Főoldal Játékok Kiderült a Resident Evil Village PlayStation 5 változatának mérete is
Játékok

Kiderült a Resident Evil Village PlayStation 5 változatának mérete is

Megdöbbentően kevés tárhelyre lesz szüksége az új Resident Evil-nek.

445

Nem is olyan régen már sikerült megtudni, pontosan mennyi helyet fog igényelni a Capcom új Resident Evil játéka a Microsoft platformjain. Xbox One-on és Xbox Series X-en nagyságrendileg 35 GB-ot kell majd felszabadítanunk számára és ennél valószínűleg egy picit többet majd PC-re, hiszen tudhatjuk, a RE Engine-nel működő játékok általában így szoktak működni. Már ez is meg tudta mutatni, mennyire jól lesz ilyen szempontból optimalizálva ez a Resident Evil rész is, főleg a látványvilágához viszonyítva.

Most befutott a PS5-ös mérete is az alkotásnak. Az első napos frissítés feltelepítése nélkül 27.355 GB helyre lesz majd szüksége a Village-nek. Az nem derült ki a posztból, hogy PS4-en mekkora is lesz az alkotás, de az eddigi adatokból számítva nem kell egyből mindent törülnünk majd a gépről, hogy ráférjen.

Előtöltésre is lesz majd lehetőségünk, két nappal a rajt előtt meg tudjuk azt kezdeni, így ha hivatalosan is elstartol május 7-én a Village, akkor már rögtön neki tudunk ugrani a tavasz egyik legjobban várt játékának. Remek munkát végzett a Capcom a tárhelyigény optimalizálásával, így szerencsére nem jutott ez is a Call of Duty széria sorsára. Nektek mi a véleményetek a jelenségről? Melyik platformot fogjátok elsődlegesnek választani az új Resident Evil végigjátszása során?

Szerző

Egészen pici koromban szerettem bele a játékokba és mindenbe ami technika. A jéték rovatot vezetem és próbálok nektek érdekességeket hozni a témában.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Stellar Blade
Játéktesztek

Stellar Blade teszt

A nagy port kavart Stellar Blade tényleg olyan jó lett?

Hi-Fi Rush
Xbox

Így magyarázkodott az Xbox vezetője a stúdió bezárások miatt

Kisebb léptékű játékokat szeretnének az Xbox konzolon és a Microsoft is lefaragna...

Helldivers 2
Játékok

A Helldivers 2 továbbra sem érhető el 177 országban, a fejlesztő próbálja megoldani a helyzetet

Hiába lépett vissza a Sony, a játék továbbra sem játszható a világ...