Főoldal Filmek Lelépett a Mahershala Ali főszereplésével érkező Penge rendezője
Filmek

Lelépett a Mahershala Ali főszereplésével érkező Penge rendezője

A Penge újabb problémával néz szembe, távozott a rendező.

600
Penge
Forrás: Marvel

Gyakorlatilag a Penge című projektet már azóta gyötrik a gyártási problémák, hogy több mint négy évvel ezelőtt bejelentették, és számos rendezőt és írót cseréltek azóta. A Marvel Studios még 2019 nyarán, a neves San Diego-i Comic-Con alatt jelentette be a filmet Mahershala Ali főszereplésével.

Ahogy már a bevezetőben is írtuk, számos probléma hátráltatta a munkát, azonban úgy tűnt, hogy végre elhárult minden akadály a film körül, miután a Production Weekly legutóbbi jelentése szerint a forgatás ősszel kezdődött volna, de később megtudtuk, hogy új írót keresnek, hogy a forgatókönyvet ismét jelentősen átdolgozzák. A Marvel egyik veterán írójának számító Eric Pearson (A Fantasztikus Négyes) dolgozik a forgatókönyvön, de a stúdiónak most új rendezőt kell találnia!

A hónap elején olyan pletykáról olvashattunk, hogy teljesen elölről kell kezdeni a munkát, mert a rebooton dolgozó kulcsszereplők elégedetlenek voltak a forgatókönyvvel. Akkor még megkérdőjeleztük ezt a pletykát, hogy ez mennyire megbízható információ, de a The Wrap most arról számolt be, hogy egy újabb rendező hagyta el a projektet.

Bár távozása állítólag “teljesen barátságos” volt, Yann Demange már nem szól bele az irányításba, és “egy ideje” már elhagyta ezt a projektet, csak most látott napvilágot a távozásáról szóló hír.

“Az, hogy a Penge jól sikerüljön, sokkal fontosabb, mint az, hogy a film időben elkészüljön. A tartalom előállítására gyakorolt nyomás enyhült, és a stúdió most évente csak két filmet tervez kiadni, ami némi lélegzetvételhez juttatja a Marvel Studios csapatát.”

Ezen új nehézségek ellenére a film továbbra is halad előre, a főszerepében továbbra is Mahershala Ali lesz látható, de itt felmerül a kérdés, meddig lehet elhúzni ezt? Ali legutóbbi interjújában meglehetősen pozitívan fogalmazott a filmmel kapcsolatban, ő továbbra is kitart mellette.

Dolgozunk rajta. Ez a legtöbb, amit mondhatok. Nagyon bizakodó vagyok a projekt irányával kapcsolatban. Azt hiszem, viszonylag hamarosan újra belevágunk. Őszintén bátorítónak tartom, hogy hol tartunk, és kik vesznek részt, valamint hogy ki vezeti az írást és a rendezést, és mindezt. Egyszóval ennyit tudok elmondani.

Mahershala Ali

Demange (aki Bassam Tariqot váltotta) korábban megerősítette, hogy a film valóban R-besorolású lesz.

„Izgatott vagyok, hogy megmutathatom azt a fajta könyörtelenséget és durvaságot, ami lehetővé teszi számára, hogy egy sajátos módon járja a földet. Ezért szeretem őt” – mondta a filmkészítő. „Van benne méltóság és integritás, de van egy vadállati vonás is, amit általában a felszín alatt tart. Ezt szeretném szabadjára engedni és vászonra vinni.”

A Penge jelenleg 2025. november 7-én kerül a mozikba.

Penge
Szerző
Kévés Bence Mihály

Imádok elveszni a filmek és sorozatok világában, ahol minden jelenet egy új kaland, és minden karakter egy új barát. Nálam mindig forog a “lejátszás” gomb.

1 Hozzászólás

Közelgő események

Még több a témában...

A Fantasztikus Négyes: Első lépések
Filmek

John Malkovich elárulta, miért utasított vissza minden Marvel-ajánlatot – egészen A Fantasztikus Négyes: Első lépésekig

A világhírű színész őszintén beszélt arról, miért most döntött a Marvel Moziverzum...

Daredevil: Újjászületés
Sorozatok

Charlie Cox eredetileg nem is Daredevil szerepét kapta volna, de visszautasította

A Netflix sorozat producerei más szerepet szántak neki, de Cox kijelentette: „Csak...

Amerika kapitány: Szép új világ
Filmek

Miért távolították el a Marvel-fanfárt az Amerika kapitány: Szép új világ nyitányából?

Sok rajongót meglepett, hogy a Marvel ismert fanfárja hiányzott az Amerika kapitány:...