Főoldal Filmek Zack Snyder elmagyarázta, miért volt fontos Superman fekete kosztümje Az Igazság Ligájában
Filmek

Zack Snyder elmagyarázta, miért volt fontos Superman fekete kosztümje Az Igazság Ligájában

Arra a fekete ruhára, amit nem láttunk a 2017-es változatban.

551
Az Igazság Ligája

A moziban bemutatott film előtt voltak arra utaló jelek, hogy a filmben Supermant fekete jelmezben is látjuk majd, de végül Joss Whedon elvetette ezt az ötletet a pótforgatás során, így feledésbe merült a fekete kosztüm. Most azonban, hogy a Warner Bros. bejelentette a rendező változatot, ismét beszéd tárgyává vált a fekete jelmez.

Zack Snyder nemrég elárulta, hogy látjuk-e a jövőben más DC projekt élén, majd elmagyarázta Superman fekete jelmezének fontosságát is a filmben. A Comic Book Debate kérdezte erről, hogy mit jelent számára a fekete ruha. Snyder úgy magyarázta, hogy ez egy fontos módja annak, hogy demonstrálja a változást, amin Superman átesett, illetve az idősíkok megértésében is segítségünkre lesz, különösen mikor visszaemlékezésekben látjuk majd a karaktert.

Igazából mindig is nagy szószólója voltam a fekete ruhának. Nagyon akartam a fekete ruhát, és értelme volt, mert – pontosan úgy van, ahogy mondtad – Superman egy olyan karakter, aki köztudottan nem fejlődik [a képregényekben és filmekben]. Olyan mint egy szikla, amiről minden lepattan, majd egy megváltoztathatatlan dolog megváltoztatásával megtanuljuk, hogy magunkról is tanulunk, és ez a régi Superman.

Nagyon úgy éreztem, hogy Supermannek… feljebb kell lépnie, és bizonyos tekintetben tanulnia kell valamit és másnak kell lennie, mert végül ez az ötlet, vagy amit terveztem, az volt az… a végső lépés az volt, hogy Superman visszatér, amire szeretnék majd egy klasszikus Supermanként tekinteni.

Zack Snyder

Majd Snyder hozzátette, hogy a szó szoros értelemben ebben a filmben nem következik be a klasszikus visszatérés, de azt is elmagyarázta, hogy a fekete ruha ebben a rendezői vágásban abban is segít majd a nézőknek, hogy megértsék, melyik idősíkban játszódik majd a sztori a sok visszaemlékezés között.

A régóta várt rendezői változatot a hírek szerint márciusban fogják majd bemutatni az HBO Max streamingszolgáltatón.

Az Igazság Ligája
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Rebel Moon
Filmek

Zack Snyder terve szerint hat filmből áll majd a Rebel Moon

A jóból is megárt a sok, de a Rebel Moon eddig pocséknak...

Megfojtott virágok
Filmek

Zack Snyder és Leonardo DiCaprio tárgyaltak Lex Luthor szerepéről, végül egy jó ötlettel álltak fel

Szerepet nem kapott, de Leonardo DiCaprio ötletét végül Zack Snyder filmre vitte.

Rebel Moon
Filmek

A Rebel Moon rendezői változatában lesz egy bizarr szexjelenet Ed Skrein és egy idegen között

6 órás rendezői változatot kap a Rebel Moon, és ebben bizarr szexjelenetet...