Ahogy egyre biztosabbá válik Michael Bay visszatérése, annál inkább felvetődik a kérdés, visszatérhetnek-e az ő történetének sztárjai. A rendező nemrég otthagyta a Netflix Fast and Loose című filmjét, ami ugyan amúgy sem alakult jól, de így a Paramounttal való tárgyalásokra koncentrálhat. Josh Duhamelnél már érdeklődött is a The Direct, Acélfej partnere pedig nagyon is kapható lenne egy visszatérésre.
Visszatérő szereplők?
Igaz, Duhamel egyelőre semmit sem hallott Bay visszatérése kapcsán, ő maga újra harcba szállna az Autobotok oldalán: „Még nem hallottam erről. De naná, miért ne? Michael Bay nagyon tehetséges fickó. Nagyon, nagyon, nagyon szerettem vele dolgozni. Négy filmet csináltunk együtt. Az 1-est, a 2-est, a 3-ast és az 5-öst. Feljebb léptem, tudod, kadétként kezdtem, és végül alezredes vagy valami ilyesmi lettem. Szóval ki tudja. Talán most már tábornok lennék? Mindenesetre már megérdemelném” – viccelődött. „Nagyon szívesen megcsinálnám.”
Simmons ügynök mellett ő lehetne az egyetlen elviekben, aki a főszereplők közül visszatér az eredeti trilógiából, mivel Sam halott az ötödik film logikája alapján. Persze, mivel a harmadik után kicsit szintén soft-rebootolt a franchise (majd az ŰrDongótól kezdve megint), bármi lehetséges, ha már az eddigi filmek során is ordas eltérések keletkeztek – Sam túlélését pedig elég könnyű lenne kimagyarázni, noha Shia LaBeouf továbbra sem akar hallani a franchise-ról.
Mit tartogat a Transformers jövője?
Jelenleg az egyetlen hivatalosan bejelentett produkció a már sokat emlegetett G.I. Joe crossover, amely a Transformers: A fenevadak korát követné az élőszereplős vonalon, s még a Las Vegas-i CinemaCon alatt jelentették be. Azóta mi is megírtuk, hogy a Jurassic World-filmekért is felelős Derek Connolly-t bízták meg a közös küldetés megírásával, valamint, hogy Chris Hemsworth is csatlakozhat a bulihoz. Kezdetben a fenevadakat is vászonra ültető Steven Caple Jr. volt a rendezői szék várományosa, aki már az említett filmnél is egy Unicron-központú trilógiát vázolt fel. Mivel azonban a fenevadak nem hozták a várt bevételt, kérdésessé vált az egész koncepció.
A legutóbbi hírek szerint a Paramount nagyjából öt projektet tart talonban, ezekből egy a crossover, egy Bay, egy animációs, ami valószínűleg az Egy folytatása lett volna, de inkább ne számítsunk rá, s két ismeretlen, amelyek még a tervezett fenevadas trilógiából maradhattak vissza. Tehát lényegében két aktív projektről lehet szó valójában, kérdés, melyiket kapjuk meg hamarabb.
A stúdió jelenleg épp teljes modellváltáson megy egyébként keresztül, a Paramountból hivatalosan is Skydance Corporation-tag lett. A Bay-féle bejelentésre még várnunk kell, de lehet, hamarabb visszaül a kormány mögé, mint azt gondolnánk.
Örökké veled? / Eternity > Bemutató ideje: december 4.
