Wide Screen
Image default
BRÉKING Filmek

Kiderült, hogy mikor mutatják be a Black Adam-filmet Dwayne Johnson főszereplésével

Sokáig úgy tűnt, hogy halott projekt a Black Adam, ma azonban Dwayne Johnson közösségi oldalán bejelentette, hogy mikor mutatják be.

Már a napját sem tudjuk, hogy mikor osztottak meg hivatalos információkat A Szikla szupergonoszáról, Black Adamról. Közismert, hogy a karaktert eredetileg már a tavaszon bemutatott Shazam!-ban felvezették volna – mint Shazam egyik ősellenségét -, azonban a stúdió jobbnak látta, ha kihagyják, mert Hollywood legjobban fizetett férfi színésze saját filmet érdemel a DC-nél.

Ma azonban Johnson közösségi oldalán erősítette meg, hogy a filmet 2021. december 22-ére tűzték ki, a rendezői teendőket pedig A zátony, a Non-stop, Az ismeretlen férfi és a Dzsungeltúra direktora, Jaume Collet-Serra fogja elkészíteni. A filmhez már egy hivatalos koncepciós rajzot is kaptunk, amin természetesen A Szikla látható jelmezben.

Black Adam ereje Supermanével azonos, csakhogy a karakter időnként képes letérni az útról. Ő egy lázadó, egy olyan szuperhős, aki mindig az emberek érdekében cselekszik, mindezt sajátos módon teszi. Igazság és őszinteség, ez jellemzi Black Adam útját.
Dwayne Johnson
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

The Man in Black ⚡️ Like most kids growing up, I dreamed about being a superhero. Having cool superpowers, fighting for what’s right and always protecting the people. It all changed for me, when I was 10yrs old and was first introduced to the greatest superhero of all time – SUPERMAN. As a kid, Superman was the hero I always wanted to be. But, a few years into my fantasy, I realized that Superman was the hero, I could never be. I was too rebellious. Too rambunctious. Too resistant to convention and authority. Despite my troubles, I was still a good kid with a good heart – I just liked to do things my way. Now, years later as a man, with the same DNA I had as a kid – my superhero dreams have come true. I’m honored to join the iconic #DCUniverse and it’s a true pleasure to become, BLACK ADAM. BLACK ADAM is blessed by magic with the powers equal to SUPERMAN, but the difference is he doesn’t toe the mark or walk the line. He’s a rebellious, one of a kind superhero, who’ll always do what’s right for the people – but he does it his way. Truth and justice – the BLACK ADAM way. This role is unlike any other I’ve ever played in my career and I’m grateful to the bone we’ll all go on this journey together. BLACK ADAM 12.22.21 ⚡️ Huge thank you to my friends, @jimlee and @bosslogic for this first time ever bad ass collaboration.

therock (@therock) által megosztott bejegyzés,

A színész ezzel azt akarta mondani, hogy az élőszereplős feldolgozásban a karaktert hősként fogják beállítani, vagy legalábbis egy antihősként, de nem kérdés, hogy nem fognak szorosan ragaszkodni a képregényekhez, inkább sajátos utat választanak majd a filmvásznon is.

Még több a témában...

Dwayne Johnson a legjobban fizetett színész már

Kévés Bence Mihály

Chris McKay: A Nighwing kib***ott jó film lesz!

Kévés Bence Mihály

Feliratos előzetest kapott a Wonder Woman

Kévés Bence Mihály

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Elfogad Tovább