Rian Johnson újra alkotott, és nem is akármekkorát hozott össze a Tőrbe ejtve saját készítésű krimijében.
Aki még mindig nincs teljes mértékben meggyőződve arról, hogy Az utolsó Jedik vélt, vagy valós katasztrófája korántsem volt véletlen, annak a Tőrbe ejtve kihagyhatatlan mű. Rian Johnson ugyanis egyre inkább azt az utat igyekszik bejárni, amit a Föld másik oldalán Bong Joon-ho már jó ideje tapos. Nem teljesen ugyanazon a pályán vannak: sokkal inkább egymás mellett, párhuzamosan tartanak hasonló irányba, a saját kis kitérőikkel, ahol különféle kirándulások során kísérletezgetnek és fejlesztgetik a formulájukat. Míg Bong képregény-adaptációkkal és vígjátékokkal képezte magát, addig Johnson igyekszik elfeledett, sok esetben már megfáradt, dohos műfajokat újraéleszteni.
Ezek közül talán a legnyilvánvalóbb Az utolsó Jedik volt, a legkülönlegesebb, már-már zavarbeejtően személyes Star Wars-mozi, ahol hozta a szokásos zsenialitását: úgy forgatta fel az univerzumot és annak adott, ám korlátolt műfaji szabályait, hogy közben végig izgalmas maradt a filmje. Persze egy akkora rajongótáborral, mint a Star Wars, nem ártott volna előtte számolni, hogy ezzel a húzással sokaknál kiveri a biztosítékot majd. Ez nem is feltétlenül Johnson hibája, hiszen Az ébredő Erő után szinte követelték a rajongók, hogy ne legyen másolás, valami újat mutasson be a Lucasfilm, ehhez képest annyira új, már-már eltávolodtunk a sima, könnyen járható Star Wars univerzumtól, hogy sok rajongónak nem tetszett, s megbélyegezték Johnsont. De most nem is ez lényeg, mert a mesterdirektornak szüksége volt egy amolyan tisztítókúrára, mely segítségével maga mögött hagyhatja a gyűlölködő twitter-hősök hadait, elfelejtheti azt a messzi-messzi galaxist, és végre újra szabadon játszadozhat egy teljes egészében általa írt forgatókönyvben. Az eredmény a Tőrbe ejtve lett, és nyugodtak lehetünk: Johnson semmit sem változott, jelentsen ez jót, vagy rosszat.
A direktor ezúttal a már végletekig elnyűtt whodunnit műfaját vette elő: adott egy viktoriánus környezetben zajló rejtély, valaki meghalt, mindenki gyanús, még a legközelebbi családtag is. Mindannyian ismerjük a zsánert, amit legfőképpen Agatha Christie járatott csúcsra kiváltképp a Poirot-sorozatával. És szintén az ő műveiből készült adaptációknak köszönhetjük (részben), hogy a műfaj olyannyira elhasználódott, és unalmas, érdektelen állóvízzé redukálódott. Talán a két éve bemutatott Gyilkosság az Orient expresszen csigázta fel Johnsont, hogy tollat ragadjon, és a zsánert sajátos humorával ötvözve elkészítse legújabb remekművét, miközben műve inspiráló lehet más rendezők előtt, hogy a detektíveknek van még keresnivalójuk a mozikban.
Ez azonban nem mindig volt így, és Johnson-nak szánt szándéka, hogy erre mindannyiunkat emlékeztessen. A Tőrbe ejtve esetében öröm nézni, ahogyan kiéli az összes, műfajok csűrésére-csavarására irányuló vágyát, és egy eszméletlenül szórakoztató, izgalmas, vicces, parádés mozit hozott össze nekünk. Érdemes összehasonlítani a már néhány sorral feljebb említett alkotást Kenneth Branaghtől Christie-adaptációjával, a Gyilkosság az Orient expresszen című produkcióval. Míg az igyekezett a lehető legnagyobb tisztelettel közelíteni az alapanyaghoz, szinte semmit sem változtatva a bevált recepten (ami persze hozta magával a közönség és a kritikusok érdektelenségét is), addig Johnson műve a feje tetejére állítja az egészet, miközben azért mégis tisztában van a zsáner múltjával. Azonban mégsem azt az utat választja, hogy megmaradjon a szokásos keretek között, hanem igyekszik azt új élettel feltölteni, és a jövőbe taszigálni. Mint egy falat kenyér, annyira kellett már ez a zsáner film, ami megszabadít a szuperhősöktől, a jedik és sithek világától.
A Tőrbe ejtve története a jelenben játszódik, egy nagyon is felismerhető jelenben, ahol számtalan utalás igyekszik rámutatni arra, hogy itt nyoma sincs a szokásos időintervallumnak, amiben ezek a filmek általában játszódnak. Mindazonáltal a díszletek, a vizuális nyomok és még a karakterek is mindannyian a maximumra vannak tekerve, sőt, sokszor a rendező túl is húzza őket. A gótikus épület, ahol a cselekmény játszódik, bujaságában szinte lecsorog a vászonról, és minden egyes színész saját típusán kívül játszik, miközben a már bevált, ismert jegyeket tolják el a végletekig. Külön érdemes kiemelni az elmúlt évtizedben Amerika Kapitánnyal azonosított Chris Evans fekete bárányát és Daniel Craig nyomozóját – valódi jutalomjáték, amit a vásznon művelnek. Ehhez a pároshoz társul még Ana de Armas, a Szárnyas fejvadász 2049 szerepe után még mindig nagyon elbűvölően fest, karaktere szellemes.
VERDIKT
Persze nem minden passzol a filmben. Pár karakter hajlamos a háttérbe szorulni, és a politikai felhang, bár érezhetően őszinte forrásból származik, és kölcsönöz egy újabb adag feszültséget a mozinak, mégsem mindig működik. De ami jó, az nagyon jó. Johnson érezhetően élvezi a munkát, és egy-egy kikacsintással még válaszol is a nagy Star Wars-utálatra, amiben az elmúlt két évben része volt. Nemcsak számára, hanem a közönségnek is valóságos felfrissülés a Tőrbe ejtve, mely eredeti ötletével, játékos műfaji megközelítésével, és az arra való képességével, hogy feltételek nélkül szórakoztasson, megnevettessen és feszültségben tartson, igazi ellenszer a blockbusterek által okozott fáradtságra. Semmiképp sem érdemes kihagyni.
Szólj hozzá!