Wide Screen
Image default
Kritikák

KRITIKA: Jurassic Park

Sokféle jelzővel illethetnénk Steven Spielberg klasszikusát, de vajon több, mint 25 év távlatából mit is tud adni nekünk a Jurassic Park?

Steven Spielberg karrierje épp kisebb hullámvölgyben volt, amikor is a rendezőzseni találkozott Michael Chrichton Őslénypark című regényével, melyben rögtön meglátta a potenciált. Spielberg ekkorra már nagybetűs hollywoodi profi volt, aki pontosan tudta, hogy hogyan lehet a létező legszélesebb közönséget megszólítani, így fogta Chrichton helyenként túl véres, erőszakos művét, és egy egészen lefegyverző ötvözetet hozott belőle létre, mely mindenki számára befogadhatóvá vált. A stúdió is felismerte a kínálkozó lehetőséget, így a korban kifejezetten szépnek számító, 69 millió dolláros költségvetéssel dolgozhatott a stáb, a kockázatvállalás azonban nem maradt eredménytelen, hiszen a Jurassic Park 900 millió dollár feletti bevételével új perspektívát nyitott a blockbusterek számára. A továbbiakban vizsgáljuk is meg, hogy pontosan mitől is működik még ennyi év távlatából is Spielberg klasszikusa.

John Hammond (a színészként majd másfél évtized kihagyás után visszatérő Richard Attenborough) különös megbízással keresi fel Ellie Sattler paloebotanikust (Laura Dern) és Alan Gran (Sam Neill) paleontológust. A milliárdos egy lélegzetelállító parkot épített, azonban a befektetők egyre bizonytalanabbak a beruházás sikerében, meg akarnak győződni a létesítmény biztonságáról. Hammond megkéri tehát a két szakértőt, hogy egy hétvégén győződjenek meg a park tökéletességéről. A tudományos triumvirátus Ian Malcolm (Jeff Goldblum) matematikussal válik teljessé, aki kezdettől fogva szkeptikus a projekttel kapcsolatban. A bonyodalmuk Hammond unokáinak (Ariana Richards és Joseph Mazello) érkezésével kezdődnek el igazán.

Ahogy a bevezetőben is említettük, a Jurassic Park maga is kicsit olyan, mint a laboratóriumi körülmények között feltámasztott őslények. Minden összetevő patikamérlegen kiszámított, izgalom, kaland, borzongás és humor vár ránk a két órás játékidő során. Spielberg figurái stabilan állnak a lábukon, a jóravaló, ám saját hatalmától némileg megrészegült milliárdos, a tudomány szolgálata iránt elkötelezett tudósok, a léhűtő zseni, a különc gyerekek mind-mind olyan karakterek, akik ismerősök lehetnek korábbról, a rendező (és a kiváló színészek) azonban valahogy mégis elérik, hogy interakcióik szórakoztatónak hassanak. Sőt némi jellemfejlődést is tapasztalunk, ami persze elnagyolt, de azt gondolom, hogy ezt nem is szabad igazán számon kérni a filmen. A figurák csak a hátteret, a stabil alapot biztosítják a történethez, épp úgy, mint a felmerülő erkölcsi, illetőleg tudományos dilemmák. Megfogalmazódnak ugyan olyan kérdések, mint hogy játszhat-e az ember istent, van-e jogunk beleszólni az evolúció alakulásába, mik a létezésünk korlátai (ebből a szempontból egyébként a film zárlata értelmezhető egyfajta állásfoglalásként, hiszen az ember végül képtelen megmenteni magát), illetve megfogalmazódik a tudomány és a mindent felülíró gazdasági érdek ellentéte, a lényeg azonban a film második felében következik, ahol egy mai szemmel nézve is kifejezetten izgalmas, kimunkált üldözést kapunk.

Spielberg a filmes feszültségkeltés klasszikus eszközeivel él. A paradicsomi miliő, a trópusi sziget egy szempillantás alatt változik át idillből börtönné, a veszély pedig sokáig csak a távolból leselkedik ránk, hiszen csupán a hangokból következtethetünk az őslények közeledésére (Spielberg ezzel az eszközzel élt már például a Cápa esetében is.) A néző folyamatos bizonytalansága a kontrollt folyamatosan elveszítő emberi fajra utal, mely-mint már korábban oly sokszor-saját kapzsiságába, önnön gőgjébe bukik bele. A feszültség a remek beállításoknak (az operatőr Dean Cundey), az ötletes képi megoldásoknak (pl: tükröződő felültetek alkalmazása) köszönhetően is épül, emellett pedig a film második fele szinte teljes egészében sötétben játszódik.

Nem is lehetne teljes ez a kritika, ha nem említenénk meg a film technikai bravúrjait, melyek a korban elképesztően innovatívnak számítottak, és nyugodtan kijelenthetjük, hogy a mai nézőnek is különleges élményt nyújtanak. Spielberg itt sem bízott semmit a véletlenre, a dinoszauruszok elkészültét valódi szakértők felügyelték a lehető legrealisztikusabb végeredmény elérése érdekében, az alkotás pedig ezen a térén valóban párját ritkítja, a trükkök grandiózusok és helyenként kifejezetten vérfagyasztóak. Az epikusághoz pedig John Williams örök érvényű, gyermeki rajongást és lelkesedést árasztó taktusai is hozzájárulnak.

VÉGSZÓ

Spielberg klasszikusának ereje mit sem kopott az elmúlt évtizedekben, a Jurassic Park egy szinte megismételhetetlen blockbuster, mely máig kifejezetten különleges élményt nyújt.

Még több a témában...

Mi történt Isla Sornával a Jurassic Park harmadik epizódja után?

Vigh Martin

Box Office-figyelő 2020/26. hét: A Jurassic Park ismét elfoglalta méltó helyét a lista tetején, közel 3 évtizeddel a bemutatója után

Tóth Bálint

Az elveszett világ: Jurassic Park

Orosz Ferenc

Úgy tűnik, hogy Adblock kiegészítőt használsz, blokkolod a hirdetéseket.

Segítsd a munkánkat azzal, hogy engedélyezed a weboldalon megjelenő hirdetéseket.

Zárd be, ha nem szeretnél támogatni minket | Segítség? Kapcsolat