Főoldal Filmek J.K. Simmons hivatalosan visszatér James Gordon szerepében az HBO Max Batgirl c. filmjében
Filmek

J.K. Simmons hivatalosan visszatér James Gordon szerepében az HBO Max Batgirl c. filmjében

Az Igazság Ligája után visszatér J.K. Simmons.

375
J.K. Simmons Gordon

A hétvégi DC FanDome alatt kaptunk egy koncepciótervet a filmből, valamint megerősítették a készítők, hogy Barbara Gordon vörös hajjal lesz látható a filmben. És ez minden, pedig nagyon vártuk a bejelentést, hogy J.K. Simmons mindössze egyetlen egy szerepe után visszatér a képernyőre. Nos, úgy tűnik, nem kellett olyan sokat várnunk erre, mert Az Igazság Ligája után ismét James Gordon rendőrfőnök lesz a Batgirl című filmben.

A Bad Boys – Mindörökké rosszfiúk nagy felfedezettje, Jacob Scipio is feltűnik majd Leslie Grace mellett a Warner Bros és a DC Films Batgirl című filmjében. De őszintén szólva nem ez a legnagyobb szenzáció, hanem az, hogy J.K. Simmons szintén jelen lesz a forgatáson, hogy újra eljátssza Gordon rendőrfőnököt – adta hírül a Deadline. A rendezői székben Adil El Arbi és Bilall Fallah foglal helyet, akik korábban éppen a Bad Boys – Mindörökké rosszfiúk forgatásán dolgoztak együtt Scipioval. A Scipio által játszott karakter mögött álló részletek szintén nem ismertek.

A filmet az HBO Maxon mutatják be valamikor a jövőben (pontos dátum nem ismert még), és ezzel az egyik első olyan nagy DC-s alkotás, amely kizárólag a streameren debütál a DC Comics adaptációk új érájában – de szintén ezen a platformon fogják bemutatni majd a Kék Bogár adaptációját is. A Batgirl forgatókönyvén Christina Hodson dolgozik, a producer pedig Kristin Burr.

A cselekmény részletei egyelőre titkosak, mindössze azt tudjuk, hogy ebben az adaptációban Barbara Gordon, Gordon rendőrfőnök lánya lesz a főhős az álarc mögött. Barbara Gordon a Batgirl karakter legmeghatározóbb alakja, és 1961-ben mutatkozott be először Betty Kane néven. Batgirllel legutóbb az 1990-es évek Batman-filmjeiben találkoztunk, szóval csaknem három évtized telt el azóta, hogy Gotham City rendőrfőnökének lányával találkozunk.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Max
Sorozatok

Exkluzív francia sorozatok érkeznek a Maxra

A Max franciaországi indulásával együtt megindul a francia saját gyártású Max Original...

Max
BREAKINGFilmek

A Warner Bros. Discovery bejelentette, mikor indul a Max szolgáltatás Európában

Végre bejelentették, mikor rajtol Magyarországon is az HBO Max utója a Max.