Free Guy

KRITIKA: Free Guy

A Free Guy lesz az idei év nagy vígjátéka?

A tavalyi év óta már megszokhattuk a premieridőpontok folyamatos csúszkálását – ennek eredményeként töménytelen mennyiségű ígéretes film gyűlt már fel a naptárakban, melyek az enyhítéseknek hála most egyszerre zúdulnak ránk. Egy hihetetlenül izgalmas periódus van előttünk (vagy már itt is van), mely alatt sorjázzák egymást a jobbnál jobb, sokáig a fiókban porosodó, friss popcorn-mozik. A pár héttel korábbi The Suicide Squad is valódi mozis csemege volt, de a Fekete Özvegy is hatalmas robbanással hozta vissza a Marvel-mozizás örömeit – az elkövetkezendő pár hét pedig újabb filmes ínyencséggel van tele, s ha a negyedik hullám nem fogja a számításainkat keresztülhúzni, akkor van még itt a Shang Chi és a Tíz Gyűrű legendája, meg hát ugye a 007 Nincs idő meghalni is… egyszóval most aztán tényleg el voltunk halmozva minden jóval.

Mindezek fényében annál inkább elismerésre méltó a Free Guy minden szinten működőképes koncepciója. Egyrészt gazdasági szempontból valamilyen szinten rizikónak számított a film, hiszen talán “évszázadok” óta ez volt az első, eredeti szellemi tulajdonból készült mozi (értsd. nem univerzum része, nem adaptáció, stb.), másrészt viszont Ryan Reynolds nevével fémjelzett alkotással az elmúlt időben nehéz volt nem sikeresnek lenni. Reynolds az utóbbi években szinte üstökösként száguldott a csúcs felé, idióta karaktereivel jobbnál jobb mozikat vitt sikerre, amivel kiérdemelte azt, hogy végre saját, dédelgetett kis projektjében lehessen húzónév. Kétesélyes volt tehát a végkimenetel, azonban iszonyatosan jól sült el a kísérlet.

Free Guy

Magáról a sztoriról röviden azt lehet elmondani, hogy Reynolds egy NPC karaktert, azaz egy nem játszható játékfigurát alakít. A történet középpontjában Guy, aki egy nap ráébred, hogy több annál, minthogy szórakoztassa az igazi videojátékosokat. Szeretne valami újat kipróbálni, és elszakadni a megszokott napi rutinjától, hogy reggel felkel, jókedvűen szórakoztatja a többi játékost és barátait a virtuális térben. Munkába menet egy nap találkozik élete nagy szerelmével, ami szó szerint teljesen átírja programját, és mint később kiderül, a tét nem kevesebb, mint Free City megmentése, hiszen Taika Waititi főgonosza arra készül, hogy ledönti ezt a csodás világot, s ezzel Guy és a többi NPC karakter sorsa is veszélybe került.

Free Guy

Reynolds és Shawn Levy rendező egy minden ízében élvezetes, jól megfontolt, több szempontból is régimódi, mégis mozis szemszögből előremutató filmet hozott tető alá nekünk. Az eldobható, egysoros koncepcióban (“mi lenne, ha egy videojátékos háttérkarakter hirtelen öntudatra ébredne”) megvolt annak az esélye, hogy csak egy meglehetősen szűk közönség fogja majd érteni a poénok lényegét, azonban Levy és Reynolds gondoskodtak arról, hogy ez ne így legyen – ha játszottál már legalább egy videojátékkal, akkor otthonosan fogod érezni magad (és van még olyan ember, akire ez ne lenne igaz?). A videojátékos környezet egyszerre specifikus, mégis univerzális, és eléggé meg van magyarázva ahhoz, hogy mindenki számára érthető és élvezetes legyen. Az alapkoncepció maga tehát működik, a fogaskerekek rendben forognak, és teremtődött egy könnyed alaphelyzet – ez azonban nem mindig elég a sikerhez.

Itt jön be Reynolds zsenije – naiv karaktere, és a vele történő idióta, mégis nagyszívű poénok adják a film gerincét és lelkét. Szinte azonnal felismerjük benne a már csúcsra járatott Deadpool-persona-t, mindezt úgy csűrve-csavarva, hogy most mégis hamar a szívünkbe zárjuk, és izgulunk sorsáért. A téteket a végre popcorn-mozikba átérettségiző Jodie Comer története emeli, neki köszönhetjük a film macguffinját is – valamit el kell lopni, mellyel feloldható egy évek óta húzódó jogi vita, stb. stb., de ez nem is számít annyira, hiszen működik, és ennyi nekünk pont elég. Comer az első igazán nagy hollywoodi szerepében lehengerlő úgy, hogy megtartja a Megszállottak viadala című sorozatban megismert pikírt, savanykás humorát (sohasem tudod, mikor szegez majd fegyvert főhősünk fejéhez, Villanelle szelleme továbbra is jelen van).

Persze tele lehet a film speciális effektekkel, egy rakás CGI-al, jó karakterekkel, kiváló színészekkel, azonban mit sem ér az egész, ha nincs szíve a filmnek (lásd a pár évvel ezelőtti, hasonló koncepcióra épülő Ready Player One-t). Bizonyos értelemben a párhuzam továbbvihető, hiszen pár évtizede pont Spielberg és csapata csinált volna hasonló mozit. A Free Guy-ban megvan az a lélek, az a melegség, amit a nyolcvanas évek klasszikusaitól szokhattunk meg. Érződik, hogy szerelemgyerekről van szó, hiszen magán hordozza az összes olyan, pozitív tulajdonságot, amit egy szívvel-lélekkel dédelgetett projekt magával hozhat. A karakterek szerethetőek, a történet szívmelengető mégis könnyen emészthető, a világ pedig a legutolsó részletig ki van dolgozva, s persze a látvány és a poénok elsőrangúak. Mindazonáltal a film tényleg nem vár tőlünk túlzottan sokat. Csak annyit kér, hogy engedjük el magunkat egy délután erejéig, és élvezzük újra a mozik átszellemítő sötétjét.

Free Guy

VÉGSZÓ

Mi kellhet még? Levy és Reynolds hozott nekünk egy ízig-vérig nyári akciófilmet, mely kikapcsol, könnyedén elszórakoztat, és nem kíván túlzottan sokat a nézőközönségtől. Nagyon-nagyon kevés ilyen film készül manapság, és szerintem több szempontból is érdemes lenne elgondolkodni, hogy talán a hasonszőrű, könnyed nemtörődömséggel összerántott filmecskék sokszor többet érnek a évtizedeken túlnyúló, végül azonban kötelezően kifulladó, szövevényes terveknél. Még több ilyet! 

Total
12
Shares
Previous Article
Boba Fett

A Star Wars hivatalosan átkeresztelte Boba Fett legendás űrhajóját

Next Article
Pókember

A Sony Pictures nagyon pipa, miután a kiszivárgott a Pókember: Nincs hazaút előzetese

Related Posts

Ne maradj le a hírekről, kövess minket a Facebook-on is!