Josh Cooley rendező most sajnos megerősítette azt, amit a rajongók már kikövetkeztethettek: a Paramount nem tervez a Transformers Egy folytatásával. Az Egy 1986 óta az első animációs Transformers volt, ami világszerte vásznakra gurult, de az elsöprő pozitív kritikák ellenére nem tudott felnőni versenytársai, s az élőszereplős filmek bevételeihez. A Paramount ugyan hivatalosan hallgat a folytatások kapcsán, Cooley szavai alapján eldőlt az animációs vonal sorsa egyelőre.
Egyikünk állva marad, a másik elbukik
Hiába a nosztalgikus egysorosok, kitűnő hangulat, zene és történet, A vad robot maradt állva (bár kétségtelenül megérdemli), az Egy pedig bukott, noha ebben összeeresztésüknek is elég nagy szerepe lehetett. Roz és Derűcsőr újabb kalandját már régen berendelték, így mindent összevetve egyáltalán nem meglepőek a BotConon elhangzottak. Ugyan Cooley hosszú távra tervezett, nem valószínű, hogy a közeljövőben végigviheti vízióját.
„Bárcsak lenne valami bejelenteni valóm, de nincs. Annyit mondtak nekem, hogy a Paramount Animation nem érdekelt a folytatás elkészítésében” – árulta el Cooley a hétvégi BotCon Transformers-találkozón tartott panelbeszélgetésen. „Ezt mondták nekem. Bárcsak megtehetném. Továbbra is vannak ötleteim. Szóval király lett volna. Majd meglátjuk, mi lesz. Végülis sosem lehet tudni.”
Mit tartogathat a franchise jövője?
A Transformers Egy elvileg összesen mindössze 129 millió dollárral zárt világszerte, miközben 147 millióba került, tehát még az alapot sem hozta vissza. Összehasonlításképp az előző film, vagyis A fenevadak kora 400 millió fölött zárt majdnem 200 milliós költségvetéssel. A stúdiók szemével még az is épphogy eredménynek mondható, az Egynél nagyobb bukást viszont nemigen könyvelhetnek el.
Mindezek ellenére a televíziós, pontosabban manapság inkább streaming vonalon dübörögnek az animációk, ám érezhetően itt is lejjebb adtak. A FöldSzikra nem csupán olcsóbb stúdióra váltott, de igen lassan készülget, míg olyan miniszériákkal próbálják elodázni a dolgokat, mint a Cyberworld, mely valószínűleg valami nagyobbnak indult, de végül nagyjából 5-10 perces minisorozat lesz a YouTube-ra. Japán társa, a Wild Kings ugyanezen a vonalon gurul egyelőre.
Játékok terén a nagy reményű Reactivate kaszát kapott, az élőszereplős filmekre rátérve Lorenzo di Bonaventura tavaly megerősítette, hogy a következő film, amely a Transformers: A fenevadak kora után jön, a már sokat emlegetett G.I. Joe crossover lesz, amelyet hivatalosan a Las Vegas-i CinemaCon alatt jelentettek be. A bejelentés nem volt nagyon váratlan, hiszen a Transformers: A fenevadak kora végén Anthony Ramos karakterét meghívták az elit egységbe, s nem úgy tűnt, hogy nagyon ellenezte volna a felkérést. Azóta mi is megírtuk, hogy többek között a Jurassic World-filmekért is felelő Derek Connollyt bízták meg a közös küldetés megírásával, valamint, hogy Chris Hemsworth is csatlakozhat a bulihoz. Kezdetben a fenevadakat is vászonra ültető Steven Caple Jr. volt a rendezői szék várományosa, aki már az említett filmnél is egy Unicron központú trilógiát vázolt fel. Azóta úgy tűnik, mégsem ő irányítja majd a projektet és Bonaventura ötletei alapján lehet, sutba dobhatjuk a Unicron-trilógiát (egyelőre), hacsak nem ő lesz az aki a háttér hátteréből irányítja a szálakat, hogy aztán egy harmadik filmben közösen kelljen ellene fordulni. Attól persze nem kell félni, hogy Transformers-filmek nélkül maradnánk, de érezhető gödörben jár az IP, s a bevételek oltárán a Paramount inkább beáldozza a minőséget jelenleg több téren is.
Mivel minden terv csak a méretes bevételekig reális terv, nehéz megmondani, merre kísérletezgetnének tovább. Minden bizonnyal az élőszereplős irányt fogják előnyben részesíteni továbbra is, pedig azért örvendetes lenne, ha az Egy nem csupán egy egyszeri kitérő maradna.
