Wide Screen
Image default
Filmek

Russo tesók elkészültek a Bosszúállók: Végjáték utómunkáival

Anthony és Joe Russo a napokban megerősítették, hogy az utolsó simítással is elkészültek a Bosszúállók: Végjáték filmen.

Anthoy és Joe Russo még tavaly év végén egy interjúban úgy fogalmazott, ha minden jól megy, akkor a Bosszúállók: Végjáték utómunkájával valamikor március végén fognak végezni, azonban a legfrissebb hírek szerint a várnál előbb sikerült elkészülni a Marvel Moziverzum harmadik fejezetének befejező és egyben a huszonkettedik részével.

Russo testvérek Twitteren jelentették be, hogy a Bosszúállók: Végjáték végső vágását a Marvel Studios zárolta, tehát teljesen elkészültek a filmmel, amit április végén fognak bemutatni a mozikban. A Végjáték tavaly év végén megkapta az első előzetesét, majd a Super Bowl alatt egy tévészpot is napvilágot látott, de a pletykák szerint a következő két hétben érkezik az utolsó előzetes is.

Romokban a Föld. Miután a Végtelen Kövek ereje eltörölte az univerzum populációjának felét, Thanos kikiáltja magát az univerzum teljhatalmú uralkodójává, reményvesztetten hagyva a Bosszúállókat.

Az Őrült Titán célja, hogy tovább terjessze zsarnokságát – hacsak meg nem állítják. Mivel idejük nincs gyászolni, Fekete Özvegy, Thor, Amerika Kapitány és Bruce Banner muszáj, hogy rugalmas maradjon, s összehívja a még életben maradt szövetségeseiket – és szükségük van Marvel Kapitány szolgálataira is.

Együttes erővel, le kell győzzék Thanost és vissza kell hozniuk eltűnt szeretteiket, vagy reménytelenül kell élniük továbbra is.

A Bosszúállók: Végjáték országos bemutatója április 25-én lesz.

Russo

Még több a témában...

Megmutatták nekünk a Bosszúállók 4. első logóját

James Gunn mesélt a Végtelen Kövekről az Őrzők 2 kapcsán

Kévés Bence Mihály

Látóhatárra került a Bosszúállók: Végtelen háború első előzetese

Kévés Bence Mihály

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Elfogad Tovább