Főoldal Filmek J.J. Abrams titokban már a Cloverfield 4.-et is elkészítette, a bemutató még idén?
Filmek

J.J. Abrams titokban már a Cloverfield 4.-et is elkészítette, a bemutató még idén?

Megvan a Cloverfield franchise negyedik darabjának a címe is, és már azt is tudni, hogy mikor kerül bemutatásra. J.J. Abrams és csapta alkotott.

649

Megvan a Cloverfield franchise negyedik darabjának a címe is, és már azt is tudni, hogy mikor kerül bemutatásra. J.J. Abrams és csapta alkotott.

Ugyan még be sem mutatták a Cloverfield 3-at – amit korábban God Particle néven emlegettek, majd a napokban a stáb egyik tagja kitette a Cloverfield Station címet -, de valószínűleg erre már nem is kerül sor, legalábbis nem olyan formában, ahogy azt vártuk. A film nagy valószínűséggel elkerüli a mozikat, s helyette a Netflixen debütál a legújabb darab. Ennek fejébe pedig már arról olvashatunk, hogy J.J. Abrams és a Bad Robot titokban a negyedik részt is leforgatta. A hírek szerint év végén mutatják be a negyedik Cloverfield-filmet.

A Slashfilm arról írt a minap, hogy a korábban az Overlord címszó alatt elkészített film nem más, mint a Cloverfield 4. Nem túl gyakori a franchise filmek között, hogy egy évben két részt is kiadjanak belőle, de tudva, hogy milyen huzavona előzte meg a harmadik részt, elképzelhető, hogy időközben elkészült belőle egy újabb rész. Eredetileg a Cloverfield 3-at már tavaly látnunk kellett volna, most viszont április 20-ára tolták a bemutatót.

Egyébként az Overlord filmet Julius Avery rendezte, és jelen állás szerint október 26-án látjuk a mozikban, főszerepben Wyatt Russell és Jovan Adepo. Egyelőre nem világos, hogy bemutatják-e a mozikban, vagy a sokat pletykált Cloverfield-Netflix házassághoz hasonlóan otthonról is megnézhető lesz.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...