Wide Screen
Image default
BRÉKING Filmek

Megérkeztek az első Bad Boys for Life forgatási fotók

Will Smith és Martin Lawrence újra akcióban a várva várt Bad Boys for Life forgatáson.

Sokáig úgy tűnt, hogy a rajongók lemondhatnak a Bad Boys harmadik részéről, miután a stúdió nem tudta eldönteni, érdemes-e folytatni a 2003-ban bemutatott második részt, ami már akkor is alul teljesített az első részhez képest. Végül Joe Carnaham rendezővel az élén a projekt mozgásba lendült, egymás után érkeztek a biztató jelek, hogy Will Smith és Martin Lawrence alakításában egy korhatáros folytatást látunk, a forgatókönyv is elkészült, azonban kreatív különbségekre hivatkozva Carnaham hatát fordított a Sonynak, s azzal egy időre megpecsételve a Bad Boys for Life sorsát.

Azonban a színészek kitartott a projekt mellett, és végül tavaly év végén Smith és Lawrence közösségi oldalon jelentette be, hogy aláírtak a filmre, jöhet a harmadik rész. Azután a Sony is nagyobb sebességre kapcsolt, új forgatókönyvírót kapott a projekt, és a héten már Adil El Arbi és Bilall Fallah rendezőpáros egy kamera próbát is tartott Will Smith-szel közösen, majd hétfőtől már hivatalosan is forog a film.

Will Smith újra akcióban a Bad Boys franchise legújabb rész forgatásán, amire oly sok évet kellett várnunk, de végre a Sonytól zöld lámpát kapott a projekt, s elkészül a rosszfiúk harmadik része. A nulladik napról kiszivárgott videó után már valós forgatási képeket kaptunk Mike Lowrey nyomozóról, aki mintha valaki elől menekülne a fotókon. Talán a drogkartell emberei lehettek, akikről szó esett korábban? Nem tudni, csak azt, hogy később Martin Lawrence is csatlakozott a jelenethez.

Martin Lawrence és Will Smith mellett visszatér Joe Pantoliano Howard kapitány szerepében, de lesznek új szereplői is a harmadik résznek, Vanessa Hudgens, Alexander Ludwig, Charles Melton és Paola Nuñez, akik az AMMO különleges rendőri egység embereit alkotják. Ők lesznek ezúttal Marcus és Mike segítői, hogy rács mögé dugják Jacob Scipio Paola Nunez nevű drogkartell fejét. De a héten kiderült az is, hogy világhírű DJ Khaled is csatlakozott a szereplőgárdához, de az ő szerepe egyelőre ismeretlen a filmben.

Kíváncsian várjuk, mire lesz képes a Bad Boys for Life, ami közel 20 évvel az utolsó rész után kerül a mozikba. A kamera már forog, és várhatóan nyáron a marketing is beindul, hiszen a filmet 2020 január 17-én fogják bemutatni az amerikai mozikban, és ilyen hosszú kihagyás után elfér egy jó kampány a filmhez. Nincs más teendők, mint hátradőlni a fotelben, és várni az újabb híreket a Bad Boys for Life részről, s bízni benne, hogy a jó kezekbe került az új rész.

Még több a témában...

Legyőzték A galaxis őrzőit a mozikban

Joe Carnahan távozott a Bad Boys 3 rendezői székéből

Kévés Bence Mihály

Még ne temessük a Bad Boys 3.-at, sőt, új írót kapott a film!

Kévés Bence Mihály

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Elfogad Tovább