Nem éppen lett egy sikertörténet a Ubisoft kitérője a messzi-messzi galaxisba. A tavaly nyáron megjelent Star Wars Outlaws egyáltalán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Hatalmas bukás lett az első nyitott világú Star Wars játék, egyúttal a Ubisoftot is majdnem csődbe kormányozta. A francia kiadó azóta azzal indokolta a bukást, hogy csökkent az érdeklődés a Star Wars iránt a játékosok felől. A legújabb iparági pletykák szerint a Ubisoft annyira bízott a játékban, hogy még a megjelenés előtt tervezték a második részét, de ezt azóta már elvetették.
A pletykák szerint már nem kap folytatást a Star Wars Outlaws
Igen nagy reményekkel indultunk neki tavaly a Star Wars Outlawsnak. Egyrészt azért, mert hosszú idő után ez volt az első olyan AAA Star Wars játék, amelyet nem az EA készített, másrészt ez lett az első nyitott világú cím az univerzumban. Nem mellesleg egy Han Solo szerű csibésszel, alvilági történetet hoztak el, amely izgalmas újdonságnak számított a jól megszokott jedik vagy lázadók vs birodalom történetek mellett.
A játék azonban hatalmasat bukott tavaly augusztus-szeptemberben. Annyira kevesen vették meg, hogy a Ubisoft részvényei bezuhantak és a vállalat történetének legsúlyosabb mélypontját érte el. Többek között ezért is halasztották el félévvel az Assassin’s Creed Shadowst is. A Ubisoft és a Massive Entertainment igyekeztek kijavítani a szoftvert a rajongói visszajelzések alapján, de ez már nem sokat segített az eladásokon.
A Ubisoft vezérigazgatója, Yves Guillemot a legutóbbi befektetői konferencián az Outlawst bukását azzal magyarázta, hogy csökkent az érdeklődés a Star Wars márka iránt, amely a többi Star Wars tartalom sikerét tekintve nagyon gyenge érv.
A legújabb iparági pletyka szerint a kiadó eleinte annyira bízott a játékban, hogy már tervben volt a folytatása is. Erről az Insider Gaming főszerkesztője, Tom Henderson beszélt a legutóbbi podcastjükben. A megbízható iparági bennfentes szerint tényleg tervben volt a második rész, de azt a közelmúlt fejleménye után már törölték.
„Nemrégiben a Star Wars Outlaws 2-t is törölték, mert az már tervben volt és fejlesztés alatt állt. Tudomásom szerint még nem kezdődött meg a gyártása. Nem volt még végleges döntés” – mondta Henderson.
Tekintve milyen rosszul teljesített az Outlaws az eladásokban és a kritikák sem voltak valami pozitívak róla, egyáltalán nem meglepő, hogy a Ubisoft nem kívánja folytatni Kay és Nix kalandját. Az alapjátékon felül még két további sztori DLC érkezett azóta, amelyek inkább érdekességek voltak, komolyabban nem lendítették tovább a cselekményt és úgy tűnik ezzel le is zárul ez a fejezet. A Lucasfilm még máshol, más formában előveheti ezeket a karaktereket, akár valamilyen képregény formájában, de videójátékosan valószínűleg lemondhatunk róluk.
Mégsem olyan vonzó már a Star Wars licenc a nagy játékkiadóknak?
A Ubisoft elég valószínű, hogy az Outlaws bukása után lemond a Star Wars licencről. A Disneyvel nem éppen lett rózsás az együttműködés, tekintve, hogy a 2023-as Avatar: Frontiers of Pandora sem lett anyagilag sikeres cím.
A Star Wars játékok jövője sem éppen fényes. Az EA ugyancsak távolodik a franchisetól. Noha 2021-ben nagy elánnal élesztették újra a Lucasfilm Games brandet, hogy ápolják az új Star Wars játékokat, egyre több projekt végzi a kukában. Az EA törölte a mandalóri FPS-t, még jövőre kihozzák a Zero Companyt és utána valamikor a Star Wars Jedi: Survivor folytatását, de várhatóan ezzel lezárult náluk a Star Wars. Hiába a Battlefront II népszerűsége, szinte kizárt, hogy lesz harmadik része mostanában.
A többi Star Wars játék sorsa is kérdéses. A mobilos árkád multiplayer Star Wars: Hunters szintén nagyon gyorsan megbukott, idén már a szervereket is lekapcsolják. Fogalmunk sincs, hogy áll a Knights of the Old Republic Remake, amelyen elvileg dolgozik a Saber Interactive és ugyancsak ez a helyzet a Star Wars Eclipse játékkal a Quantic Dreamnél. Annyit közöltek, hogy dolgoznak rajta, de évek óta nem kaptunk semmi konkrétumot. Amy Hennig vezette Skydance New Media is dolgozik valamilyen új Star Wars játékon Project Walton címen, de ők előbb a Marvel 1943: Rise of Hydra játékot adják ki 2026-ban, majd csak utána fordulnak rá a messzi-messzi galaxisra. Túl drága a Star Wars licenc, vagy csak nehéz jól jövedelmező, sikeres játékokat alkotni a messzi-messzi galaxisban? Az biztos, hogy a Ubisoft elszámolta magát.

Örökké veled? / Eternity > Bemutató ideje: december 4.
