Új történet, új szereplők egy réges-régi galaxisban, ám végig a helyes úton. Spoilermentes kritikánk.
A The Mandalorian a Star Wars univerzum egy elég kritikus pillanatában debütált: a finoman szólva megosztó Az utolsó Jedik és a Solo után, a frissen induló Disney+ streaming szolgáltató zászlóshajójaként. Ráadásul az első élőszereplős Csillagok Háborúja sorozat, így külön nagy nyomás lehetett a készítőkön.
De szerencsénkre az alkotók lába nem remegett meg: Jon Favreau most, mint showrunner, ismét megismertetett a nagyközönséggel egy tetőtől-talpig fémbe öltözött hőst (bár a jelenlegi főszereplőnk a nemes szívén kívül nem osztozik más tulajdonságban a nagy előddel). A rendezők is külön említést érdemelnek: minden SW geek kedvenc SW geekje Dave Filoni (Clone Wars, Rebels sorozat), Deborah Chow (többek között Better Call Saul, Mr. Robot és Reign epizódok, valamint ő lesz a készülő Obi-Wan Kenobi sorozat kreátora) és Taika Waititi (Thor: Ragnarök, Hétköznapi vámpírok) is remek tempójú és jól rendezett epizódokat szállítanak, de nem vall kudarcot Bryce Dallas Howard és Rick Famuyiwa sem a saját részeivel, így végig egyenletes a minőség.
A történet pár évvel a Galaktikus Birodalom bukása után kezdődik, és egy mandalóri fejvadászt követünk a különböző küldetései során. Ennél többet nem szeretnék megosztani a cselekményből, bár aki még eddig nem látta valószínű belefutott már pár spoilerbe az interneten.
Az első évad közepén található pár filler epizód, de annyira nem zavaró, hisz tele van fontos karakter pillanatokkal és végig izgalmas és érdekes a sztori. A sorozat főleg a klasszikus western toposzokat használja, ám időről-időre felbukkan valami más műfaj is, pl.: egy epizód Kuroszowa munkássága előtt tiszteleg, de van heist és van slasher is az epizódok közt.
De a sorozat legnagyobb erőssége nem az amúgy tökéletes látvány és az elképesztő, ötletes akció jelenetek. Nem is a tökéletes casting, pedig itt minden mellékszereplő tökéletesen a helyén van. Talán ezeket már elvárjuk egy ekkora büdzsével készülő prémium sorozattól. A legnagyobb erőssége, hogy ez ízig vérig Star Wars. És teljesen új, de mégis a régi. A mítosz új oldalait mutatja be, de úgy, hogy nincs semmi ellentmondás a kánon többi részével. Nagyon sokat merít az expanded universe már legendákhoz tartozó elemeiből, de a filmeken túli kánonra is rengeteg az utalás. Ez az univerzum szerves része, teljesen logikusan illeszkedik, de van egy saját világa ami önmagában is megállja a helyét, egy olyan metszetbe tartozik, hogy talán a leghardcoreabb rajongók se találhatnak nagyon fogást rajta.
A mandalóri kultúrát és vallást nagyon szépen, fokozatosan mutatja be a sorozat és bár az igazi geekeknek nem mond újdonságot a galaxis legjobb harcosairól, ám ez nem feltétlen baj. A mandalóri életmód, az Út, sokat merít a feudális Japán szamurájharcosaitól, de fontos különbségekkel is rendelkezik, így egyedi és érdekes.
A főszereplőnk, akit a sisak alatt Pedro Pascal (és a kaszkadőre) kelt életre egy telitalálat. Fényes páncélja egy igazi Clint Eastwood-szerű karaktert rejt, egy nem túl bőbeszédű, kiváló fegyverforgatót és harcost, aki ráadásul rengeteget fejlődik és tanul ahogy haladunk előre. S a legfontosabb, hogy a szíve a helyén van.
Külön zseniális még Kuiil sztorija, egy ilyen kis teremtményben ritka nagy emberi nagyság rejtőzik, ahogy nagyon jó látni Gina Caranot újra mainstream szerepben, a volt MMA harcos szerencsére mára színészkedni is megtanult. Carl Weathers és Werner Herzog is pompás casting, de az abszolút csúcs Giancarlo Esposito mint Gideon Moff, csak kevés színésznek van ilyen jelenléte a képernyőn, mint neki, zseniális felvezetést és belépőt kapott a széria főgonosza.
Ami még briliáns, s feltétlen beszélni kell róla: az a zene. Ludwig Göransson (Fekete Párduc, Creed, Venom, Tenet) szerzeményei kreatívak, emlékezetes témákkal, rendkívül friss és hangulatos, de ahogy a többi eleme a sorozatnak, a zene is tökéletesen illeszkedik a Star Wars világába.
Ha nagyon keressük a negatívumokat, találhatunk persze, hisz semmi sem tökéletes. Könnyen érheti az a kritika a sorozatot, hogy túl „disney”, hogy gyerekes és infantilis. Az infantilizmus vádja teljesen fals, ám az, hogy nem „felnőttes” az tény. A célcsoport tisztán látható hogy a tizenévesek. Valóban nem egy egzisztenciális dráma sorozat, hanem egy ifjúsági kaland sorozat, ez kiderül a részek hosszából és pár dramaturgiai döntésből (bár ezek közt van olyan amit büdzsé okokkal is meg lehet magyarázni). Ha ez hiba egy Csillagok Háborúja sorozatnál, ám legyen, annak, aminek készült szinte tökéletes. Ha a sorozat közepe kicsit feszesebb, talán elkerülhető lett volna, hogy ennyire tölteléknek érezzük a közepét, de akkor lehet a sorozat bájából is veszített volna.
VERDIKT
Ha a Star Wars meg akar újulni a Skywalker-saga lezárulta után, itt az ösvény, amin tovább mehet a franchise. Mert a The Mandalorian úgy új és friss, hogy közben teljesen ismerős és autentikus, végig szórakoztató, izgalmas, tele érdekes és jól megírt karakterekkel, mozifilm szintű látvánnyal és akcióval. Látszik az egész sorozaton, hogy rajongók készítették rajongóknak, ám szívvel és lélekkel. Szerencsére a második évad már forog, én a magam részéről alig várom a folytatást.
2 Hozzászólások