Főoldal Filmek Zendayának fogalma sem volt, melyik szerepre hallgatták meg a Pókember szereplőválogatásán
Filmek

Zendayának fogalma sem volt, melyik szerepre hallgatták meg a Pókember szereplőválogatásán

Zendaya nem tudta, hogy MJ-t játssza majd.

1.1k
pokember idegenben mini

Fiatal kora ellenére Zendaya egyik pillanatról a másikra vált Hollywood egyik legkeresettebb és legsikeresebb színésznőjévé, köszönhetően az Eufória című sorozatnak, amiért még Emmy-díjjal is jutalmazták. De sokan csak úgy gondolnak rá, mint a Marvel Moziverzumban betöltött MJ-re karakterére, vagyis Peter Parker főhős szerelmére.

Portré cikkünkben már bemutattuk a színésznőt, hogy milyen út vezetett a csillagokhoz, most pedig egy újabb titkot árult el. Miközben interjút adott a GQ-nak, Zendaya azt is elárulta, hogy a Marvel Studios lehető legnagyobb titoktartásban írja ki a szereplőválogatásokat, így mikor a meghallgatására került sor, még azzal sem volt tisztában, melyik szerepre hívták be. Csak utólag tudta meg, hogy ő kapta MJ szerepét a Pókember: Hazatérésben.

Nem kellett tudnunk, hogy amiket olvastunk oldalak, azok a Pókember forgatókönyvéből származnak, de rájöttem, hogy ez a Pókember, mert jó ügynökeim vannak. De nem tudtam, hogy milyen szerepre hallgattak meg. Azt hittem csak, hogy egy lány a Pókember-filmben. Tényleg nem tudtam, melyik karakter, vagy milyen karakter. Közvetlenül a teszt előtt azt mondták, hogy rendben, ezek a karakterek, amiket felolvastunk, és MJ az egyikük. Úgy éreztem magam, hogy ’milyen jó lenne’.

Zendaya

Mindenki azt hitte, hogy a klasszikus Mary Jane Watsont játssza Zendaya a filmben, azonban a Pókember: Hazatérés után kiderült, hogy egy Michelle Jones, azaz MJ nevezetű új karaktert játszik, akit kimondottan a filmekre alkotott meg a Marvel.

Pókemberrel és MJ-vel legközelebb 2021. december 16-án találkozunk, akkor mutatják be a cím nélküli Pókember-filmet.

Szerző
Kévés Bence Mihály

Imádok elveszni a filmek és sorozatok világában, ahol minden jelenet egy új kaland, és minden karakter egy új barát. Nálam mindig forog a “lejátszás” gomb.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Mennydörgők*
Előzetesek

A Marvel diszfunkcionális csapatát mutatja be a Mennydörgők* új előzetese

A Marvel univerzum legkülönösebb csapata összeáll – új előzetest kaptak a Mennydörgők.

A Fantasztikus Négyes: Első lépések
Filmek

Megfejtették A Fantasztikus Négyes: Első lépések előzetesének rejtett Morse-kód üzenetét

A film első teaserében egy titkos Morse-kódot rejtettek el, vajon mit jelenthet,...

Bosszúállók: Ítéletnap
Filmek

Doctor Doom szerepet kap A Fantasztikus Négyes: Első lépések című filmben?

Végre befutott A Fantasztikus Négyes első előzetese, de Doctor Doom feltűnik benne?