KRITIKA: The Farewell

Lulu Wang finom, visszafogott, szép története családról és hagyományokról.

A tavaly megjelent, elképesztő sikerű Kőgazdag ázsiaiak egy minden korábbinál nagyobb, nemzetközibb közönséget ért el. A film őrületesen nagy platformot biztosított az amerikai ázsiaiak számára, tovább növelve a diverzitást és a művészek előtt álló lehetőségek számát, háttértől függetlenül. Akár ennek köszönhető a The Farewell létrejötte, akár nem, az biztos, hogy a korábban még ismeretlen rapper-színésznő, mára már azonban egyre nagyobb sztárrá avanzsáló Awkwafina neve nagy lökést adott ennek az aprócska, megtévesztően egyszerű gyöngyszemnek, mely még tavaly januárban lopózott be a Sundance-en a filmnézők szívébe. Lulu Wang filmje érzékeny, vicces és intelligens történet hagyományokról, a család fontosságáról és a modern idők betolakodásáról.

A történet szerint Billi (Awkwafina) nagymamája, akit mindenki csak Nai Nai-nak hív, megbetegszik, és szinte biztos, hogy három hónapon belül le fogja győzni a tüdőrák. Az egész család, beleértve a New-York-ban élő leszármazottakat is, Kínába utazik, hogy még egyszer találkozhassanak a nagymamával. Azonban Billi-t figyelmeztetik szülei, hogy a kínai hagyományok szerint nem ismertetik a beteggel a diagnózisát, mondván, ha ezt megtennék, akkor Nai Nai már az elején feladná a harcot. Így viszont még marad három hónapja, hogy boldogan együtt élhessen szeretteivel, akik egy rögtönzött esküvővel igyekeznek megmagyarázni az egész família hirtelen megjelenését.

Wang Billi karakterén keresztül visz minket be a mű világába, történetébe. Billi egész életét Amerikában töltötte, a kínai hagyományoktól pedig meglehetősen távol áll. Nehezen tudja összetartani az életét, és még a mandarint is csak alig-alig, sok hibával beszéli. Kényelmetlenül feszeng saját, sikertelen életében. Az utazás számára és számunkra is egy lehetőség, hogy megismerjük a kínai, családi hagyományokat, és megértjük, miért is fontos az a család számára, hogy a nagymama ne tudja meg az állapotának részleteit. Természetesen ez számtalan poénos szituációhoz vezet, amikor a családtagok, sokszor saját akaratuk ellenére, kezüket-lábukat törve igyekeznek megakadályozni a titok kiderülését. A film előrehaladtával azonban, ahogyan Billi egyre több időt tölt el a rokonaival, és megismerkedik a gyökereivel, úgy kezdi ő is elfogadni és megérteni a helyzet összetettségét. És vele együtt mi is: bár nehéz, mégis el kell fogadnia, hogy a kínai társadalomban (szemben a nyugatival) egy ember élete nem csak az övé, sokkal inkább valami nagyobbnak a része. Legyen szó családról, társadalomról, leszármazottakról – az életünk mindig továbbmutat saját magunkon.

Awkwafina visszafogott és rendkívül kiegyensúlyozott a szerepben. Nyoma sincs a publikus személyiségének, valamint a harsány, már-már karikatúrához hasonló figurájának, akit a Kőgazdag ázsiaiakban alakított. Billi egy földhözragadt figura, aki konfliktusban van önmagával, hiszen elszakadt egy olyan társadalomtól és hagyományrendszertől, amit már nem ért meg, mégis szüksége van rá. A legszebben ez abban a jelenetben nyilvánul meg, amikor a film vége felé kiderül, hogy egy a titokról nem tudó rokon indul el felvenni a legújabb leleteket a kórházból, kockáztatva ezzel a leleplezést. Billi, aki az egész történet alatt irtózott az ötlettől, és végig a helyzet helyességén tépelődött, elsőnek rohan családjával a nyomába, hogy megakadályozza a katasztrófát. Ez az a pillanat, amikor megérti, miben is vesz részt, és egyúttal azt is, hogy ki is ő valójában. Billi egy amolyan kört zár le a film végére, és rájön, hogy ez a fajta önismeret ahhoz is szükséges, hogy letisztázza önmagával, ki is ő valójában, és életét a helyes vágányra terelje.

Wang a társadalmi különbségeket, valamint legfőképpen Nai Nai és persze az egész, keleten maradt család összetűzéseit rendkívüli szeretettel, odafigyeléssel és érzékenységgel ábrázolja. Bár Billi nagynénje büszkén újságolja, hogy mennyire szereti hazáját, Billi mégis felelősségre vonja amiatt, hogy fiát amerikai egyetemre küldi, ezzel is rámutatva a két család, és tulajdonképpen az egész társadalom szövetében rejlő konfliktusra. Ez a feszültség a film központi problémájából ered: miért is hagyná el egy család a hazáját és a rokonait egy másik országért? Vagy ha megtették, akkor mi marad belőlük, ami még kínai? Mit visznek magukkal és mit hagynak hátra végleg? És persze mit lehet tenni annak érdekében, hogy a későbbi leszármazottak tudjanak a saját hagyományaikról és identitásukról? 

Mindezeket a témákat Wang végig könnyeden, poénosan dolgozza fel. A filmben csak Billi érzi magát rosszul, mindenki más viszont azért munkálkodik, hogy a család boldog legyen, élükön Nai Nai-al. Törekvéseik pedig egy meglepően pozitív fináléhoz vezetnek. Az viszont, hogy mindezt ilyen egyszerűen, ilyen komplexen tudta elmesélni mindösszesen 90 percben rámutat arra a tényre, hogy nem mindig van szükség három órára ahhoz, hogy egy rétegzett, bonyolult történetet meséljünk el. Wang pedig aztán mindenre kitér: emigrálás, család, hagyományok, párkapcsolatok, nagyszülők és szülők közti feszültségek, generációs különbségek, és még sorolhatnánk. A tény, hogy Wang mindezt ilyen könnyedén és effektíven, észrevétlenül tudta összehozni egy lélekemelő kis történetben a tehetségéről, és precíz, pontos rendezői megfigyelőképességéről árulkodik.

VERDIKT

Egy valódi meglepetésfilm a The Farewell, mely országhoz kötött specifikussága ellenére is képes valami univerzálisat tanítani, bárhol is élj a Földön. Wang ugyanis végig igyekszik mindenki által elérhetővé tenni a történetét. Az pedig külön hab a tortán, hogy az alkotók mindezt úgy voltak képesek elérni, hogy közben egy szerethető, kedves, óriási szívű dramedy-t hoztak össze. Családdal külön öröm, de magányosan megnézni is kiemelkedő élmény.