Főoldal Filmek J.J. Abrams úgy véli, hogy hiba volt Az utolsó Jedik hibáiról úgy beszélni, hogy nem számít
Filmek

J.J. Abrams úgy véli, hogy hiba volt Az utolsó Jedik hibáiról úgy beszélni, hogy nem számít

J. J. Ambrams nemrégiben kifejtette a véleményét az Utolsó Jedik néhány hibájáról.

505

J. J. Abrams nemrégiben kifejtette a véleményét Az utolsó Jedik néhány hibájáról.

A Star Wars nyolcadik része az utóbbi évek egyik legkétesebb megítélésű blockbustere. Sokan üdvözítették Rian Johnson friss látásmódját, mások viszont egyenesen szentségtörésnek tartják a filmet. Felróják például a filmnek Snoke váratlan halálát, Luke hozzáállását a küldetéshez, illetve Rey szüleinek kilétét – szerencsére erre azonban válasszal szolgál majd a Skywalker kora. Nemrégiben pedig J. J. Abrams is világossá tette, hogy Johnson néhány döntésével ő sem ért egyet.

Abrams ezen felül elmondta azt is, hogy az új rész forgatása során sok változtatást eszközöltek a történeten, így eshetett például Matt Smith áldozatul, aki pletykák szerint Palpatine uralkodó fiatalabb alakjában kapott volna lehetőséget, de az újraforgatások után jobbnak látták elvetni az ötletet.

Mindezek alapján tehát úgy tűnik, hogy a Skywalker kora nagyon más lesz, mint a közvetlen előd, de hogy milyen lezárást kap az évtizedek óta tartó Skywalker-saga, az egy hét múlva kiderül.

Kritikánkat a filmről december 18-án reggel 9 órától olvashatjátok az oldalon.

Szerző

Fiatal korom ellenére régóta a mozgókép nagy szerelmese vagyok, de itt leginkább a sorozatok képzik rajongásom tárgyát.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Star Wars: Az ébredő Erő
Filmek

Daisy Ridley felidézte, hogy J.J. Abrams milyen tanáccsal látta el a Star Wars forgatása alatt

Daisy Ridley több nehézséggel is küzdött a Star Wars forgatása során.

Tőrbe ejtve: Az üveghagyma
Filmek

Kiderítették, mikor kezdődik a Tőrbe ejtve 3. forgatása

Rian Johnson keményen dolgozik a Tőrbe ejtve 3. részén.

Tőrbe ejtve: Az üveghagyma
Filmkritikák

Tőrbe ejtve: Az üveghagyma kritika

Benoit Blanc visszatért, hogy megoldjon egy egészen bizarr gyilkossági esetet.