Wide Screen
Image default
Játékok

JÁTÉKTESZT: Doom trilógia

A 25. jubileum méltó megünneplése az első három rész újra kiadása.

A július végén zajló 2019-es Quakecon nyitányán váratlan, de nem meglepő dolgot lépett meg a Bethesda: bejelentették, hogy újra kiadják a Doom első három részét a jelenlegi konzolokra és mobilokra (utóbbira csak az első kettőt), majd azon nyomban elérhetővé is tették a különféle verziókat a vonatkozó online felületeken. Mindezt a széria fennállásának 25. évfordulója kapcsán tették, mely egész pontosan tavaly decemberre esett, de azóta most először gyűltek össze a Doom/Quake játékok kedvelői az éves szeánszukra. Ideje volt már, hiszen a széria majd minden elektronikus ketyerére elérhető volt már eddig is, nem hivatalos verziókat őrült rajongók obszciloszkópra és ATM automatákra is átrakták.

Na de mit lehet elmondani olyan játékokról, amelyeket mindenki keresztbe-hosszába végigjátszott már? Beszéljek a sztoriról, ami elfér egy gépelt oldalon? Felesleges, már akkoriban sem érdekelt senkit. Esetleg a fejlesztés viszontagságai? Ugyan, David Kushner: Masters of Doom című könyvét alighanem olvasta akit érdekel. Meséljem el, hogy miképp hatott a környezetemre anno a forradalmian új játék és hogy a bátyám hetekig, hónapokig az impeket leste a környékbeli ablakokban munkából hazafelé? Esetleg az első multis élményt, amit az akkori (egyébként szintén első) munkahelyem számtech termében ejtettünk meg a haverokkal? Vagy az ismerős barátról, aki mindenáron a friss kormány, pedál setupommal akart Doomozni? Uncsi, mindenki tele van ilyen történetekkel! Azt hiszem nem marad más, a játékról kell beszélnem.

Az első és eredeti Doom 1993 végén jelent meg, amit villámgyorsan, alig egy esztendő elteltével követett is egy második rész, ez azonban inkább jelentett új pályákat, sem mint egy technikailag, vagy játékmenetben forradalmian újragondolt folytatást. Persze senki nem bánta a dolgot, hiszen eszméletlen sikert ért el a játék és boldog-boldogtalan ezt tolta, ha mást nem, akkor az ingyenesen elérhető shareware verziót, amelyben az első rész első fejezete volt elérhető.

DOOM I. & II.

A mostani kiadások külön-külön elérhetőek, ám az iménti okfejtés nyomán a Doom I. és II. elemezését egyben is megejthetjük, tekintve, hogy inkább technikai jellegű lesz, a játékmenetet és játékelemeket alighanem mindenki ismeri. Első látásra azt mondja az ember, hogy ez pont úgy néz ki, mint régen – ez azonban nem teljesen így van. Kezdjük azzal ami jó: mindenhol full HD-ban, vagyis 1080p-ben futnak, vagyis sokkal kevésbé lesz pixeles az egész mint anno, habár ez első látásra nem lesz evidens (bizony, régen volt már a VGA korszak). Egyébként nincs eltérés a látványban a verziók között, minden platform software rendering-et használ.

Azonban nagyjából itt ki is merül a pozitívumok sora. Legalábbis a Digital Foundry szerint, aki nem bírtak magukkal és szokás szerint természetesen ezeket a release-eket is szétcincálták ami a technikai részt illeti. Alapvetően tisztelem és becsülöm a srácok munkáját, de azért néha hajlamosak kissé túlzásba esni és olyan mikroszkóppal észrevehető dolgokból csapnak patáliát, amiket normális földi halandó magától nem venne észre, így viszont mindenki ezen lovagol. Pár dolog esetében itt sincs másképp.

Nem stimmel például a képarány, ami olyan hibákat hoz magával, hogy egyrészt minden pixel kicsit szélesebb, ezáltal pedig minden más is a játékban (ellenfelek, objektek, sőt maga a UI is – a középen lévő fejen például könnyedén lemérhető). Részemről ez abszolút nem volt zavaró, ha nem látja valaki egymás mellett a kettőt, vagy ha nem kelt és feküdt a kilencvenes években a Doommal akkor nem veszi észre, vagy nem zavarja majd különösebben. Ennek kapcsán az egyes pixelek méretezésével is előfordulhat probléma, vagyis a recés széleknél előfordulhatnak torzulások (néha egy, néha két pixel magas az ugrás egy egyenes átlós vonal mentén). Valóban így van, a kérdés viszont inkább az, hogy egy több mint 25 éves játékban, ahol öklömnyi pixelekből állnak a falak textúrái vagy az ellenfelek sprite-jai, ez valós probléma-e (szerintem nem).

Egy fokkal komolyabb, hogy a zene sebessége sem stimmel – sokkal lassabb az új változat. Ezt valóban észre lehet venni, de nem tragikus a dolog egyáltalán, pláne hogy anno nem is mindenkinek volt hangkártyája, a speakerből áradó borzalomtól pedig mindenképp minőségibb audio élményben lesz részünk. A framerate kérdése talán az első jogos észrevétel. A helyzet az, hogy 35-ös frame rate cap van a játékban, mert régebben 70Hz volt az elterjedt képfrissítés a CRT monitorokon és ez a mostani 60Hz-es megjelenítőkön nem egyenletesen jelenik meg. Mindez valóban okozhat a szakavatottabb szemeknek problémát, de ettől azért még bőven játszható marad a játék és közel sem olyan vészes a helyzet, mint amilyennek lefestik.

A legnagyobb probléma viszont a világítással van. Általánosan elmondható, hogy túlságosan is világosra van beállítva, ezáltal az olyan részek, amelyek direkt vaksötétre voltak belőve és csak egy némi fény pislákolása árán hozták ránk a frászt, most fényárban úsznak és cseppet sem ijesztőek. A konverziót a Nerve végezte és az ő korábbi munkáikban is megfigyelhető volt a jelenség, sajnos úgy tűnik ez öröklődött a mostanira is. Ami még említendő a negatív fronton az az, hogy nincs online multi (csak local), valamint hogy kötelező Bethesda accounttal bejelentkeznünk indításkor, vagyis mindenképp internet kell a játékhoz. A kiadó ugyan észlelte a sok felháborodást emiatt, és ígérte, hogy kiszedik, de ez a teszt publikálásáig nem történt meg.

Ahogy azt fentebb már írtuk, külön-külön megvásárolhatóak az egyes részek, azonban kis képzavarral élve kijelenthető, hogy a Doom 3 a csomag főszereplője (és ez az árazásban is meglátszik, mert 3000 Ft környékén adják, míg a Doom I. és II. fejenként csak 1500). Talán nem is csoda, hiszen nagyon sok időt (10 évet) kellett várni a folytatásra, ami eredetileg 2004-ben jött ki, s immár PC mellett konzolon is, igaz csak az első Xboxon (PlayStationön csak évekkel később, az előző generációban jött ki a Doom 3 BFG kiadása). 

DOOM 3

Abban alighanem megoszlanak a vélemények, hogy ki melyik korszakot kedveli jobban (a korai Doomok a gyors akcióról, az újabb pedig a kicsit lassabb gameplayeről, de cserébe pöpec látványról és az ehhez kapcsolódó ijesztgetésről volt inkább híres (valós idejű fények és árnyékok) – teljesen más a két élmény. Viszont az vitathatatlan, hogy a Doom 3 már egy minden elemében modern, teljesen 3D játék, így egy remaster sokat tud dobni a kinézetén, és ez itt is maximálisan így van.

A fejlesztő ennél a projektnél a Panic Button volt és a fentebb már emlegetett BFG Editiont vette alapul (melyben történtek apróbb változtatások az eredeti kiadáshoz képest – például lecserélték a sokak által gyűlölt zseblámpát és a muníció számlálása is okosabb lett). További jó hír, hogy a korábbi verzióra jellemző giga hosszú töltési idők nem öröklődtek, így egy-egy meghalásnál nem kell hosszú (tíz) másodperceket várni.

A látvány itt is egységes minden platfromon, tulajdonképp csak az elérhető felbontások jelentik a különbséget. A PS4 Pro / Xbox One X páros adja a legteljesebb élményt, 4K felbontással és stabil 60 FPS-sel. Utóbbit a sima PS4 / Xbox One gépek is hozzák, de már csak 1080p-ben. Sajnos a Nintendo Switch tulajok picit hátrányban vannak, ugyanis az ő verziójuk nem tartalmaz stabil képfrissítést. Kritikus pontokon ezen a platformon bizony vannak erősebb belassulások, amit némileg orvosolni lehet, ha portable módban játszunk (ilyenkor viszont a felbontás is lecsökken 720p-re az alap 1080p-ről).

Amit még nem írtam, hogy szerencsére mindhárom epizód a lehető legteljesebb élményt próbálja nyújtani tartalmilag is, vagyis tartalmazzák az egyes részekhez tartozó főbb kiegészítőket is. Vagyis az elsőhöz jár az Ultimate Doomból ismerős Episode IV: Thy Flesh Consumed, a másodikhoz a The Master Levels, míg a harmadiknál a Resurrection of Evil és a The Lost Missions egészíti ki az alapjátékot.

Személyes megjegyzésként a végére: én inkább az első részekkel toltam a tesztelés során többet és abszolút el tudott varázsolni. Keresgéltem a titkos részeket, s bosszankodtam, amikor tudtam hol vannak, csak nem találtam meg a nyitásukhoz szükséges triggert. Egyedül az irányítás volt fura kontrollerrel, 25 évvel ezelőtt ugyanis billentyűzet+egér kombóval nyomtuk, mint mindenki. Mivel (alap) Xbox One-on teszteltem (és emlékeztem a Microsoft ígéretére, miszerint a jövőben fogják támogatni), egy kósza gondolattól vezérelve rádugtam a gépre egy-egy USB-s példányt, s lőn csoda, működött. Persze annyira nem volt makulátlan az élmény, ugyanis sem érzékenységet, sem billentyűzet kiosztást nem engedett állítani, de azért egy pillanatra teljesen visszateleportáltam az időben a kilencvenes évek derekára.

VÉGSZÓ

Összegzésként csak azt tudom mondani, hogy remekül szórakozhat aki a Doom előző részeinek új verzióit választja. Az első két rész inkább a nosztalgia vonatra ültet fel és habár tartogat néhány kellemetlen meglepetést, ezt nem tudja annyira lerontani az élményt, hogy az ember csak úgy otthagyja. A harmadik rész pedig látványban is felveszi néhol a mai játékokkal a versenyt, ha hajlamosak vagyunk a korától elvonatkoztatni – nagyon jól össze lett rakva az alapanyag 15 esztendővel ezelőtt. Láttam olyan véleményeket fórumokon, hogy valaki a HDR-t hiányolta és mélységesen csalódott, hogy nincs. Ha nem ezzel a lendülettel állunk neki és tudjuk mit jelent egy remaster (vagyis nem remake) akkor remekül fogunk szórakozni.

8.8

Történet

7.0/10

Szereplők

10.0/10

Játékmenet

9.0/10

Hangulat

10.0/10

Grafika

8.0/10

PRO

  • Nagybetűs retro DOOM érzés
  • A kiegészítőket is megkaptuk
  • Kedvező árképzés

KONTRA

  • Az első két résznél akadnak konverziós hibák
  • Online multi hiánya
  • DRM

Még több a témában...

Újabb játékokkal bővül az Xbox Game Pass

Héja Szabolcs

Megtudtuk kik fognak szerepelni az NBA 2k20 borítóján

Héja Szabolcs

Fej-fej mellett a régi és az új MediEvil

Sinka Tamás

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Elfogad Tovább