Főoldal Filmek Ki kellett vágni Gorr egyik jelenetét a Thor: Szerelem és mennydörgésből, mert annyira brutális volt
Filmek

Ki kellett vágni Gorr egyik jelenetét a Thor: Szerelem és mennydörgésből, mert annyira brutális volt

Az eredettörténetét bemutató jelenetet ki kellett vágni a filmből.

666
Thor: Szerelem és mennydörgés
Forrás: Marvel Studios

Christian Bale jövő héten mutatkozik be a Marvel Moziverzumban Gorr, az isteni mészáros szerepében. A Thor: Szerelem és mennydörgés főgonoszát többen istenítették már, kezdve a rendezővel, de a rajongók is odáig voltak érte a tesztvetítésen. A színész elmondta legutóbb, hogy a karakter háttértörténetét bemutató jelenet “túl extrém” volt, hogy szerepeljen a végső vágásban, ezért ki kellett vágni.

Az amerikai IGN-nek nyilatkozva Bale elmondta, hogy Gorr nagyon vallásos ember kezdetben, a testét tetoválások borítják, és ezek a hit iránt mutatott szeretetét fejezik ki. Azonban szomorú események árnyékolják be életét, ezért hitét is elveszti, majd lekaparja magáról ezeket a tetoválásokat. Ebből származnak a testét borító sebhelyek is. Bale szerint az ezt bemutató jelet “túl extrém” volt ahhoz, hogy ezt megmutassa a filmben.

Az elején egy nagyon vallásos karakter, akinek a tetoválásai a jámborságát mutatják, aztán kiábrándul ebből, és ezután szó szerint megcsonkítja magát, hogy megszabaduljon ezektől a tetoválásoktól.

Ez talán egy kicsit túl extrém volt ahhoz, hogy bekerüljön a filmbe, de rengeteg csodálatos dolgot forgattunk. Színészként ezekkel tisztában vagyok, mindig tudod, hogy kísérletezni fogsz majd. Néhány dolog működhet, néhány dolog félre siklik, és mi azt szeretnénk, hogy erre a filmre családok is beülhessenek. A gyerekeim imádják [a Marvel-filmeket].

Christian Bale

Taika Waititi rendező mellett a címszereplőt alakító Chris Hemsworth is dicsérő szavakat mondott Bale alakításáról, mondván, hogy az Oscar-díjas színész Gorr alakítása az egyik kedvenc gonosztevője az MCU-ban.

Egészen félelmetes és pusztító, de van benne kellő mennyiségű szív és igazság, és át lehet érezni a fájdalmát, amire mi magunk is rá tudunk hangolódni vagy meg tudjuk érteni. Így még összetettebbé teszi, amikor megpróbáljuk kitalálni, hogy mindenkinek mi a motivációja.

Chris Hemsworth

A Thor: Szerelem és mennydörgés a legőrültebb dolog, amit Taika Waititi valaha csinált, és rengeteg visszatérő szereplő szerepel benne, köztük Tessa Thompson Valkűrként és Waititi Korgként. Natalie Portman visszatér Jane Foster és a hatalmas Thor szerepében, Russell Crowe pedig Zeusz görög istent alakítja. A Marvel Studios legújabb kalandja július 7-én kerül a magyar mozikba.

Thor: Szerelem és mennydörgés
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Amerika kapitány: Szép új világ
Filmek

Az állítja Giancarlo Esposito, hogy eddig senki nem találta el szerepét az Amerika kapitány: Szép új világban

Giancarlo Esposito már feltűnt az Amerika kapitány: Szép új világ előzetesében.

The Falcon and the Winter Soldier
Filmek

Mikor és hány órás lesz a Marvel Studios panelje a San Diego-i Comic-Conon?

Megerősítést kapott a Marvel Studios prezentációja a San Diego-i Comic-Conon.