Te voltál a kiválasztott! Az volt a dolgod, hogy elpusztítsd a Sith-eket, nemhogy közéjük állj. Hogy egyensúlyt hozz…
Sokan A Sith-ek bosszúját választanák az előzménytrilógia legjobb részének, és személy szerint én sem vagyok ezzel másképp. A nyögve-nyelősre sikerült Baljós árnyak messze elmaradt az eredeti trilógia sikerétől, de még igazán a második rész, A klónok támadása sem hozta meg várva-várt sikert a Lucasfilmnek, mint amire előzőleg számítottak. A stúdió a harmadik résszel próbálta menteni a menthetőt és bezárni a kört: hogy eltűnjenek a jedik, a Birodalom ledöntse a virágzó Köztársaságot.
A Sith-ek bosszúját két részre lehet bontani: a film első fele, mely megágyaz a végső és szörnyű leszámolásnak, és a második, melyben a harag, a düh, a Sötét oldalra való átállás és a gyász van jelen. Sokan mondják, hogy George Lucas könnyű helyzetben volt, mert tudta, miként kell végződnie a filmnek, de ez nem igaz. Talán Lucas ennél a résznél vállalt legnagyobb kockázatot, hiszen a rajongók minden kérdésére válaszolni kellett és megoldást kellett találni az előző két rész hibáira. El kellett varrni a szálakat, és az addig megismert „gyerekes”, lázadó tinédzserre hasonlító Anakinból a galaxis legfélelmetesebb karakterét, mert erre utaló próbálkozások a film végén voltak, de azt inkább neveznénk kínosnak, mintsem elrettentőnek. (Mikor az elesett Anakin Skywalkerből Darth Vadert csinálnak, és megtudja, hogy Padmét megölte dühében.) Ugyanakkor a történet sötét tónusa kellően adja vissza azt, amivel a rajongók szembetalálták magukat a későbbi epizódokban. A messzi-messzi galaxis drámai fordulata A Sith-ek bosszújában következik be, mikor Palpatine kancellár kiadja a klónoknak a titkos utasítást: hajtsák végre a 66-os parancsot, likvidálják a jediket, és öljenek meg mindenkit a galaxisban aki ellenszegül az Uralkodó akaratának. Még ennél is jelentősebb az, mikor Anakin a klónok támogatásával a Jedi Templomba masírozik, hogy végezzen mindenkivel, köztük a kis padawan-okkal is. Nincs olyan néző, akiből ne váltott volna ki érzelmet a jelenet. Darth Vader habár megjelent a végén, de mégis a templomos snitben éreztem igazán Anakin szemében azt, hogy igen, ez az a fiú, akiről a későbbiekben retteg mindenki.
A sok szép és jó dolog ellenére is a mozifilm még mindig mesterséges ahhoz képest, amihez a szemünk szokott az előzménytrilógiák alatt. A Star Wars: A klónok támadása volt az első film, amit teljes egészében kék posztó előtt vettek fel, és a munka nagyobb feladatát a kreatív csapatra bízták, akik sebészi pontossággal húzták meg a vonalakat, hogy látványelemben feledhetetlen legyen. De akár megemlíthetnénk a párbajharcot Obi-Wan Kenobi és Anakin Skywalker között, amit mai napig a Star Wars-filmek legjobb részének tartok – még ha túl is tolták, és a vége felé már erőfitogtatás volt az egész.
Nagy hangsúlyt fektettek a látványra, és a korábbi részekhez mérten itt is csak összedobták a forgatókönyvet, a dialógusok csapnivalóak lettek, és sajnos Hayden Christensen játéka sem aratott átütő sikert. Szegény Christensen hasonló cipőben járt mint Mark Hamill, akit csak évekkel később tudtunk elfogadni a Skywalker-család főszereplőjének, legnagyobb alakítása pedig éppen most lehet a jövő héten érkező a Star Wars: Az utolsó Jedikben. De hogy is mondhatnánk rosszat a színészekre, hiszen a forgatások alatt nem érte őket külső inger, egy hatalmas egyszínű háttér előtt kellett kihozni mindent, és ezt aligha tudják mások utánozni. Mondanom sem kell, hogy Ewan McGregor Obi-Wan Kenobi szerepében fergeteges volt, noha sokan nem ezt tartják McGregor legjobb alakításának, de ki ne látná szívesen egy önálló Kenobi-filmben? Tényleg sok helyszínen járunk a filmben, rögtön az elején egy elképesztő űrcsatát kapunk, de mind közül a Mustafar bolygó a legjobban megrajzolt helyszín, ami Darth Vadernek ad otthon a későbbiekben. A lávás felszín jól mutatja be a Sith-ek vehemenciáját, a gyűlöletet. A Star Wars-filmek legjobb harcát is itt vívják meg. A tragédia és az őrült csaták ellenére a nagy csattanó ezek ellenére is elmarad, hiszen a következményeket már harminc éve fújta mindenki, így mikor a film végén Darth Vader végigsétált a csillagromboló irányító termében, nem szökött egekbe a pulzusom a Csillagok háborúja ikonikussá vált karakterétől, de még az épülő félben lévő Halálcsillag sem váltott ki nagyobb érzelmeket. Gonosz szavak ezek egy olyan filmre, mely a világon a legnagyobb rajongó táborral bír, de legbelül mindenki várt valamiféle fordulatot, nem várt dolgot, vakmerőbb forgatókönyvet, ehelyett Lucas inkább a betonbiztos szkriptre gyúrt.
Nem mehetünk el szó nélkül a Kancellár szerepe mellett sem, elvégre mégis csak ő mozgatta a szálakat a háttérben. Már az első részben is voltak utalások arra, hogy Palpatine fontos szerepet kap a folytatásban, és ő lesz az a Sith nagyúr, akit a jedik kerestek, de csak a második részben bontakozott ki igazán, hogy ki is ő. Az első rész óta jó pár év eltelt, a kis Aniból egy serdülő padawan lett, akit érzésekkel lehet befolyásolni, s ezt használta ki Palpatine, hogy bizalmába férkőzzön és mestere ellen fordítsa őt a harmadik részben. Őrült fordulatokat vártunk, nagy hatalomra törést, ennek ellenére a Sith nagyúr a harmadik részre már mindenkit maga köré állított, és nagyobb erőfeszítések nélkül “koronáztatja” meg magát. Teljesen a háttérből irányítja a történéseket, és mikor felfedi magát még akkor sem hozza el a várt meglepetést. Jómagam és a rajongók is egy őrült fénykardharcot vártak a Yoda mester és Palpatine között.
Az előzménytrilógia sok új dolgot megmutatott, és talán a legszórakoztatóbb az volt, ahogy a rendező részről-részre különféle tulajdonságokkal ruházta fel R2-D2-t. Az első részben Anakin oldalán a hőst játszotta, a másodikban már repülni is tudott, a harmadikban pedig humorérzékét is megcsillogtatta. Grievous tábornok, aki próbálja a két jedi (Anakin és Kenobi) útját állni, de csak foga fehérjét mutogatja, Star Wars-nyelven ez annyit jelent: fénykard gyűjteményét csillogtatja. Tesz egy próbát, hogy legyőzze Kenobit, egyszerre négy fénykarddal támad a mesterre, de Kenobi ennél jóval rutinosabb, s könnyedén végez a droidok vezetőjével.
VÉGSZÓ
Az első két részhez képest érezni a fejlődést, mind színészi játékban, mind sztoriban, de mégsem hatja át annyira az embert, mint mikor az eredeti klasszikusokat nézi. Fiatalabb fejjel még inkább megnyerőek voltak ezek az új epizódok, mert lendületesebbeknek hatottak a klasszikusok mellett, színesebbnek, szebbnek, a CGI csúcsát jelentette, de 12 évvel később visszatekintve ez is csak egy film, amit rongyosra néztünk.
További Star Wars kritikák:
Star Wars I. rész: Baljós árnyak
Star Wars II. rész: A klónok támadása
Star Wars III. rész – A Sith-ek bosszúja
Star Wars IV. rész – Egy új remény
Star Wars V. rész – A Birodalom visszavág
Szólj hozzá!