Főoldal Filmek 2023 egyik “legédesebb” filmje, a Wonka hamarosan elérhető lesz az HBO Maxon
Filmek

2023 egyik “legédesebb” filmje, a Wonka hamarosan elérhető lesz az HBO Maxon

Már csak napokat kell várni, hogy felkerüljön a Wonka az HBO Maxra.

214
Wonka
Forrás: Warner Bros.

A hét elején már beszámoltunk arról nektek, hogy mikor érkezik az Aquaman és Elveszett Kiráylság az HBO Max műsorára, ma pedig arról kaptunk hírt, hogy a tavalyi év egyik legédesebb filmje is hamarosan felkerül a streaming szolgáltató műsorára.

A Warner Bros. Discovery magyarországi közleményében olvasható, hogy az év családi musicale március 8-án érkezik az HBO Maxra szinkronos és feliratos változatban is. Paul King (Paddington) 2023 végén elhozta az év legédesebb filmjét! A sztárokkal teli musical óriási siker lett itthon és nemzetközi szinten is, Magyarországon több mint 270 ezren látták, világszerte pedig több mint 600 millió dollár bevételt hozott a stúdiónak.

Willy Wonka (Timothée Chalamet) igazi legenda. De még a legendák is voltak fiatalok. Csak egészen másképpen, mint bármelyik másik ember. Végre lehull a lepel a csokik mágusa, az édességek géniusza, a legkülönlegesebb, legízesebb, legfurább csokigyáros, Willy Wonka életének nagy titkáról: arról, hogy ő is volt gyerek. Aztán fiatalember. Bejárta a világot, út közben egy egész kicsit meglopott egy társai közt igen nyúlánknak számító umpa-lumpát (Hugh Grant), őrült csokikat talált fel, és még őrültebb álmokat hajkurászott: arra vágyott, hogy a világjárás véget érjen, ő letelepedjen, és megnyithassa bűvös-bájos-ízes-mágikus csokiboltját. De a szülővárosában sajnos már működik egy csokigyáros trió, amely a legkeserűbb módszerektől sem riad vissza, ha a csokibirodalmát kell megvédenie. Wonka azonban a bajban, a rabságban vagy akár egy gőzmosodában is megőrzi ötletekből kifogyhatatlan jó kedvét, és készen áll rá, hogy bebizonyítsa: a legjobb dolgok az életben egy nagy álommal kezdődnek, és annak, aki elég szerencsés hozzá, hogy Willy Wonka közelében éljen, azzal bármi megtörténhet. Minimum. Varázslat és zene, őrült kavarodás és nagy érzelmek, fantasztikus humor és szívmelengető móka – ez árad Wonkából és a róla szóló filmből.

Timothée Chalamet, Hugh Grant, Olivia Colman, Keegan-Michael Key, Sally Hawkins, Rowan Atkinson, Calah Lane és Paterson Joseph közreműködésével készült családi film egy csodálatos történet arról, hogyan lett Willy Wonka a világ legnagyobb feltalálója, bűvésze és csokoládékészítője.

A Wonka premierje március 8-án lesz az HBO Maxon! Márciusban ráadásul megtekinthető lesz a Charlie és a csokigyár című 2005-ös film Johnny Depp és Freddie Highmore főszereplésével.

Wonka
Forrás: Warner Bros.
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Max
Sorozatok

Exkluzív francia sorozatok érkeznek a Maxra

A Max franciaországi indulásával együtt megindul a francia saját gyártású Max Original...

Max
BREAKINGFilmek

A Warner Bros. Discovery bejelentette, mikor indul a Max szolgáltatás Európában

Végre bejelentették, mikor rajtol Magyarországon is az HBO Max utója a Max.