Quentin Tarantino megtörte a hosszan tartó csendet és tiszta vizet öntött a pohárba a meghiúsult A filmkritikus művével kapcsolatban. A fenegyerek elmondta, hogy miért dobta végül a film vagy sorozat ötletét, amely az utolsó filmjeként volt számontartva, mielőtt végleg visszavonul. A rendező szerint a koncepció nem érdekelte volna a közönséget. Tarantino jelenleg a Netflixre készülő Cliff Booth kalandjai filmen ügyködik, amelynek ő írta a forgatókönyvét, a rendező David Fincher, a főszerepet Brad Pitt játssza.
„Ki akar egy kibaszott filmkritikusról szóló tévéműsort nézni?”
Quentin Tarantino évekig írta és tervezte A filmkritikus című filmjét, amelyet végül ejtett még a gyártás előtt. Ez lett volna Tarantino tizedik és egyben utolsó filmje, amely valamikor a 70-es években játszódott volna, a főszerepet pedig Brad Pittnek szánta. A film meghiúsult, miután 2024-ben Tarantino visszavonta az ötletet, de akkor nem magyarázta meg a döntésének okát. Most Pam Coffy podcastjében beszélt részletesen arról, hogy miért is hiúsult meg ez a filmterve, írta meg a Variety.
„A produkció előkészítési szakaszában nem igazán izgatott a gondolat, hogy dramatizáljam, amit írtam, részben azért, mert azt a készségkészletet használom, amit a Volt egyszer egy… Hollywood című filmből tanultam: »Hogyan alakíthatjuk át Los Angelest 1969-es Hollywooddá CGI használata nélkül?«” – magyarázta Tarantino.
Tarantino szerint A filmkritikus túlságosan is hasonlított a legutóbbi filmje, a Volt egyszer egy… Hollywoodra. A pletykák szerint ez akár valamilyen folytatása is lehetett volna a 2019-es mozinak, hiszen Brad Pitt is szerepelt volna benne, aki korábban a kaszkadőr Cliff Booth-t alakította. Tarantino viszont elmondta, hogy a két film karakterei egyáltalán nem egyeztek, hiába időben később, 1977-ben játszódott A filmkritikus, sosem gondolt rá folytatásként, önálló történet volt. Azt azonban elárulta, hogy egyfajta szellemi örököse lehetett volna a Volt egyszer egy… Hollywoodnak és azt sem zárja ki, hogy a jövőben egyszer visszatérne az ötlethez.
Eddig úgy tudtuk, hogy A filmkritikus egy mozifilmnek készült, Tarantino most elárulta, hogy valójában egy 8 részes TV sorozatként kezdték el fejleszteni 2022 körül. Az író-rendező végül elmondta, hogy bár nagyon szerette A filmkritikus történetét, a koncepció nem várt kihívás elé állította őt. Nevezetesen a főszereplő szakmája nem volt eléggé érdekes és izgalmas.
„Lehet-e a világ legunalmasabb szakmáját érdekes filmmé alakítani?” – mondta Tarantino. „Ki akar egy kibaszott filmkritikusról szóló tévésorozatot nézni? Ki akar egy A filmkritikus című filmet nézni? Ez volt a próba. Ha tényleg érdekes filmet vagy tévésorozatot tudok készíteni valakiről, aki tényleg filmeket néz, az már önmagában is eredmény. És szerintem sikerült.”
A filmkritikus helyett Cliff Booth kalandjai készül
Lehet, hogy Tarantino nem készíti el A filmkritikust, de helyette megírta a Cliff Booth kalandjai (The Adventures of Cliff Booth) című filmet forgatókönyvét, amely a Netflixre készül el, a rendezői székben pedig David Fincher került, a főszerepet Brad Pitt alakítja.
A film ugyancsak nem közvetlen folytatása a Volt egyszer egy… Hollywoodnak, inkább egy új epizódot mesél Brad Pitt karakterével. További hasonlóság A filmkritikussal, hogy várhatóan ez a történet is a 70-es években játszódik, ahol Cliff Booth már nem kaszkadőr, hanem a hollywoodi stúdiók ezermestere vagy problémamegoldója lesz.
A film forgatása már javában zajlik Los Angelesben, az internetre kiszivárogtak képek Brad Pittről is. Tarantino megerősítette, hogy a film költségvetése elérheti a 200 millió dollárt is, tehát a Netflix igazi nagy produkcióval készül. A fenegyerek aktívan részt vesz a film készületeiben és elismerően beszélt Fincher rendezői munkájáról is, noha korábban nem minden rendezővel volt elégedett, akik az ő forgatókönyveit vitték vászonra, mint pl. Oliver Stone esetében a Született gyilkosoknál. Tarantino most viszont úgy látja, Finchernél jó kezekben van a scriptje.
„Az a tény, hogy ténylegesen adaptálni szeretné a művemet, azt mutatja, hogy komolyan veszi a munkámat.”
Noha Tarantino azt híresztelte, hogy visszavonulna, egyelőre erről szó sincs. A 62 éves, kétszeres Oscar-díjas filmes a Cliff Booth kalandjai mellett egy színdarabot is ír, amelyet a West End színpadán, Londonban adnának elő 2026-ban. Majd ezután látna hozzá, a 10. és egyben utolsó filmjéhez, ami lehet, hogy A filmkritikus lesz, de az is lehet, hogy valami teljesen más. A Cliff Booth kalandjai szintén 2026-ban érkezik a Netflixre.

Örökké veled? / Eternity > Bemutató ideje: december 4.
