Főoldal Filmek Jonathan Majors ügyvédje szerint bizonyítékokkal tudják igazolni a sztár ártatlanságát; elvárja, hogy ejtsék a vádakat ügyfele ellen
Filmek

Jonathan Majors ügyvédje szerint bizonyítékokkal tudják igazolni a sztár ártatlanságát; elvárja, hogy ejtsék a vádakat ügyfele ellen

Videófelvételekkel tudják bizonyítani Jonathan Majors ártatlanságát, az ügyvéd pedig kéri, hogy ejtsék a felhozott vádakat védence ellen.

374
Jonathan Majors

Ma reggelre A Hangya és a Darázs: Kvantumánia sztárja, Jonathan Majors azzal került a címlapokra, hogy állítólag bántalmazott egy nőt (a színész barátnőjét), de a színész ügyvédje most azt mondta, hogy videófelvételekkel, bizonyítékokkal tudják igazolni védence ártatlanságát.

Miután kiderült, hogy a Loki sztárját letartóztatták, az internetet elárasztották találgatásokkal, hogy mi lesz Kang, a Hódító szerepével, hiszen a Disney nem ismer kegyelmet ilyen értelemben. Délután már szakmabeliek is megvádolták Majorst, amit természetesen sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudtak. Kezdetben úgy tűnt, hogy vége Majors karrierjének, de a bizonyítékok után gyorsan elülhet a port a színész körül.

Major ügyvédje közleményt adott ki a Deadline-nak, amelyben egyértelművé teszi, hogy olyan bizonyítékok vannak a birtokukban, amelyek védence ártatlanságát bizonyítják:

Jonathan Majors teljesen ártatlan és bizonyíthatóan egy általa ismert nővel való veszekedés áldozata. Gyorsan összegyűjtjük és bemutatjuk a bizonyítékokat a kerületi ügyésznek azzal a reménnyel, hogy minden vádat azonnal ejtenek.

Priya Chaudhry

Hozzátette az ügyvéd továbbá, hogy “a bizonyítékok között szerepelnek videófelvételek a járműről, ahol ez az ominózus eset történt, tanúvallomások a sofőrtől és másoktól, akik látták és hallották a történteket, és ami a legfontosabb, a nő két írásos nyilatkozata, amelyben visszavonta ezeket az állításokat. Minden bizonyíték azt igazolja, hogy Majors úr teljesen ártatlan, és egyáltalán nem bántalmazta a nőt. Sajnos ez az incidens azért következett be, mert ez a nő érzelmi válságban volt, ami miatt tegnap kórházba szállították” – tette hozzá az ügyvéd. “A New York-i rendőrségnek kötelessége eljárni ilyen esetekben, és ez az egyetlen ok, amiért Majors urat letartóztatták. Arra számítunk, hogy hamarosan ejtik a vádakat”.

Az ügyvéd nagyon határozottnak tűnik az ügyben, és a jelek szerint hamarosan Majors neve is tisztázódhat az ügyben. Az elmúlt órákban meglehetősen elítélő és alaptalan vádak láttak napvilágot a sztárról, ahogy arról egy korábbi cikkünkben mi is beszámoltunk. A közösségi médiában többen kemény szavakat fogalmaztak meg Majorsről, de úgy tűnik, hogy csak rosszakarói próbáltak fogást találni a színészen.

A Hangya és a Darázs: Kvantumánia
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

A Hangya és a Darázs: Kvantumánia
Filmek

A Tenet és Az Alkotó sztárja is jelölt Kang, a Hódító szerepére

Két nagyszerű színész is pályázik Kang, a Hódító szerepére, miután Jonathan Majors-t...