Főoldal Filmek Több hónappal eltolták az A Quiet Place: Day One bemutatóját
Filmek

Több hónappal eltolták az A Quiet Place: Day One bemutatóját

A stúdió több film premierjét is megváltoztatta, köztük a Hang nélkül spinoffét.

156
Hang nélkül

Eredetileg tavaly jelentették be, hogy a közelgő spinoff még idén debütál. Bár gyakorlatilag a Hang nélkül címen elhíresült franchise harmadik részéről van, mégsem a második rész folytatása lesz a következő, ehelyett egy melléktörténetről fog szólni a film, amely John Krasinski ötlete alapján készül. A projektet Michael Sarnoski, a Pig rendezője fogja irányítani.

Bár a film egyértelműen kapcsolódik majd a Hang nélkül korábbi két részéhez, sem Krasinski, sem Emily Blunt nem fog szerepelni ebben a részben. A szereplőgárdát sajnos még nem jelentették, ahogyan a film cselekményéről sem beszéltek eddig, noha a címben a “Day One” megnevezés utalhat arra, hogy valamilyen formában egy előzményfilm készül. Talán az idegenek eredetét mesélik majd el, nem tudni.

Az A Quiet Place: Day One című filmet eredetileg 2023. szeptember 22-én akarták bemutatni, ezzel szemben a közelgő horror spin-off, az A Quiet Place: Day One csak 2024. március 8-án jön ki a mozikban. A Paramount Pictures legutóbbi átszervezéséből azonban kiderült, hogy a spinoff 2024-ben kerül a mozikba, számos más menetrendbeli változás mellett.

A stúdió közelgő, John Krasinski által rendezett IF című filmjét 2024. május 24-ére tolták, miután eredetileg 2023. november 17-re tűzték ki a megjelenési dátumot. Emellett a The Tiger’s Apprentice is 2024. január 19-re tolódott a korábbi, 2023. december 20-ai megjelenés helyett.

A Hang nélkül harmadik részének munkálatain John Krasinski dolgozik, a forgatókönyvet Scott Beck és Jeff Nichols jegyzi. Krasinski állítólag visszatér a rendezői székben, de ezt egyelőre nem erősítették meg.

Hang nélkül 2.
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Hang nélkül
Filmek

John Krasinski több képet is megosztott az A Quiet Place: Day One forgatásának első napjáról

Forog a Hang nélkül újabb része, amiről a franchise atyja megosztott néhány...

Hang nélkül 2.
Filmek

Jeff Nichols rendező távozott, de már megtalálták utódját a Hang nélkül spinoff élére

Megvan Jeff Nichols utódja a következő Hang nélkül-film élére.

Hang nélkül
Filmek

A Hang nélkül spinoff elvesztette Jeff Nichols rendezőt, nagy erővel vadásszák az utódját

Egy másik projekt miatt távozott Jeff Nichols az új Hang nélkül-film éléről.