Kathleen Kennedy megerősítette, hogy Harrison Forddal közösen készítik az Indiana Jones 5. részt

Harrison Ford szerepel az Indiana Jones 5. részben, csak készüljön el végre, mert eddig nem akart összeállni a forgatókönyv.

Kévés Bence Mihály
Olvasási idő: 2 perc
Forrás: Disney

Harrison Ford szerepel az Indiana Jones 5. részben, csak készüljön el végre, mert eddig nem akart összeállni a forgatókönyv.

A Disney még 2016-ban jelentette be az ötödik Indiana Jones-filmet, amit akkor 2019-ben szerettek volna bemutatni a színházakban, természetesen Harrison Forddal a főszerepben, aki a franchise ikonikus régészprofesszorát alakítja. Azóta azonban többször is elnapolták a film bemutatóját, a legfrissebb állás szerint 2021 nyarán láthatjuk visszatérni Fordot a szerepben, és annak is szemtanúi lehettünk, ahogy David Koepp és Jonathan Kasdan írók jöttek és távoztak.

Ezenkívül olyan pletykákról is olvashattunk már, hogy az Indiana Jones 5. a franchise újraindítása lesz, tehát egy rebootot kapunk fiatalabb színésszel a főszerepben, aki Harrison Fordtól veszi át a stafétabotot. Ezt azonban a BAFTA vörös szőnyegén Kathleen Kennedy cáfolta. A Lucasfilm elnöke szerint mihelyt elkészülnek egy olyan forgatókönyvvel, amivel elégedettek lesznek, a projekt készen áll arra, hogy továbblépjen.

Ezenfelül Kennedy azt is megerősítette a díjátadó ünnepségen, hogy még mindig Harrison Ford játssza a főszereplőt, vagyis szó nincs rebootról, az ötödik rész az első négy folytatása lesz.

Harrison Fordot bevontunk, ez nem egy reboot lesz, hanem egy folytatás. [Harrison] alig várja már. Feltétlenül részt vesz benne.

Az ötödik Indiana Jones-filmre visszatér Steven Spielberg, aki a Disney égisze alatt most először dolgozik majd a franchise egy új részén. De a legendás rendező mellett John Williams legendás zeneszerzőt is felkérték, hogy írjon témát a filmhez. A filmet a tervek szerint 2021. július 9-én fogják bemutatni a mozikban.      

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×