hungary

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

CinemaCon Disney
Filmek

CinemaCon: A Walt Disney Studios bemutatója

Volt minden a Disney bemutatóján: majmok, szuperhősök, rajzfilmek, igaz történetek, borzongás.