A Francia Kiadás

KRITIKA: A Francia Kiadás

Wes Anderson már azt csinál amit akar, és ennek mi nézők örülhetünk a legjobban.

A Francia Kiadás, ha akarna se lehetne ennél jobban egy Wes Anderson film, az alapötlettől, a megvalósításon át, a feltűnő karakterekig, mindenről ordít a rendező kézjegye, ami nagyon dicsérendő 2021-ben, de talán már ez több is már, mint egy stílus.

A film egy amerikai újság Franciaországból jelentkező magazin különkiadásának utolsó lapszámát mutatja be, a keletkezéssel és a cikkel együtt. Így ezt fura lehet olvasni, de tényleg egy magazin felépítését követi a film, rövidebb-hosszabb történeteket köt egy antológia moziban. Minden sztori egy képzeletbeli francia városkában játszódik, valamikor egy elképzelt 1960-as, 1970-es években, mindegyik történethez, pedig az adott cikk szerzője a kalauzunk: van itt bicikliző Owen Wilson aki turisztikailag mutatja be ezt a várost, van Tilda Swinton, aki ennek a 20. századnak a legmeghatározóbb festőjét mutatja be nekünk (aki egyébként többszörös gyilkosságért ül börtönben), van Frances McDormand aki ennek az univerzumnak a ’68-as diáklázadóiról ír cikket és végül van Jeffrey Wright aki egy gasztrocikkért megy, de egy bűnügyi hajszába keveredik az este végére. Ezeket a szálakat fogja össze a Bill Murray által alakított főszerkesztő története (pont ahogy egy főszerkesztő összeállítja a havilapszámot, elég meta), így nem is csúszik annyira szét, mint amennyire meg lenne rá az esélye. Ez egy színészet mesterfokon amit látunk, akiket eddig felsoroltam, mind hozzák a kicsit megszokott karakterüket, de mindannyian egyszerűen zseniálisan. Akiket külön kiemelnék, a teljesség igénye nélkül: Léa Seydoux börtönőr múzsája, csak a tekintetével lehozná a filmet, ha arra lenne szükség, Benicio del Toro az őrült festőzseniként, akinek a céljait, motivációit mi halandók hiába is kutatnánk, Timothée Chalamet nárcisztikus bölcsész egyetemista forradalmárként rendkívül szórakoztató, vagy épp Mathieu Amalric rendőrkapitányként, de itt annyi világsztár van a legkisebb szerepekben is, hogy felesleges lenne sorolni.

A Francia Kiadás

De mégis, mi ez a film? Ez a film bevallottan egy szerelmeslevél az újságíróknak, az örök kívülállóknak, akik úgy részei és alakítói a történeteknek, amikről írnak, hogy egyébként, meg kívül kéne maradniuk az eseményekből. Egyszerre befogadók, és teremtők, hisz ők írják le a sztorit, ők azok, akik hangot adnak, azoknak, akiknek egyébként nem lenne. De ahogy itt is látjuk, nem tudnak semlegesek maradni. A film nem véletlen amerikaiakról szól Európában, mert ez az állapotot a külföldiségükkel hangsúlyozza, otthon vannak ebben a francia városkában, de igazán sosem lesznek otthon mégsem, bármennyit élnek ott.

A Francia Kiadás

De ez a mozi még egy apró ékszerdoboz is, amiben egy letűnt, vagy inkább egy sose volt kornak a nosztalgiája rejtőzik. Mondhatni egy gyönyörű makettvárost tár elénk Anderson, aztán többször körbe vezet minket a karaktereken keresztül a kis saját, zseniálisan egyedi fantáziája világában. Miközben jókat nevetünk és szórakozunk, mert a film tényleg nagyon vicces és elképesztően szellemes. És ugyanúgy el lehet ebben a filmben veszni, akár egy filmkockájában is, mint egy tengerparti francia kisvárosban egyedül éjszaka, vagy ahogy egy másik emberbe beleszeretünk,  hogy nagyon valamilyen, és az ember ha igazán figyel, mindig talál valami újat, valami érdekeset, ami személyes, ami csak a miénk, legalábbis arra a kis időre.

Sajnos azonban vannak ellenérzéseim is a mozival kapcsolatban. A szerkezete miatt, nincs meg az az igazi fókusz (nem is volt cél), vannak „cikkek”, amik talán hosszabbak, mint kellenének. Úgy érezni néha, hogy Wes Andreson beleragadt a saját pózába, már a stílus felülkerekedik a tartalmon. Az lehet az ember érzése, hogy a rendezőnek már nem mond senki ellent, nem is akar megfelelni semmilyen nézői elvárásnak, ami egyfelől tök jó, másrészt ez jelen esetben van amikor nagyon átcsap művészkedésbe, és öncélú lesz (bár mintha magára reagálna Krementz Zeffirellihez fűzött kommentárjaival). Ez minden nagyon egyedi stílusú alkotónál eljön egy adott idő után, lehet amellett is érvelni, hogy ez nem feltétlen baj, mert aki rajong érte, az meg ezért vált rá jegyet, aki meg progresszivitást keresne, nézzen rá pár fiatalabb alkotóra, ez is egy teljesen érthető szempont.

A Francia Kiadás

VÉGSZÓ

A Francia Kiadás klasszikusan az a film, amibe nagyon bele lehet szeretni, mert nagyon olyan-amilyen, ez egy olyan film, ahol nincs középút, vagy valaki rá tud hangolódni Wes Anderson agyhullámaira, és imádja, vagy elveszett számára ez a film. Gyönyörű látvány, elképesztő díszletek, érdekes történetek, zseniális színészek tolmácsolásában, végig vicces és szórakoztató. De a végtére ez egy magazin marad csak itt az ember nem tud lapozni, ha az adott cikk nem érdekli. Aki szereti a kultikus rendező filmjeit, annak mindenképpen ajánlom, de annak is, aki csak egy kicsit rendhagyóbb moziélményre vágyik.

Total
2
Shares
Previous Article
Venom 2. - Vérontó

Kevin Feige elmondása szerint a Venom 2. – Vérontó stáblista utáni jelenete sok koordinációt igényelt

Next Article

Kristen Stewart elárulta, hogy eljátszaná-e Jokert Robert Pattinson Batmanje ellen

Related Posts

Ne maradj le a hírekről, kövess minket a Facebook-on is!