Főoldal Játékok Színesbe öltözhet a PlayStation 5?
Játékok

Színesbe öltözhet a PlayStation 5?

Mi azért óvatosságra intünk mindenkit.

377

Október elején, a PlayStation 5 szétszedős videójával egészen bizonyossá vált, amit addig csak szóbeszédből tudtunk, miszerint a konzol burkolata szabadon leszedhető és cserélhető lesz. A Sony hivatalos ajánlatait nem ismerjük, csupán ígéretek hangzottak el, hogy lesznek majd mindenféle spéci festések és lehetőségek.

Úgy tűnik azonban valaki most is gyorsabban kapcsolt és megvalósulni látszik az Űrgolyhókból ismert örökérvényű igazság, vagyis hogy “a kalózverzió mindig hamarabb jön”. PlateStation5 névvel ugyanis felkerült az internetre egy webshop, ahol már most színes borítást vásárolhatunk. Az elérhető választék: fekete, króm, vörös, kék és egy terepszínű csoda. A termékek a lemezes és a digitális PS5-höz is elérhetőek és 40 USD fejében állítólag már a november 12-i (USA) startra is megérkezhetnek a rendelőkhöz.

Mi azonban óvatosságra intünk mindenkit több okból is. A webshopban csak különféle render fotókat lehet látni, vagyis kész változat még nemigen van a faceplate-ekből. Továbbá mivel a PlayStation 5 még nincs forgalomban, eléggé zsákbamacska, hogy mennyire tud majd ez a külsős (és nem hivatalos partner) cég által legyártott megoldás passzentos lenni. Arról nem is beszélve, hogy semmi garancia nincs arra, hogy le ne lépjenek a pénzünkkel.

A Sonynak amúgy nem most gyűlik meg először a baja az ügyeskedőkkel mostanában. Indiában valaki a PS5 márkanevet védette le a japánok előtt. Az illető a pletykák szerint ráadásul nem kispályás, korábban számos hamisított PlayStation termékkel, például controllerekkel kereskedett az országban. Hivatalos hír nem érkezett a megoldásról, de mivel a napokban elérhetővé vált arrafelé is az előrendelés, ezért valószínű hogy a felek megegyezhettek.

Szerző

Általában egész nap játszom a munkahelyemen, ugyanis videojáték fejlesztésben dolgozom. Mellette hobbikritikusként okoskodom jó pár éve, immár szélesvásznon.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Dragon's Dogma 2
Játéktesztek

Dragon’s Dogma 2 teszt

Tesztünk a Capcom népszerű szerepjátékának folytatásáról.

Rise of the Ronin
Játéktesztek

Rise of the Ronin teszt

Tesztünk az új PlayStation 5 exkluzív szamurájos játékról.

PlayStation 5
PlayStation

Kiszivároghattak a PS5 Pro részletei, brutálisan erős konzol jöhet

A pletykák szerint akár 2024 karácsonyán érkezhet az új PlayStation 5 Pro.