A történet eredeti, megtörtént eseményeket mutat be, remek színészekkel.
A II. Világháború idején járunk, a helyszín Varsó, az állatkert. Zabinski házaspár életüket az állatoknak szentelik, egy nap azonban hozzájuk is elér a háború. A németek előrenyomulnak, elfoglalják a várost, és az állatkertre is ráteszik kezüket. Egyes állatokat Berlinbe szállítanak, másokkal könyörtelen módon végeznek, csak hogy élelemhez juttassák saját csapataikat, de sajnos egyes állatokat pusztán azért kell megölni, mert súlyos sebeket szereztek a bombázások alatt.
A helyzet azonban nem ennyire egyszerű, a történet túlmutat azon, hogy pusztán a házaspár és állatok kapcsolatáról szóljon, hiszen a park alatt meghúzódó alagutak és titkos szobákat tökéletesen lehet arra is használni, hogy menekülteket bújtassanak ott. A megszállás alatt Zabinskiék eldöntötték, hogy életük kockáztatásával is, de mindent megtesznek azért, hogy minél több zsidót szabadítsanak ki a lágerekből. Azt senki sem kérdőjelezi meg, hogy hány emberéletet mentettek meg, ezt a film végén is elmondják, ugyanakkor a rendezés, és a karakterek nem mutatnak természetességet, túl műviek lettek. Itt is érezni Hollywood markáns erejét, ha egyszer valamire ők ráteszik a kezüket, akkor azon szeretnek formálni, csiszolni. Sajnos olykor ez nem sikerül, és csak elrontják. A Menedékkel is ez történt. Hiába kapott tökéletes alapot, remek díszletet, nagyszerű színészeket, a film ettől még nem több, mint egy közönséges kétórás „színpadi játék”. A történet nem lett sallangmentes, sok benne a kitöltetlen űr, amit ilyen stábbal illő lett volna feltölteni.
A film alappillérét három karakter sorsa határozza meg: Antonina Zabinski (Jessica Chastain), Jan Zabinski (Johan Heldenbergh) és Lutz Heck (Daniel Brühl). Valamiért nem jött át a vásznon, hogy a házaspár között több van, mint egyszerű barátság, nem mutatják meg igazán, hogy valóban szeretik egymást. És egy ilyen drámában, ez alapvető hiba. A kezdetektől fogva együtt kellett volna éreznünk velük, átélni fájdalmukat, ehelyett még szegény Antonina asszony fájdalma sem vált ki különösebb együttérzést belőlünk. De az embertelen körülményeket átélt menekültek sem kapnak drámai megjelenést. Mindössze annyi maradt meg a filmből, hogy egy állatkert alaksorában kellett bujdosniuk.
A hibákért egyértelműen Niki Caro okolható, aki nem értette meg a történet igazi mondanivalóját, súlyát, s helyettük inkább a filmes eszmékbe kapaszkodott. Legyen a film szépen kicicomázott, legyenek benne szerelmi szálak, de egy percig se hangsúlyozzuk azt, hogy a németek elhurcolták a zsidókat, több ezren meghaltak a bombázások alatt, a nőket megerőszakolták, gyerekeket kínoztak. Ettől nem lesz remekebb a mozi, csak ront az eszmei értékén, hogy az igazságot elferdítve tárják a nagyérdemű elé. Vagy tényleg csak nekünk nagyok az elvárásaink, és mi közelítjük meg a filmet rossz szempontok szerint?
Nem lehet megkérdőjelezni Jessica Chastain báját a színfalak mögött, habár drámai játékot nem kaptunk most tőle. Önhibáján kívül nem tudott elbűvölni minket, mindössze szépségével hívta fel magára a figyelmet. Férje, Jan inkább csak a háttérben húzódik meg, onnan szemléli az eseményeket, azt is, ahogy a Hitler zoológusa, Lutz Heck (Daniel Brühl) kikezd feleségével. Majdnem rezzenéstelenül tűri, ahogy legyeskednek felesége körül. És akkor a sokat emlegetett Daniel Brühl, aki már megint náci tisztnek adta ki magát. Komolyan mondom, vannak olyan színészek, akiket nem lehet máshogy elképzelni, az évek rájuk ragasztották ezeket a szerepeket, és nem tudnak menekülni előlük. Nincs is ezzel semmi baj, ha jól csinálja, hát akkor miért ne? Brühl pedig hozza a kötelezőt, játssza a fő genyát, de azt prímán.
VÉGSZÓ
Hollywood megint erősen rányomta bélyegét egy igaz történeten alapuló filmre, amely ezért éppen azt nem mutatja be, amire vártuk, amit igazán mondana szeretne. Hogy állati jó film lett-e a Menedék? Nem, nem lett az, kaptunk egy nagy díszletvilággal bíró, de hibásan értelmezett történet, melyben Brühl rossz fiúként megint bizonyítja tehetségét.
Szólj hozzá!