Zack Snyder

Zack Snyder elárulta, valójában miért hagyta ott Az Igazság Ligája forgatását

A rendező 2017-ben jelentette be távozását.

Zack Snyder kifejtette Az Igazság Ligája forgatásáról való távozásának valódi okát, amely még 2017-ben történt, a film gyártásának végéhez közeledve. Amikor a Bosszúállók-filmeket is jegyző Joss Whedont megbízták, hogy átvegye a rendezői szerepet – és mint tudjuk, ezzel jelentősen átdolgozták a film eredeti terveit -, a sajtóban megjelent, hogy Zack Snyder a projektet lánya halála miatt hagyta ott. Később azonban olyan pletykákról is olvasni lehetett, melyek szerint Snydert kirúgta a Warner Bros., amiért elégedetlen volt az általa elképzelt forgatókönyvvel.

Mint tudjuk, a moziban bemutatott változat nagy port kavart, a rajongók éveken keresztül kampányoltak a rendezői változatért. Végül a Warner Bros. úgy döntött, hogy az HBO Max streamingszolgáltatón bemutatják a filmet az eredeti elképzelésben, s az eredeti rendezővel. Hivatalosan még nem tudni, hogy pontosan mikor fogják bemutatni a 4 órás filmet a szolgáltatón, mindössze annyi ismert, valamikor márciusban láthatjuk ezt a filmet.

A rendező teljesen újravágta a filmet, márciusban megjelenő filmjét övezve új részletek láttak napvilágot a közelgő Release the Snyder Cut című könyvből. Egy CinemaBlend által közzétett idézet szerint Snyder azért lépett ki 2017-ben, mert nem tudta volna szívvel-lélekkel csinálni a tragédia miatt:

Egyszerűen kész voltam. Olyan helyzetbe kerültem, hogy tudtam, a családomnak nagyobb szüksége van rám, mint erre a baromságra, nekem pedig ezt tiszteletben kell tartanom és a lehető legjobbat cselekednem, hogy meggyógyítsam azt a világot. Nem volt több energiám harcolni a stúdióval és a filmért. Úgy hiszem, ez volt a fő ok. Szerintem van egy másik világ, ahol maradtam és próbálkoztam volna. És biztos vagyok benne, hogy ment volna… hiszen minden film egy harc, nemde? Ahhoz már hozzászoktam. De egyszerűen nem volt hozzá energiám. Nem volt bennem harc. Padlóra kerültem a körülöttem zajló dolgok miatt, és már nem akartam, nem érdekelt… kb. itt tartottam.Zack Snyder

The Digital Bits értesülései szerint a stúdió nemcsak streamingszolgáltatón, hanem lemezen is ki fogja majd adni a filmet, bár ezt hivatalosan a stúdiótól még nem erősítették meg. Snyder bevallása szerint a rendezői változat csaknem 150 perc, eddig soha nem látott jeleneteket tartalmaz majd, mellette pedig a karakterek eredeti tervét fogják felhasználni.

Az Igazság Ligája
Total
3
Shares
Previous Article
Godzilla vs Kong

Eltolták a Godzilla vs Kong bemutatóját, de szerencsére nem hónapokkal

Next Article

Újabb pletykák láttak napvilágot a GTA remasterek tekintetében

Related Posts