Image default
BRÉKING Kritikák

KRITIKA: Az első ember

Nem is találhattak volna jobb párhuzamot Ryan Gosling és Neil Armstrong élete között, ami már annyira jó lett, hogy a film látta kárát.

Az ’50-es években járunk a rakétafejlesztés és űrkutatás aranykorában, amikor a Szovjetunió és az Egyesült Államok között dúl a harc, hogy ki fogja elsőként meghódítani a világűrt, melyik nemzet küld elsőként embert a Holdra. A történelemkönyvekből mindenki tudja a választ, hogy az oroszok voltak az elsők, akik embert juttattak Föld körüli pályára, de az USA volt az első, aki embert küldött a Holdra – még ha erről sokaknak a mai napig összeesküvés elmélet van a fejében. Érdekes módon, azonban Hollywood mindeddig nem dolgozta fel ezt a világeseményt, csak dokumentumfilmekben és könyvekben olvashattunk a „kis lépes ez egy embernek, de hatalmas lépes az emberiségnek” elhíresült mondatról. Benne van a pakliban, hogy éppen Neil Armstrong miatt történt így, aki nagyon nehezen nyílt meg, nem beszélt a történtekről, szinte csak a feljegyzésekből derült ki, hogy pontosan mi történt a küldetés alatt.

Neil Armstrong azon hírességek közzé tartozik, akik nem teregették ki a szennyest a nyilvánosság elé, nem engedtek betekintést a magánéletükbe. De még az érzéseiről sem beszélt, gyakorlatilag egy kiismerhetetlen személy, akiről mindenki hallott vagy olvasott, de ez minden. Talán Hollywood pont ezért váratta meg a feldolgozást, mert szerettek volna többet megtudni, de ami még ennél is fontosabb, egy olyan kiváló színészre vártak, mint Ryan Gosling, aki nem csak hogy külsőleg, de még emberként is hasonlít a Neil Armstrongra. Gosling akárcsak Armstrong, nem oszt meg dolgokat életéről, tehetsége ellenére nem nyilvánítja ki érzéseit, elzárkózik a közélettől és csak jól meggondolt szerepet vállal el.

Damien Chazelle rendező többször dolgozott már együtt Ryan Goslinggal, legutóbb a több Ocsar-díjat is nyert Kalifornia álom musicalen dolgozott együtt a színésszel, de új közös munkájuk, Az első ember minden téren különbözik a dallamoktól hangos és érzelmektől lüktető produktumtól. Chazelle rendező egy tipikus ’60-as évekbeli filmet szeretett volna készíteni Neil Armstrong közreműködésében, ami hűen tükrözi a kor stílusvonalát, azonban elkövetett egy óriási hibát a forgatás közben, mégpedig azt, hogy a film nem a Holdra szállás pillanatát emeli ki, szinte már háttérbe szorítja a XX. század legnagyobb pillanatát. Helyette a magánéletében szenvedő Armstrong van előtérben, aki mindent elkövet, hogy elmeneküljön a gondok és fájdalmak elől, erre pedig a legjobb megoldás egy sok millió kilométerre található égitest, ahol talán lelki békére lel a múlt traumái után. Pedig a film nagyon egyben van, tanítani kéne, hogy mennyire jól felépített, jól kivitelezett. Nem kis túlzás kijelenteni, hogy egy tökéletes megvalósításról beszélünk, ahol a legapróbb részletekre figyeltek, hűen szerették volna visszaadni azt, hogy milyen nehéz dolguk volt az asztronautáknak a kabinban. Alig használtak vizuális-effekteket, mindent megépítettek, még arra is figyeltek, hogy a kamera a rázós jelenetekben remegjen, a hangok pazar élményt nyújtanak, az apró ablakok, szűkös helyek pedig már zavarba ejtik a nézőt, magunk is asztronautákká válhatunk a székben.

A filmben az sem véletlen, hogy Armstrongot mindösszesen csak kétszer látjuk sírni. Egyszer, amikor elveszti lányát és a temetésen látjuk a hőst, másodszor pedig akkor, amikor lelép a holdkompról és megteszi az első lépést a Hold felszínén. Valóban ez lett volna Az első ember fő témája, vagy a rendező túl részletesen és mélyen szerette volna bemutatni az eddig „ismeretlen” Armstrongot a közéletnek? Ennek tükrében a filmet is két részre tudjuk bontani. Az első felvonásban még a gyászoló Armstrongot látjuk, aki nem tudja elengedni elhunyt kislányát, folyamatosan gyötri a lány emléke, aki egy gyógyíthatatlan betegségben meghal a film elején. A film remekül adja vissza, hogy Armstrong mennyire zárkózott volt, nem tudta kifejezni érzéseit, hiszen a temetés után másnap már munkába megy, ahelyett, hogy feleségével együtt dolgoznák fel a traumát, inkább a munkába temetkezik. Ehhez képest a második felvonásban már csak elvétve kapunk képet erről, ott még inkább kiéleződik a verseny, hogy az oroszok előtt kell elérni a célt, leszállni a Holdra. Bár a történelmi pillanatban visszatér a lánya emléke, és zseniális módon oldották meg, hogy végleg feldolgozza és elengedje lányát, de ennek a nagy pillanatnak a versenyzés itta meg a levét.

Armstrong felesége (Claire Foy) mindennél és mindenkinél nagyobb szerepet játszott Armstrong életében, mert a feleség végig kitartott, mindenben támogatta férjét, eltűrte a főhős butaságait, igazából még akkor sem tartotta vissza férjét, mikor többen meghaltak a próbaindítások alatt. Janet egy lelki támasz volt, akit ugyan a filmben hátrahagyott gyerekeivel Armstrong, hogy eljusson a Holdra, de nélküle nem sikerült volna a misszió.

VÉGSZÓ

Az első ember egy tökéletesen filmezett produktum, ami remekül adja vissza Kennedy elnök szavait, hogy még a hatvanas évek vége előtt embert kell küldeni a Holdra. Kiváló az, ahogy bemutatják nekünk az asztronauták nehéz napjait, az egésszel csak az a baj, hogy nem látunk a szereplők fejébe, nem tudjuk, mit gondoltak, és ez kizökkenti a nézőt. Olyan ez, mintha elfelejtették volna, hogy lelke és célja van a filmnek, de ezt leszámítva egy szerethető dokumentumfilm feldolgozásról beszélünk.

7

Történet

6.5/10

Színészek

7.0/10

Rendezés

7.0/10

Hangulat

6.5/10

Látvány

8.0/10

PRO

  • Ryan Gosling játéka
  • A megvalósítás, fényképezés remek

KONTRA

  • Féluton elvesztünk

Még több a témában...

Látványos új előzetest kapott a Szárnyas fejvadász 2049!

Plesovszki Nándor

Bemutatták a First Man előzetesét

Kévés Bence Mihály

Megérkezett az első előzetes a Szárnyas fejvadász 2049 filmhez

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Elfogad Tovább