Image default
Filmek

John Boyegától megtudtuk, mennyi idő telik el Az utolsó Jedik és a 9. rész között

A Star Wars új trilógiájában Finnt alakító színész megerősítette, hogy mennyi idő fog eltelni Az utolsó Jedik és a Star Wars: Episode IX rész között.

Rian Johnson rendező szakított a tradícióval a Star Wars franchiseban, hiszen Az utolsó Jedik néhány perccel Az ébredő Erő után játszódott szemben a korábbi epizódokkal, ahol több év is eltelt az egyes részek között. Most viszont úgy tűnik, hogy a trilógia befejező részében visszatérnek a hagyományokhoz, és több idő fog eltelni a két rész között.

Találgatás volt arról, hogy J.J. Abrams rendező Episode IX filmje időben jóval később fog játszódni, mint Az utolsó Jedik, de ezt hivatalosan eddig senki sem erősítette meg. Boyega már év elején utalást tett erre, amikor arról beszélt, hogy Finn megnöveszti haját a kilencedik részre, ami konkrét utalás volt arra, hogy évek múlva folytatódik Rey és Kylo Ren sztorija. A napokban azonban a színész az Empire Magazine-nak adott interjúban elárulta, hogy egy évvel járunk a Star Wars: Az utolsó Jedik után.

Mindeközben nem teljesen tiszta, hogy a Disney vagy a Lucasfilm engedélyt adott-e John Boyegának arra, hogy beszéljen a film cselekményéről, de már késő. Ez azt jelenti, hogy az Episode IX nyitójelenetében talán az időközben megerősödött Ellenállást látjuk majd, miután a nyolcadik részben meghalt Snoke legfőbb vezér és elmenekültek Kylo Ren csapata elől. Ezzel párhuzamosan Kylo Ren hatalma is megnőhetett, Reyről már nem is beszélve, aki talán folytatja kiképzését, hogy még erősebb jedi váljék belőle.

A Star Wars: Episode IX munkálatai jelenleg is tartanak Pinewood Studios falai között, de már csak egy hónap van hátra, hiszen a hírek szerint február elején végeznek a munkával. A filmcímről és trailerről még nem esett szó (hivatalosan), bár elmélet arra napvilágot látott, hogy mi lehet a Skywalker-saga utolsó részének címe. Előzetesre valószínűleg egészen áprilisig várnunk kell, amikor is megrendezik a Star Wars Celebration 2019-et.

A Star Wars: Episode IX bemutatója 2019. december 20-án lesz.

Még több a témában...

Félig már felvették a Star Wars: Episode VIII részt

Kévés Bence Mihály

Luke Skywalker Star Wars 8-as dialógusai szivároghattak ki?

Star Wars Hungary

Érdekes húzócímek kerültek elő a LucasArts kincsesládájából

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Elfogad Tovább