Főoldal Játékok Minden bizonnyal kiszivárgott a Series S kinézete és ára
JátékokBREAKING

Minden bizonnyal kiszivárgott a Series S kinézete és ára

A Series S formája és ára mellett a megjelenési dátum is felszínre került.

427

Az Xbox Series X bejelentése óta a rajongók alig várják, hogy napvilágra kerüljön végre a konzol pontos megjelenési dátuma és az ára. Ez azonban eddig nem történt meg, bár különböző spekulációk kerültek már felszínre. Az viszont már szinte nyílt titokként volt kezelve, hogy érkezik a Series X-hez egy gyengébb, ám ezáltal olcsóbb nextgen Xbox is, Series S néven, mellyel a kevésbé látványorientált közönséget célozzák. Most ezzel kapcsolatban érkeztek elég erős szivárgások.

Az Xbox Series S-t végre meg is nézhetjük egy csinos kis animációban, ahogy fent láthatjátok a Thurrott újságírójának, Brad Sams-nek hála. Ám sokkal érdekesebb, hogy az árakról is szó esett, melyet a Windows Central szellőztetett meg. Az S modell esetében 299$, míg az X esetében 499 dollárral rövidítené meg a pénztárcánkat. Azonban van itt még egy fontos infó, mely szerint a megjelenés már itt van a küszöbön, egészen pontosan 2020. november 10-én. Az egész szivárgást az Xbox divízió csak az alábbi mémmel kommentálta a hivatalos Twitterén. Lassan beindulni látszanak a dolgok a következő generációs konzolok háza táján. Kíváncsian várjuk mit lép erre a PlayStation gárdája.

Szerző

Nappal tisztességes családapaként funkcionálok, de altatás után előveszem a controllerem, hogy kialvatlanra játszhassam magam.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Dune: Awakening
Játékok

Arrakis életre kel a Dune: Awakening című online túlélős játékban

Új előzetesen csodálhatjuk meg a Dűne világában játszódó új túlélős MMO-t.

Elden Ring Shadow of the Erdtree
Játékok

Bemutatkozott az Elden Ring első nagy kiegészítője

Idén nyáron érkezik a Shadow of the Erdtree című kiegészítő.