Főoldal Filmek James Gunn megerősítette, hogy a Superman: Legacy figyelmen kívül hagyja Clark Kent eredettörténetét
Filmek

James Gunn megerősítette, hogy a Superman: Legacy figyelmen kívül hagyja Clark Kent eredettörténetét

Hála az égnek, ezúttal nem egy eredettörténetet kapunk az Acélemberhez.

10
Superman: Legacy

James Gunn úgy döntött, hogy Clark Kent eredettörténetével nem foglalkozik majd a készülő Superman: Legacy című film, ami egyfelől meglepő lehet sokaknak, ám érthető és logikus lépés, hiszen már számtalan alkalommal láttuk az Acélember bemutatását. A Superman: Legacy kiemelt fontosságú lesz, ugyanis ez lesz a teljesen újjáépített DC Univerzum első fejezetének az első nagy produkciója a filmvásznon.

A DC Studios vezetői, James Gunn és Peter Safran tiszta lappal vágnak neki a DC Comics karaktereinek feldolgozásának, és a Superman: Legacy mellett jelenleg számos más filmen és sorozaton dolgoznak párhuzamosan. Gunn korábban már elárulta, hogy a várva várt film forgatása 2024-ben kezdődik, és pár napja már a legnagyobb szereposztásról is lehullt a lepel, hogy David Corenswet Superman és Rachel Brosnahan Lois Lane szerepében lesz látható.

Gunn a BlueSky közösségi oldalán egy rajongónak válaszolt, aki arról kérdezte, hogy az All-Star Superman történetét használhatják-e inspirációként a Superman: Legacy karakter eredettörténetéhez, azonban Gunn egész egyszerűen így válaszolt: “Szerintem már eleget láttuk az eredetét a filmben!”.

Örvendetes hír, hogy a sztorira fordítanak hangsúlyt és nem pedig a karakter bemutatásával mennek el hosszú percek. Az utóbbi években több példát láttunk erre, hogy a rajongók belefáradtak abba, hogy újra és újra lássuk az egyes karaktereket eredetét. Jó példa erre, ahogy a Pókembert bemutatta a Marvel Studios, de hasonlóan cselekedett Matt Reeves is, amikor a Batman forgatókönyvén dolgozott.

Superman: Legacy a rövid ismertetője alapján Superman (Corenswet) történetét meséli el, ahogyan megpróbálja összeegyeztetni kriptoni örökségét a kansasi Smallville-ben élő Clark Kentként felnevelt emberrel. Ő az igazság, az igazságosság és az amerikai út megtestesítője, akit az emberi jóság vezérel egy olyan világban, amely a jóságot régimódinak tartja.

Superman: Legacy megjelenési dátumát 2025. július 11-ére tűzték ki.

Superman
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Mosolyogj
Filmek

Kitűzték a Mosolyogj folytatásának bemutatódátumát

2022 egyik legjövedelmezőbb filmje volt a Mosolyogj, és hamarosan jön a folytatás...

WGA
Filmek

Pénteken eredménytelenül zárultak a tárgyalások a stúdióvezetők és a WGA között

Továbbra sincs megállapodás a nagy stúdiók és a WGA között, folytatódik a...

Guillermo del Toro
Filmek

Guillermo del Toro megerősítette, hogy dolgozott egy Star Wars-filmen

Az Oscar-díjas rendező Star Wars-filmen dolgozott, és három szóban még azt is...

Marvelek
Filmek

A Marvelek költségvetése állítólag jóval több, mint amiről eredetileg beszéltek

Nia DaCosta nyilatkozata után úgy tűnt, a Marvelek lehet a stúdió legolcsóbb...