Főoldal Játékok Játszható állapotban van az új Age of Empires
Játékok

Játszható állapotban van az új Age of Empires

A Relic stratégiai játéka már sokkal közelebb lehet, mint gondolnánk.

376

Nagyon kevés manapság a stratégiai játék, hiszen az eladások is rendesen eltolódtak a platformok között. Tavaly az értékesítések hatalmas részét már konzolokra és mobilokra szóló művek tették ki. A műfaj egyik meghatározó címét azonban nem hagyja magára a Microsoft és készül már a negyedik része. Illetve, a hírek szerint már kész is van.

Az Age of Empires fejlesztéséért felelős egyik vezetője elárult el pár dolgot a műről. Shannon Loftis elmondása szerint a stúdió berkein belül már minden nap nyüstölik az alkotást, amely ugyan még nincs kiadható formában, azonban már teljes mértékben játszható. Sok-sok finomhangolás és hibajavítás van még hátra számukra, míg végül piacra tudják dobni azt.

Mesélt még a stratégiai játékok fejlesztéséről is. Szerinte nagyon szórakoztató ezt a műfajt elkészíteni, hiszen több különböző rendszert kell együttes működésre bírni (mesterséges intelligencia, gazdaság stb…). Elég sok időt és energiát emészt ez fel, de ha megvan, akkor hirtelen nagy ugrás következik be az állapotában, ugyanis az alkotás legnehezebb és legmacerásabb része már kész is van. Nagyon biztató, hogy Loftis szerint ez a mű teljes egészében Age of Empires-nak érződik.

Azt azonban nem árulta el, hogy mikor is tervezik bemutatni a következő részt. Az elmondottak alapján ez a dátum viszont közelebb lehet, mint gondoljuk. Az idei évben már jó eséllyel bemutatkozhat és a pletykák szerint megfontolják a konzolos változat elkészítését is.

Szerző

Egészen pici koromban szerettem bele a játékokba és mindenbe ami technika. A jéték rovatot vezetem és próbálok nektek érdekességeket hozni a témában.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Dune: Awakening
Játékok

Arrakis életre kel a Dune: Awakening című online túlélős játékban

Új előzetesen csodálhatjuk meg a Dűne világában játszódó új túlélős MMO-t.

Elden Ring Shadow of the Erdtree
Játékok

Bemutatkozott az Elden Ring első nagy kiegészítője

Idén nyáron érkezik a Shadow of the Erdtree című kiegészítő.