Főoldal Filmek Láttátok már ezt a menő Venom posztert?
Filmek

Láttátok már ezt a menő Venom posztert?

Új IMAX posztert mutattak be a hamarosan a mozikba kerülő Venom-filmhez. Ez aztán nagyon állat lett!

596

Új IMAX posztert mutattak be a hamarosan a mozikba kerülő Venom-filmhez. Ez aztán nagyon állat lett!

Már kevesebb mint három hét választja el a rajongókat, hogy jegyet váltsanak és beüljenek a Venomra, ami a Pókember univerzum első önálló epizódja lesz. Érezhető a nyomás a Sony vállán is, éppen ezért mindent elkövetnek, hogy a lehető legnagyobb hype előzze meg a film bemutatóját. Most éppen egy pokolian ütős posztert mutattak be Tom Hardy nevével fémjelzett képregényfilmhez, amin maguk a főszereplők kaptak helyet: Eddig Brock (Tom Hardy), Carlton Drake (Riz Ahmed), Anne Weying (Michelle Williams) és természetesen a szimbioták, Venom és Riot – őket hivatalosan is bejelentették, de tudjuk, hogy más szimbioták is feltűnnek majd a filmben.

A napokban arra is fény derült, hogy a Venom csak PG-13-as besorolást kap, tehát nem kapja meg a legnagyobb karikát sok rajongó bánatára. Azonban ennek több oka is lehet. Egyfelől, hogy Venom mégis csak a Pókember univerzum karaktere, ami sok kiskorú rajongó nagy kedvence, és nem tudni még, hogy a falmászó feltűnik-e valaha egy Venom-folytatásban. Másfelől pedig a Marvel Moziverzumban eddig nem találkoztunk felnőtt tartalommal – nagyban szerepet játszott ez is a bevételi rekordokban -, és ha a jövőben készülnek egyesíteni a két univerzumot, akkor nagyon nehéz lett volna úgy bevonni Venomot, hogy saját filmje 18-as karikával ellátott volt, míg egy A Hangya és a Darázs jobb alsó sarkában csak egy 12-es karika szerepelt. (Még mindig nem tudni, hogy Tom Holland-féle Pókember szerepelni fog-e a filmben.)

A Collidernek időközben azt is megerősítették, hogy a Venom játékidejének hossza 1 óra és 52 perc lesz, ami egészen tisztességesnek mondható a mai trendek között. A film három hét múlva, október 4-én debütál a hazai mozikban.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Venom
Filmek

Bejelentették a Venom 3. alcímét, és a vártnál valamivel előbb jön

Tényleg ez lesz Venom utolsó menete? Néhány héttel korábban jön a harmadik...

Venom 2. - Vérontó
Filmek

A Venom 3. forgatási fotója árulkodik arról, hogy a film kapcsolódik az MCU eseményeihez

Eddig csak találgattunk, most a Venom 3. kulisszák mögötti fotója megerősítette a...

Venom
Filmek

Hónapokkal később kerül bemutatásra a Venom 3.

A sztrájk miatt nem tudják tartani a Venom 3. eredeti bemutatóját, el...